A kormánynak továbbra is fáj a foga a Budapest Airportra

MG 1048
2022.08.23. 15:43
A megszokott csütörtöki időpont helyett kedden tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő társaságában. Szóba került többek között a Magyar Honvédség Moszkvába repülő gépe, a Vodafone Magyarország felvásárlása, a rezsicsökkentés módosítása, valamint az Európai Bizottságnak küldött kormányzati válasz is.

Orbán Viktor nélkül ülésezett a kormány, az energiaellátás biztosított

Július 30. után tartottak ismét Kormányinfót, miután kedden délelőtt kormányülés is volt – mint kiderült, a szabadságát töltő Orbán Viktor miniszterelnök hiányában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vezetésével. A kormányülésen áttekintették az energiaellátás helyzetét, amely a gáz és villanyáram tekintetében is biztosított, a fogyasztói igényeket ki tudják elégíteni, sőt tárgyalnak a stratégiai tartalékok bővítéséről is – ismertette Gulyás Gergely a Kormányinfó kezdetén.

A miniszter kifejtette, hogy nem azonos az oroszországi, az itthon kitermelt és a Nyugatról vásárolt gáz fűtőértéke. Erről egy rendelet is meg fog jelenni, amelyben megajoulban adják meg a mértékét. 

Gulyás Gergely azzal folytatta, hogy a kormány a hétfő éjféli határidőig elküldte válaszait az Európai Bizottságnak. 

Olyan választ tudtunk küldeni írásban, amiben minden kérdésben közös nevezőre jutottunk. Minden eddiginél szigorúbb rendszert hozunk létre az uniós pénzek és közbeszerzések ellenőrzésére. Az a célunk, hogy a kondicionalitási eljárás lezárható legyen, és a megállapodást aláírható formába hozzuk. Bízunk benne, hogy a bizottságot jellemző konstruktivitás fennmarad.

Augusztus 20. az utolsó csepp volt a pohárban, az OMSZ vezetőit anélkül is kirúgták volna

Természetesen a Kormányinfó egyik központi témája volt az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökének és szakmai elnökhelyettesének menesztése. Radics Kornélia és Horváth Gyula távozása után az OMSZ állásfoglalást tett közzé, amelyben egy független vizsgálóbizottság felállítását kérte. Az ügy hátteréről itt olvashatnak bővebben.

Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta: a miniszternek jogi értelemben nincs indoklási kötelezettsége, Palkovics László nem is élt ezzel a lehetőséggel. Az álláspontot elfogadták. Gulyás Gergely az OMSZ vezetőinek menesztéséről megjegyezte: a vezetői változtatásokra a tűzijátékkal kapcsolatos előrejelzésekre való tekintet nélkül sor került volna. Hozzátette:

augusztus 20. és a tűzijáték elhalasztása nem az utolsó, hanem az utolsó utáni csepp volt a pohárban, a szaktárca nem volt elégedett a meteorológiai szolgálat vezetésével.

Az előrejelzések pontossága hagy kívánnivalókat maga után – folytatta Gulyás Gergely –, de a legnevesebb meteorológusok között akadnak szép számmal olyanok is, akik szerint az OMSZ vezetése nem volt alkalmas a feladatra. A menesztésről szóló döntést nem vonják vissza, helyesnek tartják, erősítette meg a kancelláriaminiszter. Hozzátette: politikai nyomásgyakorlás nem volt a kormány részéről, vizsgálóbizottság felállítására nincs szükség. A miniszter hangsúlyozta: szakmai vitákat nem akar folytatni, de az a kritika felmerül, hogy előrejelzéseik általánosságban is pontatlanabbak, mint más országokban.

Ki utazott a Magyar Honvédség repülőgépén Moszkvába?

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter utazott Moszkvába vasárnap azon a honvédségi repülőn, amelyet elsőként az Index szúrt ki. Kérdésre felelve Gulyás Gergely elmondta: a tárcavezető energetikai tárgyalásokat folytatott az orosz fővárosban, méghozzá eredményesen. A további részletekről egyelőre nem számoltak be.

Gulyás Gergely: Szégyenteljes az ellenzéki EP-képviselők viselkedése

Az Európai Bizottságnak küldött magyar válasz is meghatározó témája volt a Kormányinfónak. Gulyás Gergely sajnálatosnak és szégyenteljesnek tartja, hogy a magyar ellenzék képviselői havi ötmillió forintos keresettel EP-képviselőként azon dolgoznak, hogy ne kapjuk meg a nekünk járó pénzt. A megállapodáshoz szükséges törvényjavaslatok egy részét már benyújtották, a cél, hogy októberig elfogadják.

A magyar kormány abban érdekelt, hogy olyan intézményrendszert hozzon létre, ami a bizottság szerint is garantálja azt, hogy az uniós forrásból megvalósuló közbeszerzések hatékonyak és mindenféle nyomástól mentesek legyenek. Mivel ez szinte mindig így volt eddig is, éppen ezért nincs olyan szigorítás, ami nekünk fájdalmas lenne, nincs titkolnivalónk a bizottság előtt. 

Európai összehasonlításban semmi sem indokolja a Magyarországgal szembeni szigorúságot, de a kormány hajlandó többletgaranciát adni a bizottságnak – folytatta Gulyás Gergely. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lehetősége fel sem vetődött soha. 

A bizottságnak harminc napon belül kell értékelnie a magyar válaszokat, a kormány optimista a végeredményt illetően. Ha megszületik a megállapodás, várhatóan több mint tíz törvényt fognak módosítani.

Gulyás Gergely leszögezte: ha csatlakoznánk a brüsszeli oroszellenes szankciókhoz, nem lenne jobb a tárgyalási pozíciónk. 

A Vodafone-ügylet részletei

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elárulta: a Vodafone-felvásárlást azért nem halasztották el más beruházásokkal szemben, mert csekély az esély arra, hogy ez a lehetőség elérhető lett volna később is. A vételár 49 százalékát fizeti az állam, hogy hitelgaranciát ki hogyan, milyen formában ad, az nincs kitárgyalva, de a vételárat mindenki a részaránynak megfelelően fizeti. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a cég bevételeiből a pedagógusbérekre is sokat lehet majd fordítani.

Az Index kérdésére Gulyás Gergely elmondta: a kormány már 2010 óta tervezi, hogy felvásárolja a Vodafone Magyarországot. 

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a kábelszolgáltatók tarifáit pozitív irányba befolyásolhatja a Vodafone-tranzakció, de hogy milyen mértékben, azt még nem tudta megmondani. A miniszter világossá tette, hogy teljesen külön tárgyalnak a pedagógus-béremelésről, és teljesen külön áll egy olyan gazdasági ügylet, mint a Vodafone egy részének megvásárlása. Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy az egyik forrást az állam befekteti, és utána pénzt hoz, a másik bérköltség, kiadás, ez két külön utca. 

Koronavírus, energiahelyzet, rezsitámogatás

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a koronavírus miatt nem várhatók szigorítások, a kormány marad a heti adatközlésnél. A fertőzések száma csökkent, a betegségek lefolyása lényegesen enyhébb, mint korábban bármikor. Az új variánsok gyengébbek, ezt látja a kormány.

A magyar gáztárolók feltöltöttsége jól áll, mondta Gulyás Gergely a TV2 kérdésére. A most tárolt mennyiség Magyarországon 3,8 milliárd köbméter, ami 76 téli napnyi ellátásra elegendő, ha az ipari és a lakossági fogyasztást is belevesszük. Ha csak lakossági fogyasztás lenne, ez a mennyiség fél évre elegendő lenne.

Az élelmiszer-ellátás is biztosított, egy jó mezőgazdasági évben Magyarország 22-23 millió ember ellátásáról tud gondoskodni. Az aszály nagy károkat okozott, de akkorát nem, hogy ne tudnánk gondoskodni az emberek ellátásáról – tette hozzá a tárcavezető.

A rezsicsökkentésről is szó esett a Napi.hu kérdésére, Gulyás Gergely pedig úgy fogalmazott: havi szinten kétszázezer forintot fizet ki a magyar állam minden mérőhely után, egy háztartás helyett 2,5 millió forintot az áram- és gázfogyasztásért. 

Azon dolgozunk, hogy legyenek olyan alternatív módszerek, amikkel a gázfogyasztás csökkenthető, és akár az állam terhére bizonyos szolgáltatások kezelhetővé válnak. A splitklíma például fűtés, és lényegesen olcsóbb, de tudjuk, hogy azt is be kell szerelni. Fogunk tenni lépéseket, hogy aki az átlagfogyasztás fölött van, alá tudjon kerülni, és ezeket hamarosan be is fogjuk jelenteni. Konkrét javaslataink lesznek, amivel bárki tud élni.

A Kormányinfóról szóló percről percre tudósításunkat ide kattintva olvashatják.

(Borítókép: Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely a Kormányinfón 2022. augusztus 23-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)