Több tízmilliárdnyi EU-s pénzt bukhatunk

2014.11.24. 14:28

Fejlemények vannak a hosszú évek óta húzódó ún. aszfaltügyben, amelynek keretében brüsszeli feltételezés szerint versenykorlátozó szabályrendszer szerint valósultak meg bizonyos útfejlesztések. Az ügyről itt írtunk bővebben.

Majdnem egy évvel bizonyos uniós útépítési kifizetések megszakítása után november 13-án úgy döntött az Európai Bizottság, hogy fel is függeszti a kifizetéseket Közlekedési Operatív Programban és hét Regionális Operatív Programban és egyúttal elindítja a pénzügyi korrekciós eljárást is – írja a Portfolio a Bruxinfo értesüléseire hivatkozva.

A lap információi szerint még mindig zajlik az a brüsszeli vizsgálat is, amely az idén tavaszig teljesen átalakított magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer kereteire és működésére vonatkozik, igaz Brüsszel fizeti azon számlák ellenértékét is, amelyek április 15. után keletkeztek és nyújtottuk be őket.

A magyar kormány azonban vitatja a kritikát, így az ügy húzódik és ha egy jövő évi brüsszeli meghallgatás sem vezet eredményre, akkor Brüsszel elindíthatja a korrekciós eljárást.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

53 perce

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.

55 perce

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

54 perce

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi- Sarkvidéken.

16 perce

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33