Nem kellett sokat várni a tojás és a krumpli árstopjának bevezetésére

MG 6049
2022.11.09. 21:42
Csütörtöktől már életbe is lép a két élelmiszer fogyasztói árának korlátozása – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerda este.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a kormány újabb élelmiszerekre, a tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot, ezzel enyhítve az infláció és élelmiszerár-emelkedés hatásait. Az új árstopok már csütörtöktől életbe lépnek – az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben.

Ezzel az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővül:

  • tojás,
  • étkezési burgonya,
  • liszt,
  • napraforgóolaj,
  • sertéshús,
  • csirkehús,
  • 2,8 százalékos tej és
  • kristálycukor.

Az árstopok az év végéig lesznek érvényben, esetleges meghosszabbításukról a kormány decemberben dönthet – tették hozzá.

A kormány szerint a szankciók okozzák az emelkedést

Mint írták, az élelmiszerek árának emelkedését az okozza, hogy a szankciók bevezetése óta egész Európában emelkedik az infláció, emelkedik az energia ára, ezzel együtt a takarmány, a szállítás és egyéb költségek, emellett madárinfluenza és történelmi aszály is sújtotta a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart.

Közölték azt is, hogy az árstopok a leginkább áremelkedéstől sújtott élelmiszerek fogyasztói árát szabályozzák. A tojás és az étkezési burgonya esetében a bruttó kiskereskedelmi ár nem lehet magasabb a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott árnál.

A KTK közleménye úgy fogalmazott:

  • az árstop a tojásnál 25 százalékkal,
  • a burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat,
  • és várhatóan 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt.

Kitértek arra is, hogy az árstopokat a kereskedők kötelesek érvényesíteni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban és a csomagküldő kereskedelemben is. A kistermelői piaci értékesítés nem tartozik a hatósági ár alkalmazásának hatálya alá. Hozzátették: a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi az árstopok és az azzal kapcsolatos kötelező tájékoztatás betartását.

A KTK tudatta azt is, hogy a kistelepülési boltok árstoppal összefüggő támogatásáról hétfőn várható kormánybejelentés – írta az MTI. 

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)