Economist: Orbánnak ideje szembenéznie a valósággal
A Financial Times kommentárja szerint a Moody's lépése egyértelműen arra utal: a befektetők az IMF-fel ismét elkezdett tárgyalások ellenére nincsenek meggyőződve a kormány gazdaságpolitikájának helyességéről.
A lap által megkérdezett szakértők egyike, a Renaissance Capital elemzője szerint nem lesz már komoly hatása, ha egy másik hitelminősítő is a bóvlikategóriába sorolja az országot, mert addigra a nagy nemzetközi befektetési alapok közül sok már nem lesz jelen a magyar piacon.
Az ING-nek a cikkben idézett szakértője úgy látja, a Moody's lépése nem jöhetett volna rosszabbkor, mivel a hálaadás miatt az USA-ban hosszú hétvége van, ezért a piacokon alacsony a likviditás.
A Financial Times kommentárja szerint nem meglepő, hogy a befektetők idegesek, a forint árfolyama pedig zuhan: magyar miniszterek még azután is a meglévő gazdaságpolitika fő elemeinek a megőrzéséről beszéltek, miután a kormány bejelentette, hogy az IMF-hez fordul.
Orbán bolygója – ez a címe az e heti Economist, még a leminősítés előtt írt cikkének, mely szerint a függetlenségét szajkózó kormánynak ideje szembenéznie a valósággal.
A lap szerint 2008-cal szemben, amikor a külföld 20 milliárd dolláros kerettel segítette ki az országot, a helyzet most teljesen más. Akkor attól lehetett tartani, hogy a magyar járvány a régióra is átterjed, most azonban két szomszédos ország is euróövezeti tag, Lengyelország pedig gazdaságilag és diplomáciailag is nehézsúlyúnak számít.
Orbán csodabogárnak tűnik, az országa pedig ma, amikor a hitelezők a figyelmüket és a pénzüket sürgősebb ügyekre fordítják, kevésbé fontos. Hivatalba lépése után Orbán olyan mellékes ügyekre pazarolta az időt és az energiát, mint az új médiatörvény, amit megvetnek a szólásszabadság hívei.
A kormánya bunkermentalitása sokat ártott a szavazókkal való kommunikációnak. Fennhangon hirdetett függetlensége a külvilágtól és a külső nyomástól most kudarcnak tűnik. Az ellenfelei kárörvendenek, a támogatói szívják a fogukat.
A BBC híroldalán délelőtt fél tízkor a magyar leminősítésről szóló címlapos beszámoló a harmadik legolvasottabb cikk volt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
tegnap, 16:58
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott
Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.
tegnap, 19:53
- Címlapon
Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk
Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.
tegnap, 21:10
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése után indulnak az ellenőrzések, bírságot is kiszabhatnak
Célkeresztben az árak.
március 17., 09:53
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar
Fordulóponthoz érkezett az ország.
március 17., 11:34
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész
Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.
tegnap, 19:43
- Címlapon
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.
tegnap, 17:24
- Mindeközben
Megkérte olimpikon párja kezét Jake Paul, fotókat is mutatott a romantikus eljegyzésről
tegnap, 10:56
- Címlapon
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket
Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.
tegnap, 21:44
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre
Kedvezőek a piaci lehetőségek.
március 17., 12:53
- Gazdaság
Magyar érdek is, hogy ne a Rubik-kocka maradjon örökre a hazai innováció Aranycsapata
Göröngyös a hazai startupszektor útja, pedig a magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehetne.
március 18., 05:57
- Gazdaság
Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége
A miniszter szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek saját ötletei.
március 17., 17:17
- Gazdaság
Lezárják az egyik Duna-hidat, kerülőútra kényszerülnek az autósok
Augusztus végéig karbantartási munkálatokat végeznek.
március 17., 12:07
- Mindeközben
Mikes Anna romantikus fotóval köszöntötte fel Krausz Gábort a születésnapján
március 22., 21:32