Kijátszható-e az állam szigorú tekintete?
További Gazdaság cikkek
-
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
- Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint
- Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
- Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
- Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
1971-ben Stafford Beer angol kutató két évtizednyi munka után mutatta be Salvador Allendének találmányát, amiben a vállalatirányítást ötvözte a kibernetikával. Ebből nőtt ki a Synco (angolul CyberSin) nevű program, aminek a segítségével az újonnan államosított chilei gazdaságot tervezték irányítani. Az állami vállalatok telexen keresztül küldték a napi termelésről, energia- és munkaerő-felhasználásról szóló adatokat a központi számítógépbe. A rendszer nem volt hosszú életű: az 1973-as katonai puccs után a Pinochet-rezsim beszüntette a működését.
Miért érdekes most ez? Mert a NAV hamarosan pont úgy fog rálátni a kiskereskedők forgalmára, ahogy a Chile gazdaságát irányító központ látott rá a teljes gazdaságra akkoriban: szeptembertől az ország összes pénztárgépe állandó kapcsolattal csatlakozik majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeréhez.
Az e-kassza-rendszer persze csak részben hasonló Beer találmányához, hiszen alapvetően más a célja. Így egyelőre remélhetőleg nem kell attól tartani, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy olyan – a Star Trek világát idéző – irányítóteremből kér majd felsugárzást a neki tetsző iparágakban rejlő extraprofit részére, mint amilyenből a Syncót is irányították.
A boltosok képben vannak
Szeptembertől ellenőriznek
Az átállás határideje kezdetben még húsvét volt, a megfelelő pénztárgépek beszerzésének nehézségei miatt viszont folyamatosan elhúzódott a határidő. A cserére kötelezetteknek a NAV-nál kell jelentkezniük, illetve bejelenteni támogatási igényüket. A kasszacseréhez az 500 millió forintnál kisebb árbevételű vállalkozások támogatást igényelhetnek, legfeljebb öt gép erejéig, pénztárgépenként 50 ezer forint összegben (a támogatás további részleteiről itt és itt olvashat). Az adóhatóság szeptember 1-jén kezdi az ellenőrzéseket, de nem büntet, ha a kereskedő, vendéglátós, szolgáltatóigazolni tudja, hogy érvényes megrendelésük van új pénztárgépre, és a gyártó a szállítást vissza is igazolta, de önhibájukon kívül mégis kicsúsztak a határidőből, vagy ha NAV-nak támogatási kérelmet küldtek..
Az Index által megkérdezett kiskereskedők többsége már felkészült az átállásra: ugyan Parragh László szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) értesítette a kiskereskedőket, a megkérdezett boltosok többsége mégis a médiából értesült az új rendszerről. Egy lapunk által megkérdezett borozó tulaja külön szentségelt is amiatt, hogy nemrég kötelezően be kellett lépniük a kamarába, viszont a változásról nem tőlük, hanem az újságokból kellett értesülniük.
Olyan is volt viszont, aki egyáltalán nem volt képben: „nem is tudtam a szeptemberi határidőről, az áprilist tudtam, viszont ha ez tényleg igaz, akkor ez elég ciki, mivel már július vége van és semmilyen hivatalos szervtől nem kaptunk értesítést” – mondta lapunk kérdésére Péter, egy cukrászda üzemeltetője. Péter szerint egyébként csak akkor fog valamit érni a rendszer, ha kamera is lesz az új gépekben, mivel azok nélkül azt üt be, amit akar.
Arra is volt példa, hogy a pénztárgépeket forgalmazó cég szólt a változásról: Eszter, egy bisztró üzemeltetője azt mondta az Indexnek, hogy a partnercég hírleveléből értesültek, és így regisztráltak a NAV-nál az 50 ezres támogatás miatt is.
Játék a javakkal
András, egy kisbolt üzemeltetője azért volt eléggé kiakadva a szerinte körülbelül 150 ezres pluszterhen, mert vállalkozása csak tavaly novemberben indult, így ez a pluszteher nem hiányzott neki. Arra a kérdésre, hogy szerinte csökken-e majd a csalások száma az új rendszer bevezetése miatt, azt válaszolta, hogy szerinte az új gépek mellett is ugyanúgy meg fogják oldani a trükközést a boltosok.
Valódi megoldást szerinte egy olyan adórendszer jelentene, amelyben nem terhelik túl a vállalkozókat felesleges bürokratikus akadályokkal és ésszerűtlenül magas adókkal. Ő egyébként még nem is regisztrált a NAV-nál, és újfajta pénztárgép után sem kezdett még el nézelődni.
A ruhaboltos Virág azért találja felháborítónak a váltást, mert az ő boltjának annyira alacsony a forgalma, hogy egy ilyen extrateher durván megviseli az üzletet. Az Indexnek azt mondta: nem érti, hogy miért nem lehetett valamilyen limitet bevezetni, ami alatt az 50 ezer forintos megoldásnál hatékonyabban oldották volna meg az átállást a legkisebb boltok számára.
Bár a megkérdezett kereskedők többnyire szkeptikusak voltak az új rendszerrel kapcsolatban, az Országos Kereskedelmi Szövetség nemrég kiadott közleménye szerint már érkeztek olyan visszajelzések, amelyek szerint a pénztárgéppel vagy a nyugtaadással ügyeskedő vállalkozások jobban odafigyelnek a szabályszerű működésre, mert az adóhatóság a pénztárgépek bekötését követően az ellenőrzések során nyilván figyelni fog az elmúlt időszakok teljesítésére is.
Nagy lépés az adózás történetében
„Nagyon nagy lépés lesz ez az adózás történetében, az intézkedés következtében egy nagyon hatékony adózási rendszer kialakulását várjuk” – mondta Parragh László egy sajtótájékoztatón nemrég. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint idénre eleinte még 95 milliárd bevételt vártak az intézkedés hatására, de a csúszás miatt a nagy lépés miatt várt bevétel 45-50 milliárd forintra csökkent.

Bár a boltosok szerint mindig meg lehet találni a kiskaput, ha a NAV tényleg úgy fogja üzemeltetni a rendszert, ahogy azt lapunk kérdésére leírták, kevés lehetősége marad a kiskereskedőknek a csalásra.
Az új gépek legfontosabb része az úgynevezett Adóügyi Ellenőrző Egység (AEE) tulajdonképpen a NAV „szeme” lesz az adott pénztárgépnél. A NAV folyamatosan kapcsolatban áll majd a gépekkel, viszont a tényleges adatátadás csak akkor történik meg, ha erre az adóhatósági szerver utasítást is ad: emiatt az adózót bármikor csekkolhajták anélkül, hogy az tudná, mikor ellenőrzik.
Pontosabban céloznak majd
A boltosok eddig viszonylag egyszerűen tudták kikerülni az adóhatóságot: ahogy azt említették is, könnyen meg lehetett úszni, ha nem minden vásárlást ütöttek be a gépbe, ezzel csökkentve azt az összeget, ami után adózniuk kellett.
Az új rendszer nagy előnye az lesz az adóhatóság számára, hogy folyamatosan utána tudnak nézni egyrészt annak, hogy a kereskedők mit, mikor és milyen értékben adnak el, másrészt pedig annak, hogy mikor üzemeltetik a pénztárgépeket. A NAV szerint ezen adatok elemzése alapján szuperegyszerű lesz visszaélési sémákat vagy gyanús bevételeket kimutatni, hiszen egy-egy körzetben működő kisboltok forgalmát könnyű lesz összevetni. A revizorok ezek alapján már úgy tudják majd eldönteni, hogy hova mennek ki ellenőrizni, hogy előre látják azokat a helyeket, ahol az adatok alapján problémák lehetnek az adózással.
Van viszont egy olyan kiskapu, ami főleg a kisebb települések kiskereskedői számára lesz elérhető, ahol kevesebb a bolt: mivel a rendszer az átlagostól eltérő forgalmak alapján szűri ki a gyanús elemeket, ha a környék boltosai előre lebeszélik, hogy mennyit fognak csalni, akkor könnyedén láthatatlanok tudnak maradni a mindent látó rendszer szemei számára. Hiszen nem lesznek az átlagtól eltérő boltok a környéken.
Nagyvárosok esetén viszont már könnyen elbukhatnak a csalók, mivel sok boltos esetében nyilván sokkal bonyolultabb összeszervezni azt, hogy mondjuk a forgalom ötöde ne kerüljön be a gépbe.
A bolgároknak bejött a rendszer
Bulgáriában tavaly áprilisban vezették be az új rendszert, kifejezetten sikeresen. A novinite.com szerint az első pár hónapban több mint 2000 céget találtak meg csalás gyanújával, és nagyjából 4,3 milliárd levával (mai árfolyamon kb. 650 milliárd forinttal) nőtt az áfából származó adóalap.
A bolgár rendszerben egy szoftver elemzi a naponta érkező adatokat. A novinite.com szerint a legkirívóbb esetek azok a Fekete-tenger partján üzemelő éttermek voltak, amelyek naponta kevesebb mint 20 leva (3000 forint) bevételről számoltak be, az ennyire egyértelmű eseteket a bolgár rendszer nagyon könnyen tudta megtalálni és büntetni.
Az online rendszer előnye tehát az, hogy a kirívó (túl alacsony vagy túl magas) forgalmak alapján a NAV szinte automatikusan végezhet majd ellenőrzéseket az adóalanyoknál, ezzel visszaszorítva a feketegazdaságot és emelve az adóbevételeket. A rendszer lehetővé teszi továbbá, hogy az új rendszerben a forgalmi adatok alapján a kormány pontos képet kaphat a kiskereskedelmi forgalom és – ezzel párhuzamosan – az adóbevételek alakulásáról is.
A boltosoknak tehát minden szkepticizmusuk ellenére érdemes lesz arra készülni, hogy a NAV mostantól sokkal hatékonyabban tudja majd ellenőrizni és tervezni a kiskereskedelemből befolyó adóbevételeket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 perce
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
3 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
50 perce
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
6 órája
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
4 órája
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
4 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
5 órája
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha
Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.
36 perce
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?
Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.
5 órája
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat
A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.
február 27., 09:52
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
- Címlapon
Lázár Jánosék bejelentették, komoly változás jön a vasútipálya-üzemeltetésben
752 kilométert érint a döntés.
33 perce
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47