Térkép, Galéria, Videó
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Varga: 2012 utolsó negyedéve siralmas volt

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Matolcsy Györgyöt jelöli az MNB élére Orbán Viktor, a nemzetgazdasági miniszteri poszton Varga Mihály váltja őt, aki korábban már volt Orbán pénzügyminisztere, jelenleg IMF-ügyi tárca nélküli miniszter. A miniszterelnök a reggeli rádióinterjúban azt mondta Matolcsy kinevezéséről, hogy „ez a legkevésbé kockázatos döntés”, és azt is: a független jegybank csak akkor illeszkedhet be a gazdaságpolitika egészébe, ha kormányzati tapasztalattal rendelkező személy kerül az élére.

    Arra a kérdésre, hogy mit vár el az új MNB-elnöktől, azt mondta, nem szabad megszólalnia, mert ez a jegybankokra tartozik, "ha az ember bármit mond, a pénzvilág a torkának ugrik, erre nem válaszolok".

    Orbán indoklását részletesen itt olvashatja >>

  • Matolcsy György a csütörtöki Heti Válaszban lényegében már el is búcsúzott, jegybankelnöki kinevezésére időzített önértékelésében óriási bravúrként jellemezte az elmúlt évek történéseit. „Hasonlóra csak kétszer voltunk képesek száz éven belül: 1924 és 1927 között, valamint 1946 és 1948 között

  • Matolcsy György távozásával és Varga Mihály érkezésével várhatóan az intézmények stábjának egy része, de akár a teljes kormányzati struktúra megváltozhat. Varga is vihet új embereket a tárcához, és Matolcsy is többeket magával vihet. Mint az pénteken máris kiderült, Balog Ádám adóügyi helyettes államtitkár lesz például a Magyar Nemzeti Bank (MNB) harmadik alelnöke. A jegybanktörvény alapján az MNB alelnökének személyére a kormányfő tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. Az új, harmadik alelnök hétfőn lép hivatalba.

  • Mivel Matolcsy bejelentését gondosan előkészítették, nem okozott különösebb meglepetést Orbán reggeli nyilatkozata, a forint sem reagált érdemben a hírre. Az elemzők többsége inkább optimista, szerintük korábbi unortodox húzásai ellenére az első időszakban aligha várható szokatlan húzás a volt nemzetgazdasági minisztertől.

    "Matolcsy Györgyöt sokkal jobban fogják figyelni, mintha bárki más lett volna a jegybank elnöke, és ezzel valószínűleg ő is tisztában van" – mondta kérdésünkre Samu János, a Concorde makroelemzője. Szerinte a miniszteri eddigi nyilatkozatai egy kifejezetten konzervatív jegybankár képét adják, amiből úgy tűnik, hogy a monetáris politikában sokkal kevésbé lesz unortodox, mint miniszterként.

    Duronelly Péter a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint Matolcsy kinevezése után a legnagyobb kockázat, hogy ha megint jön egy idegesebb hangulat a nemzetközi tőkepiacokon, akkor arra képes lesz-e reagálni az új jegybanki vezetés. „A legnagyobb kérdés, hogy át fogják-e úgy látni a folyamatokat, hogy megfelelően értékelni tudják a helyzetet?”

  • Aki esetleg attól tartott, hogy majd a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) keresztbe fekszik Orbán tervének, hogy Matolcsyt jegybankelnökké tegye, megnyugodhat. A párt ugyanis közölte, támogatja a kormányfő döntését. Szerintük a hazai gazdaság stabil és kiszámítható működéséhez elengedhetetlen egy korrekt együttműködés a nemzeti bank és a kormányzati szereplők között. "Minderre garancia lehet Varga Mihály személye is, aki továbbra is a magyar emberek érdekeit tartja majd szem előtt, miközben az EU támasztotta elvárásoknak képes lesz megfelelni az ország" - vélték az MTI-nek eljuttatott közleményben.

  • Mi is értékeltük Matolcsy Györgyöt

  • "Az elmúlt időszak kapkodó fiskális politikája miatt a jegybank dilemmája az volt, hogy ezzel együtt ússzon, vagy szembe menjen, és próbálja korrigálni. Inkább ez utóbbi volt a jellemző, bár a közvélemény jelentős része úgy élte meg, hogy baj van a kormány és az MNB kapcsolatában" - mondta az Infofádiónak Bod Péter Ákos, volt jegybankelnök. Szerinte Varga Mihály személye kiszámíthatóbb politikát vetít előre, így kicsit könnyebb lesz a monetáris politikának is igazodnia.

  • A gazdasági bizottság ülésére meghívták a monetáris tanács négy külsős, már a mostani kormány által delegált tagját, Bártfai-Mager Andreát, Cinkotai Jánost, Gerhardt Ferencet és Kocziszky Györgyöt is, mind a négyen el is jöttek. Ők azok, akik augusztus óta minden kamatdöntésen 4:3-as szavazati aránnyal a csökkentést támogatták.

    A két mostani alelnök, Király Júlia és Karvalits Ferenc névtábláját eddig nem láttuk.

  • Matolcsy György csütörtökön már igazi MNB-elnökként nyilatkozott Volner János jobbikos képviselő írásbeli kérdésére.

    Kifejtette: "az MNB kamatköltségei elvileg mérsékelhetők az alapkamat további csökkentésével – feltételezve, hogy a devizatartalékra kapott kamatok szintje nem változik – addig a mértékig, amíg az nem veszélyezteti az MNB jegybanktörvényen belül sarkalatos részként rögzített elsődleges célját, az árstabilitás elérését és fenntartását."

  • A bizottsági ülés előtt terjedő – túlságosan meglepőnek nem mondható – pletykák szerint a szocialisták már eldöntötték, hogy nem szavazzák meg sem Matolcsy, sem Varga jelölését.

  • A jelölteket a Simort hétfőn az adatátadási ügyről faggató költségvetési bizottság nem hallgatja meg, de a bizottság elvileg független, ex-LMP-s tagja, Vágó Gábor eljött erre az ülésre.

  • A bizottság tagjai kérdezhetik is majd az új jegybankelnököt és az új minisztert. De ki lesz a legkeményebb? Rogán Antal, a bizottság elnöke? Selmeczi "azt szeretném megkérdezni államtitkár úrtól, hogy a kormány ellenáll-e a nemzetközi nyomásnak, és megvédi-e a nyugdíjakat, köszönöm államtitkár úr, válasza megnyugtató volt abban a tekintetben, hogy a kormány eltökélt a nyugdíjak megvédésének terén" Gabriella? Szeszták Miklós, a KDNP sztárügyvédje?

    Persze ne írjuk le az ellenzéket sem. Az MSZP-ből többek között Baja Ferenctől, az ex-LMP-ből Scheriring Gábortól, az ex-Jobbikból pedig Lenhardt Balázstól várhatjuk, hogy olyasmit kérdez, aminek megválszolása közben Matolcsy ismét beírja a nevét a gazdaságtörténetbe.

  • "Tartok egy sajtótájékoztatót, bár úgysem fog érdekelni senkit" - fordult hozzánk Vágó Gábor, az LMP képviselője, miután kiszúrtuk a teremben. Talán ő lepődött meg a legjobban, miután mégis annyi kamera fordult felé a bizottsági ülés előtt, mintha csak a kettészakadt LMP újabb három részre osztódását jelentette volna be. "Orbán nem húzott váratlant a kinevezésével, az viszont várható, hogy az új jegybankelnöknek lesznek váratlan lépései" - alapozta meg a hangulatot.

  • és ezzel meg is kezdődött a bizottsági ülés. Rogán Antal elmondja, amit az itt lévők mindegyike tud: Orbán Viktor reggel Matolcsy Györgyöt jelölte MNB-elnöknek és Balog Ádámot alelnöknek, és most az ő közös meghallgatásuk lesz, majd jön a Matolcsyt váltó Varga Mihály meghallgatása.

  • De ha már felmerültek a piros pöttyök - a legendássá vált hódmezővásárhelyi lakossági fórumon, ahol Matolcsy a magyar gyerekek fenekéről értekezett, legalább olyan érdekes volt figyelni a miniszter mellett ülő Lázár János megrökönyödött arcát ebben a pillanatban (a videón 01:50-nél), mint magát a szöveget.

    Kiemelten fogjuk figyelni Rogán Antal bizottsági elnököt, hogy ő is produkál-e hasonlót a mai meghallgatáson.

  • A törvény szerint nemcsak meghallgatni kell, hanem véleményt mondani is. Spekuláns bróker legyen a talpán, aki a nemre tesz.

  • Az elmúlt 33 hónap meghatározza az MNB következő hat évét. Ez a hat év siker volt, az államháztartás konszolidálásának sikere.

  • hogy tartósan és fenntartható módon 3 százalék alá csökkent a költségvetési hiány. Sőt, tavalyelőtt trendforduló, költségvetési többlet volt. És tavaly is jóval 3 százalék alatt volt a hiány, és idén is "biztonságosan" alatta lesz.

  • A deficit lefaragása az államadósság csökkenésével járt. Az adósságszint a GDP 85 százalékán volt, mostanra 79 százalék közelébe csökkent, mondja. Azt nem említi, hogy ebben mekkora szerepe volt a 3000 milliárdos nyugdíjeinstandnak.

  • Árstabilitás, pénzügyi stabilitás, növekedés és foglalkoztatás segítése - ez lesz az MNB feladata, nem kell az államháztartás stabilitásával bajlódni végre - mondja expozéjában Matolcsy. Sikerült a foglalkoztatást bővíteni, ami jelentős eredmény. Hogy hogyan (százezer közmunkással), arról nem beszél.

  • A magyar adósság finanszírozása tartósan sikeres, "szinte szenzációszámba ment'" a 3,25 milliárd dolláros kötvénykibocsátás, büszkélkedik.

  • a GDP 140 százalékáról 100 százalék közelébe.

  •  
  • Az eddig felsorolt keretfeltételek határozzák meg a következő hat évet - mondta Matolcsy György. Az MNB mindig és mindenben a hatályos jegybanktörvényhez tartja magát, három dolgora fókuszálnak, mondta, és felsorolta újra mind a hármat, kiemelve a kormány gazdaságpolitikájának támogatását.

  • Azt, hogy mit csinál a jegybank, és miért hadakozik legtöbbször az aktuális kormánnyal, a Riszpekt Ház egy rövid animációban kísérelte meg elmagyarázni legutóbbi adásában.

    A házisbulis példa alapja a híres közgazdaságtani hasonlat volt, amely szerint a jegybank feladata, hogy eltegye a bólét, amikot túlpörög a buli. Igaz, mi ezt Alan Greenspannek tulajdonítottuk, miközben egy olvasónk felhívta a figyelmünket arra, az idézet eredetileg William McChesney Martintól származik, aki 1951 és 1970 között vezette az amerikai Federal Reserve-öt. Így jár, aki olyasmiről próbál okoskodni, amihez csak szeretne érteni.

  • Nem, nem a kötözős szexről. Hanem olyan személyes, a monetáris politikával kapcsolatos dolgokról, amiket nem fog emlegetni.

  • Nem olyan stabil a költségvetés

    Bár Matolcsynak igaza van abban, hogy a költségvetés GDP-arányos hiányát a rendelkezésre álló adatok szerint a tavalyi évben valóban sikerült 3 százalék alatt tartani, az idei költségvetés azonban egyelőre meglehetősen ingatag.

    Több hazai és külföldi szervezet is rámutatott, a 3 százalékos hiány idén eleve csak a tartalékok zárolásával lenne tartható, a növekedést ugyanis megint túl optimistán tervezték. Ha ezen felül még a pénztárgépek bekötéséből és az útdíjból várt bevételek is elmaradnak, újabb kiigazításokra lehet szükség. Részletesebben itt olvashat a veszélyekről.

  • Nemcsak közgazdászként, hanem emberként, családapaként is kiborítja, hogy mekkora devizahitel-állomány épült ki az országban. "Nagyon nehezen vágtuk ki magunkat a devizahitel-csapdából", de "jó úton járunk". És mindent megtesz a következő hat évben, hogy ez az "erkölcsi és gazdaságpolitikai hiba", ami "monetáris politikai hiba is volt", ne ismétlődhessen meg.

  • A leendő jegybankelnök az infláció ellensége, úgy is, mint közgazdász, úgy is, mint fogyasztó. A nagy infláció lehetetlenné teszi, de legalábbis megnehezíti a monetáris politika összehangolását a gazdaságpolitikával. Kárhoztatja az elmúlt évek magas inflációját, nem mintha ebben a kormányzati intézkedések nem lettek volna benne vastagon.

  • A konzervatív, felelős jegybanki politika nagy híve, a liberális felfogású, felelőtlen jegybanki politika ellensége. Ez utóbbi az volt, ami megengedte a devizahitelezést, mert azt mondta, hogy azt majd a piac elintézi, "ráadásul a láthatatlan kezével."