Már húsvét előtt jöhet a vasárnapi nagybevásárlás

2015.03.18. 09:06

Már két héttel a vasárnapi nyitvatartási tilalom életbe lépése után is lesz olyan vasárnap, amikor elintézhetjük majd a nagybevásárlást – írja a Hvg.hu. Az üzleteknek törvény szerint lehetőségük van, hogy évente öt vasárnap nyitva legyenek. A legtöbb kisker lánc ebből négyet advent vasárnapjaira tartogatja,

a Tesco 200 és a Metro 13 üzlete viszont már a húsvét előtti vasárnap el is lövi az egyik ilyen lehetőségét.

Az Auchan helyi igények szerint osztotta el, hogy melyik vasárnap legyen nyitva a 19 üzlete, így

  • Húsvét előtt Székesfehérváron, Debrecenben, Fóton és Miskolcon lesz nyitva Auchan,
  • Budakalászon anyák napján, vagyis május 3-án,
  • Dunakeszin pedig május 10-én nyitnak majd ki,
  • a budapesti, kaszásdűlői Auchanban pedig a Sziget fesztiválra eső vasárnap lehet majd vásárolni.

A Spar szintén helyi igényekhez alakítja, hogy az adventen kívül mikor lesz még egy vasárnap nyitva, az Ikea viszont mind az öt lehetőségét karácsony előtt használja majd el.

Sok üzletlánc, például a DM, a Manna, a Roni vagy a Media Markt vezetése mg nem döntötte el, hogyan osztja be a vasárnapjait.

Ha önnek olyan boltja van, amelyik nyitva tarthat vasárnap, és szeretne szerepelni az Index vasárnapi nyitvatartós térképén, itt regisztrálhat a cikk végén.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

2 órája

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

5 órája

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.

március 18., 06:53

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

6 órája

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

8 órája

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

3 órája

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.

március 18., 11:32

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.

március 18., 12:01

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

4 órája

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

7 órája