DK: A műtét sikerült, de a kata meghalt

D KOS20210609009
2022.07.12. 13:57
A DK szerint „a műtét sikerült, de a kata meghalt”, Karácsony Gergely megérti a katás vállalkozók dühét, a Jobbik elnöke kivégzésről beszélt. Így reagáltak az ellenzéki pártok a kata módosításáról szóló kormánypárti törvényjavaslatra.

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szerint kezdettől fogva baljós volt, amikor Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kata átalakításáról kezdett beszélni.

Mára minden félelem beigazolódott, a brutális orbáni megszorítócsomag részeként a Fidesz gyakorlatilag tönkretette a katás adózást. Ez adóemelés, ez megszorítás, ami miatt másfél hónap múlva magyar vállalkozások százezrei fognak megszűnni

– fogalmazott a DK frakciószóvivője keddi online sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta: ezek után az a minimum, hogy a megszorítás értelmi szerzője ne maradjon a helyén.

A Demokratikus Koalíció Parragh László lemondását követeli a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara éléről

– jelentette ki Kálmán Olga.

Azt is mondta, hogy „a fideszes kamaraelnök örülhet, a műtét sikerült, de a kata meghalt”. A DK-s politikus szerint ez volt az utolsó csepp a pohárban azok után, hogy „Parragh évek óta a megszorításokat és az adóemeléseket képviseli”, elég csak a kötelezői kamarai tagság bevezetésére gondolni.

„Kérjen inkább egy államtitkári pozíciót a Fidesztől, úgyis évek óta a hatalmat és nem a kereskedelmet vagy az ipart szolgálja. (…) az iparkamara is csak a Fidesz egy fiókszervezeteként működik” – fejtette ki a DK frakciószóvivője.

Karácsony megértést és türelmet kért

„Megértem a tüntetők dühét” – közölte Karácsony Gergely a Facebook-oldalán. A főpolgármester szerint „a kormány – minden ígéretét megszegve – statáriálisan”, egy nap alatt, érdemi felkészülési idő nélkül akarja átalakítani a mikrovállalkozók legnépszerűbb adózási formáját.

Brutális adóemelés ez: adóév közben több százezer embernek emelkedik ötszörösére az adóterhe, miközben persze a Fidesz oligarchiái továbbra is extraprofitot zsebelhetnek be a kaszinóikból

– fogalmazott Karácsony Gergely.

Arról is tájékoztatott, hogy „az érthető és indokolt tiltakozás miatt” Budapest közlekedése az elmúlt órákban jelentősen lelassult. „Munkatársaink mindent elkövetnek azért, hogy a szabad politikai véleménynyilvánítás az elkerülhetetlennél nagyobb fennakadást ne okozzon a városban. Kérem, és köszönöm a budapestiek megértését és türelmét!” – írta a főpolgármester.

Jobbik: Parragh László csak Orbánhoz lojális

A brüsszeli Európai Parlament előtt bejelentkező Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke és európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalára feltöltött videójában arról beszélt, hogy a Fidesz katás adózók százezreit lehetetleníti el, miközben a szakmai szervezetekkel nem történt egyeztetés. „Parragh László egyedül csak Orbán Viktorhoz lojális” – tette hozzá a Jobbik elnöke, aki szerint a Fidesz sürgősséggel, egy válság közepén akarja kivégezni a katásokat.

Semmi nem indokolja azt, hogy egy ilyen horderejű rendelkezést a kormány sürgősséggel nyomjon át az Országgyűlésen. Ez a törvénytervezet nincs előkészítve, a lehető legcinikusabb módon lett előterjesztve

fogalmazott Gyöngyösi Márton. Azt is mondta, hogy a Jobbik országgyűlési képviselői a parlamentben védik a katás vállalkozókat, a tüntetőket pedig biztosítják szolidaritásukról.

A parlamenti pártreakciókról ebben a cikkünkben írtunk részletesen, a törvénymódosítás elleni kedd délelőtti tüntetésről pedig folyamatosan frissülő cikkben számolunk be, ezt ide kattintva találja.

(Borítókép: Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszédet mond a Világgazdaság üzleti napilap Magyarország újraindításáról szervezett konferenciáján a Budapest Kongresszusi Központban, 2021. június 9-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)