Oblath: Nem jön ki a matek
Magyarország miniszterelnöke a közelmúltban két számszerű kijelentést tett, amelyek befolyásolhatják a gazdaság kilátásait. Az egyik úgy szólt, hogy az adószerkezet mindaddig nem változik, és fennmaradnak az úgynevezett válságadók, amíg a GDP-arányos államadósság nem süllyed 50 százalék alá. Hozzátette, hogy amennyiben az euróövezet kellően gyorsan növekszik, akkor ez akár 10 év múlva, vagy hamarább is bekövetkezhet.

A másik számszerű üzenet úgy hangzott, hogy Magyarország csak akkor vezeti be az eurót, ha az ország egy főre jutó GDP-je eléri az euróövezet átlagának 90 százalékát. Oblath Gábor közgazdász elemzése szerint a kijelentések kapcsán többféle kérdés is felvethető, így például az, hogy van-e közgazdasági értelmük.
Oblath számításai szerint az 50, illetve 90 százalékos feltételből az következik, hogy a válságadók legkorábban 30 év múlva lesznek kivezetve, és ennél sokkal több időt kell várni az euró magyarországi bevezetéséig.
"Ezek a becslések azonban optimista feltevéseken alapulnak. Nem magától értetődő, hogy az adósságráta valaha 50 százalék alá kerül, illetve fejlettségi szintünk egyszer eléri az eurózóna 90 százalékát. Megfontolást érdemel az is, hogy éppen a válságadók fenntartását és az 50 százalékos adósságráta elérését célzó egyidejű igyekezet gátolhatja meg a 90 százalékos relatív fejlettségi szinthez való közeledés lehetőségét." Oblath elemzését a portfolio.hu-n olvashatják.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
tegnap, 18:23
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
4 perce
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
3 órája
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
1 órája
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
2 órája
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31