Visszaeső csaló a Sólyom másik üzlettársa
További Gazdaság cikkek
-
Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei
- Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
- Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
- A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
Nemrég kiderült, hogy a köztudatba az új nemzeti légitársaságként berobbant Sólyom ahhoz, hogy lekvárt és lisztet is tudjon árulni, bevásárolta magát a kétes hírű Sales One Kft.-be. Csúcsminőségű és mindenre kiterjedő általános márkát akarnak ugyanis csinálni a Sólyomból. Ez már önmagában is szembemegy azzal, amit eddig a sikeres marketingstratégiákról tudtunk, de az egész történetben még ez a legkevésbé szokatlan.
Dream Team
Előző cikkünkben körüljártuk azt, hogy a prémium szegmensbe vágyó Sólyom elsőnek miért olyan céget keres meg, aminek az egyik tulajdonosa, Janicsek Béla nagy értékű áfacsalás gyanúja miatt épp előzetesben ül. A másikat, Lévai Istvánt épp bűnszövetségben történő, üzletszerű vesztegetés vádja miatt rúgták ki a hadseregtől (bár állítólag őt azóta már kirakták Kenyeresék a cégből). Az ügyvezetőről, Kenyeres Sándor Pálról pedig elsőre annyit lehetett tudni, hogy az Aranyközpont Zrt. pofátlan csődjében játszott szerepet.
Klasszikus csalásnak tűnt
Ahogy ezt korábban bemutattuk, az Aranyközpontnál az ötlet nem volt bonyolult, az ügyfelek befizettek pénzt, hogy aztán ne kapjanak érte semmit. Elvileg a válságban is „biztos befektetésnek” számító aranytömbökre fizettek ki sok esetben milliókat, ám ezek soha nem értek el hozzájuk. A szállítókra, a vámszabályokra, a fegyveres őrség engedélyeire és egyebekre való hivatkozások és más időhúzások után végül felszámolták a lényegében üres céget, a károsultak jó eséllyel már rég hiába futnak a pénzük után.

Némi utánajárással azonban hamar kiderült, hogy rutinos csalóval szövetkezett a Sólyom. Nyilvánosan elérhető adat, hogy még a megállapodás előtt, nyáron Kenyerest hétrendbeli csalás miatt ítélték 2 évre még egy 2004 óta húzódó ügy miatt, amiből csaknem 8 hónapot előzetesben töltött. De már ekkor is büntetett előéletű volt: 2010-ben egy év négy hónap felfüggesztettre ítélték nagyobb értékű csalás és más bűncselekmények miatt, rá egy évre hamis vád miatt egy év 2 hónap felfüggesztettet kapott.

Faktoring
A faktorcég egy faktordíjért cserébe alacsonyabb áron megveszi egy adott személy vagy vállalkozás követeléseit, és így átvállalja a nemfizetés kockázatát. A követelés sokféle lehet, persze egy bizonyos szint alatt a faktordíj már túl nagy ahhoz, hogy megérje így kiváltani.
Ez sok cégnek jöhet jól hiszen így azonnal és biztosan pénzhez jutnak. A faktorcég is nyer, ha végül sikerül behajtania a számlát.
Kenyeres üzleti terve egyszerű volt, és az ítélet szerint már eleve a csalásra épült: egy kisebb céggel elhitette, hogy All-Color Kft.-jén keresztül be tudja vinni a termékeiket a Rossmann üzletlánchoz, a valós költségeket (polcpénzt és egyéb marketingköltségeket) pedig eltitkolta. Közben megállapodott egy faktorcéggel, hogy az általa behozott számlák 80 százalékát előlegezzék meg neki, de a faktorcég elől eltitkolta, hogy abból még levonnak költségeket.
A gyártó így nem tudta, hogy azért ilyen olcsó a terméke, mert minden darabot veszteségesen ad el, a Rossmann valószínűleg örült az olcsó árunak, de nem is tudhatta a valós önköltséget, a faktorcég pedig nem tudta, hogy a megvett számlái nem a ténylegesen kifizetendő összegről szólnak. Amikor Kenyeres végül megkapta a készpénzt, eltette, és gyorsan eltűnt, a cég ténylegesen csak pár hónapig működött. Itt a termék gyártójának kára 30 millió forint volt, a faktorcégé 2,5 millió.

Hasonlót csinált volna egy müzliszeletgyártóval is, de ők még viszonylag időben észbe kaptak, és gyorsan visszaszállították a még megmaradt áruikat, ezért 31 millió forint helyett csak 3,5 millió lett a káruk. Egy baromfi-feldolgozónak egyszer csak nem fizetett az átvett árukért, majd Kenyeres itt is eltűnt, a kár mintegy 9 millió volt.
Majd az „eleve ésszerűtlen” és „szükségszerűen veszteséges működése” miatt megszépítette a cége könyvelését, és ezt lobogtatva kölcsönkért némely ismerősétől összesen 13,2 millió forintot. Ők azt hihették, hogy egy sikersztoriba szállnak be, de csak egymilliót láttak viszont a betett pénzükből.

Kenyeres azért kaphatott korábbi börtönbüntetésének próbaideje alatt újabb felfüggesztetteket, mert a bűncselekményeket még korábban követte el, és a próbaidő az ítélettől indul. Kártérítésben kár is reménykedniük a sértetteknek: Kenyeres cégei üresek, papíron semmi vagyona nincs, több ismerőse szerint megszerzett pénzei az élettársa nevére kerülnek.
Emellett sokaknak még le nem zárt, de komoly vitás vagy peres ügye van még Kenyeressel. Az egymástól teljesen független területen vagy iparágakban dolgozó kis- és középvállalkozók sztorijaiban az a közös, hogy Kenyerest csalással, néhol okirat-hamisítással is vádolják.
Pénz és notebook
P. feljelentése szerint Kenyeres tőlük egymillió forintnyi informatikai eszközzel és félmilliót érő ki nem fizetett szolgáltatással lépett le. Most azon háborog, hogy a nyomozás már két éve folyik egy viszonylag egyszerű ügyben (az eszközökön a tulajdonjog a számla kiegyenlítésig elvben az eladóé). Másfél millió forint elvesztése egy nagyobb cégnek is kínos, egy kisebb vállalkozás azonban már komolyabban megérzi.
A feljelentés alapján 2011 nyarán Kenyeres tőlük informatikai szolgáltatásokat kért komoly tőkével és kapcsolati hálóval bíró vállalkozásához, a Prestige Sales House Kft.-hez. Ez elvileg azzal foglalkozott, hogy magyar gyártók termékeit segít bevinni az olyan nagy áruházak polcaira, mint a Tesco, az Auchan, a Metro vagy épp a CBA. Kenyeres jó autóval érkezett, és nagyon meggyőzően adta elő, hogy ő az iparágban elismert szakember. Miután viszont aláírták a szerződést, Kenyeres azzal állt elő, hogy a számlákat a velük szoros kapcsolatban álló pénzügyi szervezet fogja kiegyenlíteni faktorálás után, ami már gyanússá tette.

Különösen, hogy pár nap múlva kiderült, hogy az említett cég szerint nem álltak semmilyen kapcsolatban a Prestige Sales House-szal. Kenyeres öt felső kategóriás notebookot és hozzá tartozó eszközöket vitt el a sértettektől az aláírás után, de amikor a fizetésről kezdtek el érdeklődni, azonnal megszakított velük minden kapcsolatot.
Pontosabban párszor még ügyvédein keresztül követelte a notebookok garanciajegyeit, ezek nélkül sokkal nehezebb eladni egy ilyesmi eszközt. Feljelentették, hogy visszaszerezzék az értékeiket, a nyomozás azóta tart.
Kenyeres többször is lecserélte közben az ügyvédeit, végül több forrás szerint egyik saját megbízottja, a Balázs & Holló iroda kezdeményezte a Prestige Sales House felszámolását, mivel az ő járandóságukat sem fizette ki. Megkerestük a Balázs & Hollót is, ők azonban az ügyvédi titoktartásra hivatkozva semmilyen reakciót nem kívántak adni erre az értesülésre.
Autó és pénz
Közben kiderült, hogy párhuzamosan egy másik céget is megbízott ugyanezzel az informatikai szolgáltatással. Csakhogy őket se fizette ki, ám itt elmondásuk szerint a hiányzó első fizetési részlet után elkönyvelték „pitiáner alaknak”, gyorsan felmondták a szolgáltatást, elkönyvelték a kisebb mértékű veszteséget, és igyekeztek tanulni az esetből.
A cég, akitől közben az autóját bérelte, szintén feljelentette, mivel még az óvadékot se fizette meg végül. Elmondásuk alapján rögtön két kocsit akart, de első nekifutásra csak egyet kapott, és hamar itt is különféle érdekes kifogásokra hivatkozott, amiért még nem sikerült elutalnia a pénzt. Három hét után úgy döntöttek az autókölcsönzőnél, hogy telefonon kicsit ráijesztenek a várható következményekkel, mire gyorsan visszavitte az autót, és gyalog indult el hazafelé. Itt nem is nagyon törődtek igazán komolyan már a feljelentés sorsával, hiszen az autó megvolt, a háromheti bérleti díj veszteségét lenyelték.
Pénz és számla
Egyik volt könyvvizsgálójuk arról mesélt, hogy nagyon vehemens, meggyőző ember volt az Aranyközpont ügyeiben eljáró Kenyeres és a tulaj is, de a könyvelők is „csak pislogtak”, amikor gazdasági eseményeket papírok híján, „elmesélés” alapján próbáltak elkönyveltetni velük. Nem mentek bele, felfüggesztették a szolgáltatást, és persze őket se fizették ki végül.
A fenti ügyek ráadásul jó eséllyel nem is adják ki a teljes képet. Az átveréseknél ugyanis a károsultak jelentős része annyira szégyelli, hogy hülyét tudtak belőle csinálni, hogy inkább elsüllyedt költségként tekint a veszteségére, nem megy a pénze után, és beszélni se akar róla többé.
Visszavont mindent
Amikor Kenyeresnél rákérdeztünk korábbi bűncselekményeire és a frissebb vádakra, illetve arra, hogy ez hogyan érintheti a prémium termékeik hírnevét, vagy hogy miért vagyontalan, először reagált a vádak egy részére, majd időt kért, hogy bizonyos dokumentumokat beszerezzen, amik kellenek neki a reakcióhoz. Belementünk, ám a megbeszélt határidőre a dokumentumokat nem tudta bemutatni, sőt, minden korábbi reakcióját visszavonta.
Emellett nehezen érthető, hogy ha némi odafigyeléssel egy kívülálló is ennyi mindent kideríthet a Sales One vezetőinek sötét ügyeiről, akkor a Sólyom, aminek egy volt nemzetbiztonsági tiszt a vezetője, hogyhogy nem tud mindezekről semmit. Vagy ha nagyon is tudták, akkor milyen megfontolások miatt kezdtek pont velük minden magyar termék csúcsmárkájának építésébe. Őket is megkérdeztük erről, de semmit nem reagáltak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
2 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
3 órája
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei
Kijöttek a friss adatok, tovább zakatol a turizmus. A kormány ismét rekordévre számít.
11 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
14 perce
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal és akkor mindennek vége
3 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44