Lázár régi barátja lesz az ország trafikosa?

2013.04.24. 10:05 Módosítva: 2013.04.24. 11:29
Különösen jól jár a trafiktörvény bevezetésével a Continental dohánycég. A hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is bíró, Sánta János vezette dohányipari vállalkozásnak már az is jól jön, hogy beszűkült az eladási csatorna, és most úgy tűnik, a trafikok egy részét is ellenőrzése alatt tarthatja. Számos győztes ugyanis az ő közvetlen környezetéből került ki.

Hogy a dohányboltok államosításának egyik legnagyobb nyertese a hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is rendelkező Continental lehet, arról már korábban is lehetett hallani. Sánta János, a magyar dohányipari vállalkozás vezetője kezdettől fogva együttműködött a a kormánnyal a trafiktörvény kialakításában. A koncessziók kiosztása után azonban úgy tűnik, Sántáék  több fronton is nyertesei lehetnek a dohánypiac újrarendezésének (a cégcsoportban egyaránt tulajdonos és vezető pozíciót tölt be Sánta János és fia, ifj. Sánta János is).

ifj. Sánta János
ifj. Sánta János
Fotó: Continental Zrt.

Kézen-közön

Emlékezetes: a javaslat egy unóinak elküldött verzióját egyenesen egy "Sánta János" névvel regisztrált gépen hozták létre, később a törvényt jegyző fideszes Lázár János is elismerte, a törvényjavaslat megalkotásában szerepe volt a Continental Dohányipari Zrt.-nek. Sánta Jánosról Lázár akkor azt mondta, tíz éve ismeri őt, és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét, ez a társadalmi egyeztetés része.

Amikor a szakma összefog

Külön érdekesség, hogy Sánta János a törvényjavaslat benyújtása idején a British American Tobacco, a Continental, az Imperial Tobacco és az Universal Leaf Tobacco dohányipari cégek részvételével megalakult Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetség elnöke is volt. Sánta János úgy érvelt a trafiktörvény ellen az egész szakma nevében, hogy valójában annak megírásában a kezdetektől részt vett, sőt részben éppen cégét hozza helyzetbe.

Lázár János hangsúlyozta, a dohány-kiskereskedelmet újraszabályozó indítványnak három fő célja van: hogy megnehezítse a fiatalok cigarettához jutását, az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön, és támogassa a magyar dohány-előállítókat.

Úgy tűnik, ez utóbbi két cél Sántáék esetében összefonódik: családtagjai, cégeinek vezetői, és azok családtagjai ugyanis jelentős sikereket értek el az állami koncessziós pályázaton.

Rokonok

Berényi János a cégcsoport alkalmazottjaként kezdett dolgozni közel másfél évtizede, korábban az ifjabb Sánta János által vezetett és részben tulajdonolt Tabán Trafiknál intézett kereskedelmi és marketing ügyeket. Berényi János Szegeden két, Makón két koncessziót nyert el. De eredményesen pályázott felesége is, Berényiné Zarka Nikolett, aki egy makói, és egy hódmezővásárhelyi, valamint két szegedi koncessziót szerzett – korábban ő is a Tabán Trafik allamazásában állt.

Egy másik alkalmazott, Egedi István Tamás, aki alapító és tulajdonos is volt a Tabakban, Szegeden két koncessziót vihet, felesége Egedi Istvánné Szegeden négy koncessziót szerzett. Ifjabb Sánta János feleségének, Bakos Orsolyának a testvére, Csíkosné Bakos Boglárka szintén a nyertesek között van.

Több megyeszékhelyről jelezték olvasóink, hogy Tabán Trafikhoz kötödő üzletkötők nyertek trafiküzemeltetési jogot. Erről, ahogy céghez kötödő nyertes pályázókról, a pályáztatás menetéről megkérdeztük ifj. Sánta Jánost, aki szerda reggel azt mondta, írásban fog válaszolni. (Ha Ön is tud a Continental csoporthoz, a Tabán Trafikhoz kapcsolodó pályázatokról, írjon nekünk.)

A nagy lehetőség

Korábban Sánta János a HVG-nek úgy nyilatkozott, hogy a Continental csoport kiegészítése egy trafikhálózattal nem kecsegtet nagy haszonnal. Ezzel együtt mindenkit biztatott, hogy pályázzon, hiszen a húsz évre szóló trafikkoncesszió „ugyanolyan egyedülálló történelmi lehetőség, mint például az 1945-ös földosztás volt”.

De maga a dohányüzletek monopolizálása is történelmi lehetőség, legalábbis a Continental előtt. Jelenleg a multik, így a Philip Morris és a British American Tobacco (BAT) és az Imperial Tobacco által előállított áru a piac 85-90 százalékát fedi le, míg a maradék az egyetlen, a kormányoldalon hazainak tartott gyártó Continentálé. A cég részben vágott dohányt árul, dobozos cigarettái közül a Pannónia, Enter és Silver neve csenghet ismerősebben, adózott eredménye két éve mindössze 172 millió forint volt.

A beszűkült eladási csatornában a hazai gyártó Continental termékei azonos méretű eladói felületen tudnak majd megjelenni, mint a jóval nagyobb vetélytársak árui. A Continental disztribúciós részlege történetesen a Lázár János irányította városhoz, Hódmezővásárhelyhez kötődik, emellett a Continental felügyelőbizottsági tagja Dancsó József fideszes honatya.

Lázár János korábban azt mondta, szó sincs arról, hogy az egyetlen magyar tulajdonú vállalkozásnak bármilyen előnye is lenne, legfeljebb a hátrányából faraghatna le valamit. Szerinte a törvényjavaslat ellen tiltakozó üzleti körök és lobbicsoportok politikai kérdésként akarják beállítani a javaslatot, kiforgatva és elferdítve annak valós céljait, holott - mint mondta - a fiatalkorúak hatékonyabb védelme és Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt mindenképpen itt volt az ideje egy új, a korábbinál hatékonyabb szabályozási környezet megalkotásának. "Minden szigorítás a dohányzás területén újra és újra kiveri a biztosítékot a dohánygyártóknál, vendéglátósoknál, ám rendre kiderül, hogy a riogatások megalapozatlanok" - fogalmazott.