Kiskapu nyílt a konditermekbe

D ATI20201111032
2021.02.11. 17:40 Módosítva: 2021.02.11. 18:28

Február elejétől megötszöröződött a nyitva tartó budapesti fitnesz/kondi/edzőtermek száma. A vendéglátósokhoz hasonlóan nekik is be kellett zárniuk a járványügyi szigorítások miatt. Bár az edzési lehetőség egyelőre csak azok előtt nyitott, akik valamelyik sportegyesülethez tartoznak, ezekhez a klubokhoz bárki csatlakozhat. Februárban közel kétszáz klub nyitott meg így a fővárosban. 

Beláthatatlan, mikor rendeződik a járványhelyzet, miközben az edzőtermek tulajdonosainak továbbra is fizetniük kell a bérleti díjat, ami egy 3-4 ezer négyzetméter alapterületű teremnél jelentős havi kiadás. Azoknak pedig, akik plázákban működtetnek termet, ehhez az üzemeltetési díj is hozzáadódik, tehát milliós nagyságrendről beszélhetünk

– mondta Tóth Tamás, a a 700 klubot képviselő Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének (MAFORSZ) alelnöke az Indexnek. 

Ám míg az éttermeknek van lehetőségük házhoz szállítani, a konditermek ezzel a lehetőséggel aligha élhetnek. 

Mi nem tudunk kis súlyzókat házhoz szállítani, úgy mint egy pizzát 

– hozott szemléletes hasonlatot a MAFORSZ-vezető, aki maga is edzőtermet üzemeltet. A termek jelenleg is veszteséget termelnek, ám lényegesen kevesebbet, mint ha teljesen zárva tartanának – mutatott rá a szakember, hozzátéve, hogy most

az eredeti vendégkör 15-20 százaléka mondható rendszeres látogatónak.

Ők mind valamelyik egyesületnél bejelentett sportolók, hiszen magánemberként nincs lehetőség a fitneszközpontokat igénybe venni. Sokan vannak ugyanakkor, akik formálisan egyetlen sportegyesületnek sem tagjai, az edzés mégis a hétköznapjaik része volt. Ők joggal tartanak tőle, hogy elvesztik az eddigi formájukat, és leromlanak az elért eredményeik. 

Kapcsolódó

Így nyitnának ki az edzőtermek

Plexifal, maszk használata, előzetes regisztráció is szerepel a javaslatok között.

Tulajdonosként felelősséget vállaltunk azért, hogy minél előbb lefusson ez a járvány. Mindenki bezárt november 11-én. Az elmúlt másfél hétben a budapesti klubok nagy része megnyílt a hivatásos versenyzők előtt, mert elfogytak a tartalékok

– mondta a Wellness Gate tulajdonosa. A negyedéve tartó kényszerbezárás sokakat juttatott a csőd szélére, az angyalföldi fitneszterem is csak a dolgozók felét tudta megtartani. De akkor jött a 

nagy ötlet az amatőrök sportolósítására.

Annak ugyanis semmilyen jogi akadálya nincs, hogy az  elhivatott amatőr sportolók csatlakozzanak egy sportszövetséghez, amelynek tagjaként már igénybe vehetik  a termek szolgáltatásait. 

Ha valaki egy sportegyesülethez csatlakozik, és befizeti a tagdíjat, akkor az egyesületi tagok tagságijával vagy digitális igazolással ugyanúgy igénybe veheti a létesítmények bizonyos szolgáltatásait, mint például az olimpikon sportolóink. Nem szükséges sportversenyen indulni ahhoz, hogy belépjünk

– hívta fel rá a figyelmet a szakember, aki maga is korábban hobbi-röplabdázott, most pedig már egy egyesület tagjaként űzi ezt a sportot. Azt is elárulta, hogy még

a sakk-klub is sportegyesületnek számít,

és a sakkozóknál általánosnak mondható, hogy az edzőteremben vezetik le a játék miatt felgyülemlett feszültséget.

Az egyesületekbe jellemzően azok lépnek be, akiknek az edzés eddig is ténylegesen az életük része volt. Van például egy 62 éves vendégünk, aki ezelőtt is legalább heti háromszor megfordult a teremben

– avatott be Tóth Tamás. Ezt támasztja alá az is, hogy a termekben jelenleg szauna- és wellnessrészleg nem működik, tehát kizárólag edzésre nyílik lehetőség.

A járványvédelmi intézkedések értelmében a konditermek egyáltalán nem lehetnek nyitva, de voltak, akik az ablakok bedeszkázásával, illegálisan igyekeztek megoldani a helyzetet. Sportegyesületi tagokkal azonban eddig is szabályosan lehetett üzemelni. A Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének alelnöke szerint minden eszközzel igyekeznek a járvány terjedését csökkenteni: Belépéskor és az öltözőkben kötelező maszkot hordani, a gépek pedig kétméteres távolságra vannak egymástól, és minden használat után fertőtlenítik őket. 

A másik szövetség, a Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetsége szerdán kilenc pontból álló javaslatot juttatott el a kormány és az operatív törzs részére az újranyitás érdekében.


Hogyan lehet regisztrálni egy sportegyesületbe?

Járványidőn kívül általában először részt kell venni egy edzésen, befizetni a tagdíjat és megadni az adatainkat, valamint a sportorvoshoz is el kell látogatnunk igazolásért. A koronavírus idejére azonban ez a folyamat is leegyszerűsödött, és teljes egészében lebonyolíthatóvá vált az interneten.

Online lehet intézni a regisztrációt,

amit bárki elvégezhet, így gyorsan és gördülékeny módon juthat hozzá a sportegyesületi tagsághoz. 

Azt látjuk a vendégeinken, hogy határozottan boldoggá teszi őket ez a lehetőség. Érzik, hogy végre történik valami a testükkel, nem kell többé otthon kézi súlyzókkal és a kisszékkel edzeni

– tette hozzá viccesen Tóth Tamás. 

Sportot űznek a sportolói igazolásokból? 

Kiváltottam ezt a testépítői papírt, hogy mehessek kondizni

– nyilatkozta még decemberben az Indexnek Pumped Gabo.

A nemzet partiarca tavasszal gumikötelekkel, fekvőtámaszokkal és vizespalackokkal próbálta szinten tartani magát, de szerinte a hiánypótló eszközökkel nem lehet olyan módon edzeni, mint egy konditeremben.

Muszáj ügyeskedni annak érdekében, hogy sportolni tudjak. Régen, a háború alatt az emberek megpróbáltak mindenféle trükkel élelemhez jutni és túlélni. Nekem ez a módszerem a túlélésre. 

Borítókép: Fertőtlenítik a sporteszközöket az egyik edzőközpontban Nyíregyházán - Fotó: MTI/Balázs Attila