Újabb százmilliárdokról döntött a kormány
További Gazdaság cikkek
-
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
- Egy éve lejárt édességeket árultak egy magyarországi üzletben, azonnal lecsapott a hatóság
- A GVH vizsgálja a Wizz Air vállalásainak teljesítését
- Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van
- Keményen bírálják a szakértők a kormány nyugdíjkorrekcióját
A kormány kilenc pontos tervezetet fogadott el az önkormányzati adósságrendezés kapcsán - jelentette be Tállai András területért felelős államtitkár a szerdai kormányülés után. A dokumentum Orbán Viktor önkormányzati adósságrendezésre vonatkozó októberi kijelentéseit rögzíti.
Orbán Viktor miniszterelnök október végén jelentette be, hogy a kis lélekszámú, 5 ezer fő alatti települések adósságait teljesen átvenné az állam, ami közvetlen, célhoz kötött támogatással megvalósítható. Az ötezer lakosúnál nagyobb települések adósságállományának pedig 40-70 százaléka kerülhet az államhoz. Azoknál az önkormányzatoknál, ahol az egy főre jutó iparűzési adóbevétel az átlagnál kisebb az idei szeptember 30-i adatok szerint, ott az állam nagyobb segítséget nyújt majd - mondta el Tállai András. A konszolidációba a folyószámlatartozásokat is bevonják, de még meg kell vizsgálni, hogy ehhez szükséges-e bármilyen törvénymódosítás.
A kabinet számításai szerint az 5000 főnél kisebb települések konszolidációja 95-100 milliárd forint lehet, ez az az összeg, amit az állam teljes egészében átvállal. Az adat azonban tavaly decemberi számokra épül, ezért még kis mértékben változhat. Az adósságrendezés technikailag úgy valósul meg, hogy a települések egyösszegű támogatást kapnak, amit kizárólag a banki tartozásaik visszafizetésére költhetnek. A pénzmozgás az államháztartás egyenlegét és az államadósságot nem fogja növelni, hiszen csak annyi történik, hogy a szétosztott 100 milliárd forint a központi kormánynál kiadásként, az államháztartás önkormányzati alrendszerében pedig bevételként fog megjelenni. Az adósságrendezés év végig meg fog történni.
Az 5000 fő fölötti településeken a kormány nem fizeti ki az adósságokat, csak a tőke- és kamattörlesztéseket vállalja át, amiről minden egyes önkormányzattal külön szerződést kötnek. Itt a teljes összeg 512 milliárd forint, ebből az egy évre jutó teher 50-100 milliárd forint között van - mondta Tállai. Itt a konszolidálás határideje 2013 július harmincadika. A lépésekkel jövő nyárig közel 2000 település menekül ki az adósságcsapdából, és az idei, illetve jövő évi költségvetési törvénytervezet is változni fog - mondta Tállai.
|
2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 |
Forintalapú | 40,8 | 46 | 42,4 | 31,7 | 26,8 |
Devizaalapú | 34,3 | 51,8 | 47,3 | 52,2 | 49,2 |
ebből euró | 12,3 | 17,6 | 16,6 | 15,7 | 16,1 |
ebből svájci frank | 22 | 34,2 | 30,6 | 36,5 | 33,1 |
Összesen | 75,1 | 97,8 | 89,7 | 83,9 | 76 |
Forrás: Napi Gazdaság |
A bankok csak később jönnek
A kormány az újabb eladósodást az idén januártól hatályos stabilitási törvény szigorításával akarja megakadályozni. A jövő évtől az önkormányzatok a a szabadon felhasználható a mostani szja-alapú támogatási rendszer helyett csak konkrét feladatokra fognak állami pénzeket kapni.
Először az önkormányzatokkal kell megállapodni, addig csak technikai egyeztetések vannak a bankokkal, amik előkészítik a tárgyalást az adósságrendezés esetlegesen bankokat is érintő részleteiről - mondta Giró-Szász András. A kormányszóvivő utalt arra is, a kormány felelős döntést hoz a bankok esetleges terhelése kapcsán, utalva az egyik hitelminősítő intézet korábbi jelzésére.
Úgy tudjuk, hogy az ügyben folyamatosak a tárgyalások a Bankszövetség és a kabinet között, az utolsó egyeztetés szombaton volt.
Megüzenték
Az Origo múlt héten arról számolt be, hogy az egyik nagy nemzetközi hitelminősítő azt üzente a magyar kormánynak: ha erőből, önhatalmúlag kényszerítené rá a bankokat arra, hogy az önkormányzatoktól átvett adósságcsomagon valamekkora veszteséget szenvedjenek el, az jogilag csődeseménynek minősülne, azaz részleges államcsőd állna be, ami újabb leminősítést vonhatna maga után. Az indok az, hogy egy ilyen esetben az állam egyoldalúan bejelenti: hitelei egy részét nem fizeti. Ha erőből, önhatalmúlag kényszerítené rá a bankokat a kormány, hogy az önkormányzatoktól átvett adósságcsomagon valamekkora veszteséget szenvedjenek el, az tehát jogilag csődeseménynek minősülne.
Így fájna a bankoknak
A hírek szerint egy újságíróknak tartott fideszes háttérbeszélgetésen a héten az hangzott el, hogy 10-15 százalék körüli kedvezményt érvényesíthet a kormány az adósságon, de a Népszabadság pénteken arról írt, hogy 20-25 százalékot is megspórolna magának. Azaz bankok jelenlegi követelésének csak a 75-90 százalékát törlesztené a továbbiakban, ami a 612 milliárdos átvett vagyonnál 60-155 milliárd közötti banki mínuszt jelentene..
A bankoknál ez azonnali veszteségként jelentkezne. Cserébe felszabadíthatnák a kockázatos önkormányzati hitelek után eddig képzett céltartalékot és valamekkora tőke is újra rendelkezésükre állna (mivel az önkormányzatokat szigorúbb tőkekövetelmények mellett lehet finanszírozni, mint közvetlenül az államot). Az egész akció egyenlege attól függ, hogy mekkora kedvezményt akar érvényesíteni az állam.
A lap ügyben jártas banki forrásai szerint 10 százalék körüli diszkontnál még épp jól járnak a bankok, ennél nagyobb banki veszteség esetén azonban a bankrendszer többet veszítene, mint amennyit nyerne a másik oldalon. A kormány viszont bármekkora kedvezmény ér el, azon nyer.
A 2030-as évekig fizethetik
Összesen csaknem háromszáz önkormányzati devizaalapú kötvénykibocsátás volt 2004 óta Magyarországon, a legtöbbet 2006-2008-ban bocsátották ki, a három-ötéves tőketörlesztési türelmi időszakai jellemzően 2010 végén kezdtek lejárni. A lejáratok 2015-2033 közé, jellemzően a 2020-as évek második felére esnek. A 294-ből 42 kötvény euróalapú, míg a többi 252 kötvény frankos, tehát lényegében csak minden hetedik kötvénykibocsátó az eurót választotta. A frankos kötvények 85 százalék körüli aránya egyébként így is kedvezőbb, mint a lakossági devizaadósságon belüli a frankhitelé, az ugyanis 90 százalék fölött volt az utolsó időkben.
Adósság számokban
Tavaly június végén egy jegybanki tanulmány szerint az önkormányzatok adóssága meghaladta az 1300 milliárd forintot, ez nagyjából most is ezen a szinten stagnál. Ebből 630 milliárd forint kötvényadósság, a többi hitel, és az összadósság kétharmada devizában van.
A hitelállomány furcsa dinamikával alakult ki: 2007-2008-ban lényegében megkétszereződött, 2008 végétől a múlt év végéig alig nőtt, majd idén – a Magyar Progresszív Intézet adatai szerint – a megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben több mint 16 százalékkal emelkedett.
Az adósságokból 550 milliárd forintot tesz ki a svájci frankos kötvényállomány, amihez 60-65 milliárdnyi eurókötvény jött (a hitelállomány 450 milliárd forintot tett ki, emellett van az önkormányzati szektornak nagyjából százmilliárdos, általában végletekig kihasznált folyószámlahitel-kerete).
A frankos kötvényeket főleg 2006-2008-ban bocsátották ki az önkormányzatok, azok három-ötéves tőketörlesztési türelmi időszakai jellemzően 2011 végén kezdtek lejárni. Az MNB becslései szerint már tavaly év végén a kötvényállomány felét törleszteni kellett, ez az arány 2013 végére megy 90 százalékra. Az éves tőketörlesztési teher idén és 2013-ban nagyjából 80 milliárd forint lehet a tavalyi 60 milliárd után.
A végtörlesztés rosszabb volt
A magyarországi önkormányzatok adósságállományának esetleges átrendezése - jóllehet korántsem biztos, hogy megtörténik - sokkal kevesebb veszteséget okozna a magyar bankrendszernek, mint a devizaalapú ingatlanhitelek tavaly lehetővé tett kedvezményes árfolyamú előtörlesztése, mivel ezúttal jóval kisebb összegről van szó - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni elemzők.
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a magyar önkormányzati adósságrendezés kilátásairól befektetőknek összeállított elemzésükben közölték: saját számításaik szerint ha a kormány az általa esetleg átveendő önkormányzati adóssághányadból például 25 százalékos törlesztési leírást ér el a hitelező bankoknál, az 125-150 milliárd forint - GDP-arányosan 0,4 százalékos - banki veszteséget okozna. Egy ilyen mértékű leírás a magyar bankrendszer alapszintű tőkemegfelelési rátáját a jelenlegi 12,5 százalékról 12,0 százalékra csökkentené.
A ház adatai szerint a devizaalapú ingatlanhitelek kedvezményes előtörlesztése 260 milliárd forint - a GDP 0,9 százalékának megfelelő - rendszerszintű bankveszteséggel járt. A cég elemzői szerint ugyanakkor a magyar kormány várhatóan "kétszer is meggondolja", mielőtt elszánná magát az önkormányzati adósság átvételére és átstrukturálására, tekintettel arra, hogy egy ilyen lépés a nemzetközi hitelminősítők szempontjából valószínűleg szuverén nem törlesztésnek minősülne.
A Capital Economics londoni közgazdászainak szerdai elemzése szerint mindazonáltal az a puszta tény, hogy a kormány egyáltalán fontolóra vette ezt a lépést, alátámasztja a cég már korábban is hangoztatott véleményét, amely szerint valószínűtlen, hogy a költségvetési szigor önmagában megoldhatja Magyarország adósságproblémáit, és így valamilyen formájú átstrukturálás továbbra is a lehetséges megoldási módok között van.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
36 perce
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
2 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
3 órája
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
53 perce
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
7 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
6 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
6 órája
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
4 órája
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
2 órája
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
7 órája
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
5 órája
- Címlapon
Kiderült Donald Trump legfrissebb ajánlata, Washington átvenné az irányítást Ukrajnában
9 órája
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
51 perce
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Címlapon
Jelentős összegeket költenek hirdetésekre a pártok, de ez még nem a kampány
A 2024-es választások idején 5,4 milliárdot hirdettek el online a pártok.
55 perce
- Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot
Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.
2 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
8 órája
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Lantos Csaba: Tavaly volt olyan nap, hogy áramot exportáltunk, igaz, nekünk kellett fizetnünk érte
A Mol új akkumulátora 7300 borsodi háztartás éves áramfogyasztását fogja tárolni.
26 perce
- Címlapon
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen
Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.
2 órája
- Címlapon
„Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standolnak a Tisza Párt aktivistái
Bede Zsolt is megjelent, rendőrök vezették el.
4 órája
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05