Üres ingatlanokra vadászik a Fővárosi Lakásügynökség

További Belföld cikkek
-
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
- Egyetemi tanszéket alapít egy magyar gyógyszergyár
- Erdő Péter: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
- Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt
- Tuzson Bence találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát
Súlyos lakhatási válság van, Budapest pedig élen jár az ingatlanár-emelkedésekben. A lakhatási helyzet javításához a célokat már korábban megfogalmazták, most azonban az eszközöket is hozzárendelik – mondta sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester, akinek már a 2019-es választási programjában is szerepelt a városfejlesztési stratégia részeként.
A hajléktalanság elleni küzdelem egyik fontos elemének nevezte, hogy a lakásszektorban növeljék az önkormányzati bérlakások arányát. Ehhez viszont az kell, hogy be tudják vonni a magántulajdonú, de üresen álló lakásállományt is. Karácsony Gergely közpolitikai célként jelölte meg a hajléktalanságból kitörés támogatását, illetve a hajléktalanná válás megelőzését. (Ez utóbbit szolgálja a fővárosi rezsitámogatás.)
Jelentkezni is lehet
Hamarosan megnyílnak azok az uniós pénzcsapok, amelyek segítségével az elmúlt évtizedek legnagyobb lakhatási programját hajthatja végre Budapest vezetése. A most útjára indított Fővárosi Lakásügynökség a magánszemélyek birtokában lévő lakásállomány rejtett tartalékát szeretné újraaktiválni.
Egyszerre van jelen a pazarlás és hiány a lakáspiacon,
ennek orvoslására a mai naptól kampányt indítanak. Kovács Vera, a Fővárosi Lakásügynökség igazgatója jelezte, szervezetük nemcsak kezeli és bérbe adja a felajánlott lakóingatlanokat, de a tulajdonosaitól át is vállalja a kiadással járó összes kockázatot.
Már a mai naptól lehet jelentkezni a lakasugynokseg.budapest.hu oldalon azoknak, akik tennének ilyen felajánlást. A magántulajdonú lakások mellett a projektbe bevonnak olyan fővárosi tulajdonú, többnyire üresen álló, nem lakáscélra kialakított épületeket is, mint amilyen az egyik újpesti, korábban oktatási célt szolgáló ingatlan. Ezeknek a funkcióváltó felújítását EU-s pályázati forrásból valósítanák meg.
Az AHA Budapest projekt 2 milliárd forintjából egyebek mellett a lakásügynökség szoftveres hátterét finanszíroznák, magának az ingatlankezelő funkciónak a költségét (pl. bérköltségek) pedig a főváros vállalja magára.
A lakásügynökségnél egyelőre még készül az az ajánlat, amivel a kerületi önkormányzatokat, illetve cégeket, vállalkozásokat szólítanák meg.
A budapesti lakásügynökség elindítását még 2021-ben tervezte a főváros vezetése. A lakhatási modellprogramok kidolgozásával és működtetésével az Utcáról Lakásba! Egyesületet bízták meg. A ma elindult program vezetőjének is az ULE-t irányító Kovács Verát kérték fel.
(Borítókép: Németh Kata / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
3 perce
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája