Reklámadó: legyűrte a kormányt az RTL

2015.02.03. 19:37 Módosítva: 2015.02.04. 00:40

A reklámadó csökkentését és a mostani sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az egykulcsos adónem lehetséges mértékéről nem beszélt, az MTI szerint többször is hivatkozott arra, hogy az osztrák ötszázalékos reklámadó a legmagasabb az Európai Unióban.

Lázár szerint a kormány tavaly augusztus óta folyamatosan kap formális és informális jelzéseket arról, hogy az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának komoly aggályai vannak a magyarországi reklámadóval kapcsolatban.

A főigazgatóság január végén küldött levelében konkrétan a reklámadó progresszív, azaz sávos rendszerét ellenezte, mert az az alacsony reklámbevételű vállalkozásoknak szelektív gazdasági előnyt jelent, valamint mértékét is kifogásolta, mert az „objektíve is alkalmas arra, hogy gazdasági hátrányt okozzon” − mondta Lázár, és hozzátette:

A kabinet emellett olyan „tanácsokat” is kapott uniós szinten, hogy ha az RTL Klub tulajdonosa egyeztetés céljából jelentkezik nála, akkor fogadja a megkeresésüket, ellenkező esetben az „elmarasztalás lehetősége áll nyitva” Magyarország előtt.

A Bertelsmann-csoport tett is mérlegelést érdemlő rendezési javaslatot, amely figyelembe veszi, hogy az európai uniós tagállamokban a legmagasabb reklámadó - öt százalék - Ausztriában van, mondta Lázár, megerősítve, hogy a kormány november óta tárgyal Luxemburgban és Budapesten a Bertelsmann-csoporttal a vita peren kívüli, vagy európai bizottsági eljáráson kívüli megoldásáról.

Lázár szerint a kormánynak mérlegelnie kellett, hogy

egy bizonytalan kimenetelű jogvitát, vagy egy jó egyezséget választ.

Emiatt Lázár szerdán tájékoztatást ad az ügyről a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának mezőkövesdi kihelyezett frakcióülésén, és mérlegelésre javasolja a reklámadó csökkentését, valamint a sávos rendszer felülvizsgálatát. Szerinte mindez nem feltétlenül jelent bevételkiesést, mert bár "kevesebb lesz az adó, de többen fogják fizetni". Az így várható adóbevételt 6 és 10 milliárd forint közé tette.

A már befizetett reklámadó esetleges visszafizetését ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Anke Schäferkordt, az RTL Csoport társ-vezérigazgatója a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban megjelent interjúban megerősítette, hogy vannak tárgyalások az RTL Csoport és a magyar kormány között a reklámadóról. A reklámadóra vonatkozó kérdésre elmondta, hogy megterheli a magyarországi üzleti eredményt a "magas" reklámadó, "amellyel a kormánypárt nyomást akar gyakorolni" az RTL Klubra.

Hozzátette, hogy az RTL Csoport panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál a reklámadó miatt és "megindított jogi lépéseket". Mindazonáltal "jelenleg vannak tárgyalások a magyar kormány és az RTL Csoport között", és "tudomásunk szerint a kormány a reklámadóról szóló törvény módosításán dolgozik" -mondta Anke Schäferkordt, aki hozzátette, az RTL tovább folytatja független hírszolgáltatását.

Kapcsolódó
Nem tűnik reálisnak az RTL megzsarolása

Nem tűnik reálisnak az RTL megzsarolása

A Népszava szerint Lázár János megzsarolta a Andreas Rudast, az RTL Group régiós elnökét.

Január végén írtuk meg, hogy a reklámadóról is beszélt egy háttérbeszélgetésen Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán szerint luxemburgi nyomásra kezdtek neki a tárgyalásoknak a reklámadóról-tehát azt nem Lázár János, hanem az RTL-Group kezdeményezte. Még nem dőlt el semmi, de a kormányfő nem enged a reklámadóból befolyt 7-10 milliárd forintnyi bevételből - tehát ha az RTL adója csökken, máshonnan kell elvonnia ezt az összeget.

A Népszava pedig arról írt, hogy öt százalékra szállítják le a reklámadó mértékét, a kábelszolgáltatóktól pedig sérelem nélkül kérhet programdíjat az RTL Klub, mely cserében "szoftosítja" híradóját és hírháttér műsorait. Az Index forrásai szerint azonban ennél jóval szofisztikáltabban megy az egyezkedés, nem egyenes követelésekkel, hanem inkább finom üzengetésekkel.

Mi lesz akkor a Híradóval?

A reklámadóval, illetve a kormány és a Bertelsmann-csoport közti tárgyalásokkal kapcsolatban a magyar RTL Klubnak nem, kizárólag a luxemburgi cégnek van joga nyilatkoznia a sajtónak, kaptuk a választ az RTL-től.

Az általunk megkérdezett, a tárgyalásokra rálátó forrásaink szerint ugyanakkor a luxemburgi vezetés többször is hangsúlyozta a magyar RTL Klub dolgozóinak, legutóbb éppen hétfőn, hogy a megegyezés nem jelenti azt, hogy bármilyen módon változtatni kellene a Híradó szerkesztési elvein. Az RTL-eseknek állítólag azt is jelezték, hogy a tegnap indult Magyar Balóval című hírháttér-elemző műsor sincs veszélyben. 

A luxemburgi vezetés azzal magyarázza a magyar kormány meghátrálását, amivel Lázár János is: állítólag Budapesten belátták, a reklámadót jelenlegi formájában mindenképpen diszkriminatívnak nyilvánítaná az Európai Unió. Forrásaink szerint az RTL híradójának irányvonalát is érintő alkuról szóló pletykák Fidesz-közeli körökből származnak, állítólag így próbálják kommunikációs szempontból menteni a meghátrálást.

Ettől függetlenül azt, hogy az RTL híradója az alku részét képezi-e, majd csak a jövő dönti el. Az viszont kérdéses, hogy egy európai médiacég megengedheti-e magának, hogy egy ilyen felfokozott nemzetközi figyelem közepette újból egy moderált hírműsort készítsen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

41 perce

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

2 órája

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

2 órája

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

4 órája

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51