Milliárdokon vitatkoznak, de elkezdődik végre

DBZOL20200608020
2021.01.23. 08:31
Hosszú huzavona után – bruttó 26,75 milliárd forintból, azaz nettó 18,8 milliárd forintért – újíthatják fel Budapest egyik ikonikus kulturális szimbólumát, a Széchenyi lánchidat, ismertebb nevén a Lánchidat. A munkálatok elkezdése február végén várható, a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, a felújítás befejezése 2023 őszére történhet meg. A Fővárosi Önkormányzat most arra vár, hogy a kormány teljesítse az ígéretét, a Fidesz–KDNP szerint azonban indokolatlanul emelkedett a felújítás ára.

Azon dolgozunk, hogy Budapest a 150. születésnapját igazán szép közös ajándékkal köszönthesse: a megújult Lánchíddal

– írta ki Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte: eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás. A bírálóbizottság az A-Híd Zrt. nyertessé nyilvánítását javasolta, amit a BKK Igazgatósága el is fogadott.

A kormány ígéretét kérik számon

A BKK arról tájékoztatott: a Fővárosi Önkormányzat a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését.

Azt is hozzátették, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a kormány közötti egyeztetéseknek helyt adó Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa 2020. október 15-ei ülésén megerősítette: támogatja a 6 milliárd forintos támogatási keretösszeg Lánchídra való felhasználását, egyúttal felkérték a kormányt a felhasználáshoz szükséges intézkedések megtételére.

A munkálatok elkezdése tehát a kormány tavaly februárban tett ígéretének betartásától függ, azonban a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett a híd felújításában, ezért mai döntésével abban az esetben is biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna

– olvasható a BKK közleményében.

A közösségi oldalán Karácsony Gergely is megjegyezte, egy dolog még hiányzik: hogy a kormány tartsa az egy évvel ezelőtt tett ígéretét, és odaadja a megígért 6 milliárd forintot a Lánchíd felújítására.

Persze, ha rajtuk múlna, megint húzódna, halasztódna az ügy, ahogy az elmúlt két ciklusban. Márpedig a híd felújításáról a kormányzati megszorítások és a kormányzati szószegés ellenére sem mondhatunk le. Ezért a főváros biztosítja a munkálatok elkezdéséhez szükséges fedezetet

– fogalmazott a főpolgármester.

Harminckét évvel a legutóbbi felújítás után, kilenc év tétlenséget követően a Lánchíd újjászületésének folyamata újabb...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2021. január 18., hétfő

Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár többször is azt nyilatkozta, hogy készek odaadni a kormány által ígért 6 milliárd forintot, amennyiben végre elkezdődik a Lánchíd felújítása. Ugyanakkor a költségekkel kapcsolatban túlárazásról beszélt a Demokratának adott interjújában, amit a Mandiner idézett.

Indokolatlan túlarázás, ami mögött korrupció húzódhat meg. Ezt a forgatókönyvet erősíti a szokatlanul magas, azonnal megfizetendő előleg is, ami véletlenül pont megegyezik a drágulás mértékével

– jelentette ki az államtitkár a Demokratának.

Fürjes Balázs szerint fontos lenne választ kapni arra, hogy miért kerül ugyanaz ötmilliárddal többe Karácsony Gergelynek, mint Tarlós Istvánnak, illetve miért kellett másfél évet késlekedni, és miért nem lehetett a jóval olcsóbb, Tarlós-féle ajánlatot elfogadni.

A Fidesz–KDNP elfogadhatatlannak tartja az áremelkedést

A Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja közleményben reagált a közbeszerzési eljárás eredményes lezárására. Jelezték: elfogadhatatlannak tartják, hogy egy év alatt több mint 25 százalékkal, 5 milliárd forinttal emelkedett a Lánchíd felújításának a költsége.

Miért kerül ötmilliárddal többe a Lánchíd felújítása, ha azt Karácsony intézi? A kérdést mindenki megválaszolhatja maga is, de a budapesti Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy egy év alatt több mint 25 százalékkal emelkedjen az ugyanazon műszaki tartalomra kifizetendő összeg. Egyébként sem, de akkor, amikor a főpolgármester napi szinten siránkozik, hogy nincs pénze a fővárosnak, akkor különösen visszás, mi több, gyanús egy ilyen eset!

– olvasható a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának közleményében.

A kormánypártok arra is kitértek, hogy ugyanaz a cég – az A-Híd Zrt. – nyert a közbeszerzésen, amely Tarlós István főpolgármestersége idején kiírt pályázaton is a legkedvezőbb ajánlatot tette.

Ez a cég az, amelynek karácsonyi partiján Tüttő Kata főpolgármester-helyettes is kiemelt vendég volt, és ez az a cég, amelyért Karácsony személyesen aggódott, mikor a Közbeszerzési Hatóság szabálytalanság miatt visszadobta a tavaly nyári kiírást. Egy év alatt Karácsonyék mindösszesen arra voltak képesek, hogy a korábbi tervekkel ellentétben kivették a Váralagút és a pesti oldalon lévő villamosalagút megvalósítását, és a tendert csak a Lánchídra írták ki

– közölték.

Azt is írták:

azért, hogy a pályázók köre bővülhessen, és az ajánlatok kedvezőbbek legyenek, a kiírás szerint rögtön a szerződéskötés után 5 milliárd forint előleget kap a kivitelező cég.

Miért kerül ötmilliárddal többe a Lánchíd felújítása, ha azt Karácsony intézi? A kérdést mindenki megválaszolhatja maga...

Közzétette: Fidesz Budapest – 2021. január 19., kedd

„Karácsony politizál ahelyett, hogy a dolgát végezné”

A BKK igazgatóságának Fidesz által delegált tagja, Wintermantel Zsolt az Indexnek elmondta:

elfogadhatatlannak, sőt gyanúsnak tartja, hogy egy év alatt több mint 25 százalékkal emelkedjen a Lánchíd felújításának ára.

Éppen ezért nem is támogatta a BKK Igazgatóságában az A-Híd Zrt. nyertessé nyilvánítását.

Azzal kapcsolatban, hogy a főpolgármester és a BKK is számonkéri a kormányon a megígért 6 milliárd forintos támogatási keretösszeget, Wintermantel Zsolt hangsúlyozta: az, hogy egy önkormányzat és a kormány hogyan, miről és miben állapodik meg, az egy dolog, de a Lánchíd ettől még a Fővárosi Önkormányzat tulajdona.

Annak üzemeltetése, biztonságos működtetése, karbantartása és időszaki felújítása a Fővárosi Önkormányzat feladata

– tette hozzá.

Wintermantel Zsolt szerint a kormány ígérete és a Fővárosi Önkormányzat feladatköre nem függ össze.

Karácsony megint nem tudja, hol van, és ahelyett, hogy a dolgát végezné, politizál. Értem, hogy be akarja vasalni a 6 milliárdot, tegye meg, de a munkálatokhoz semmi köze a kormánynak

– fogalmazott a BKK igazgatósági tagja az Indexnek. Azt is elmondta: a rendkívüli jogrend miatt a Fővárosi Közgyűlés hatásköreit gyakorolva Karácsony Gergely meghozta a döntést, hogy a Fővárosi Önkormányzat biztosítja a szükséges forrásokat a felújításhoz a BKK számára.

Wintermantel Zsolt egyébként úgy véli, a kormány tartani fogja a szavát, és oda fogja adni az általa megígért pénzt, de elképzelhető, hogy az utolsó számla kifizetéséhez fogja folyósítani az összeget, ahogy ez a banki hiteleknél is szokás.

Aláírásra vár a főváros

Az Index érdeklődésére a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája azt írta, remélik, hogy a megígért 6 milliárd forintos támogatáshoz szükséges aláírást minél hamarabb megkapja a Fővárosi Önkormányzat a kormánytól.

A híd felújítására tavaly februárban megígért 6 milliárd forint átutalására kilenc hónap is kevésnek bizonyult eddig. Ez az összeg egyébként a beruházás összegének nagyjából negyede, körülbelül ennyi áfát kell befizetni az államnak, amely így egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt

– közölték.

Arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy 5 milliárd forinttal drágább lett a felújítás költsége, a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája válaszában azt írta:

Az előző városvezetés által kiírt, majd általuk vissza is dobott közbeszerzésen mintegy 35 milliárdba került volna a híd megújulása, az ezzel összevethető legolcsóbb ajánlat a BKK által kiírt közbeszerzésen valamivel 27 milliárd alatt van. A győztes cég (A-Híd Zrt.) nettó 18,8 milliárd forintért végezheti el a munkákat. Ez volt a legolcsóbb ajánlat. Február végén kezdődhet a felújítás.

Korábban Karácsony Gergely már említette, hogy a Tarlós-éra közbeszerzésén 35 milliárd forintba kerültek volna a felújítási munkálatok.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozva Tarlós István akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a 35 milliárdos verzióban benne lett volna a Széchenyi téri villamosalagút és felszíni felújítás is, önmagában a Lánchíd csupán 21,8 milliárdos tételként szerepelt. Vagyis ez az összeg 5 milliárd forinttal kevesebb, mint a most megjelent 26,75 milliárd forintos költség.

Mindenképpen elkezdik a felújítást

Az InfoRádió Aréna című műsorának adott interjújában Karácsony Gergely arról számolt be, hogy még nincs lepapírozva a hatmilliárd forintos állami hozzájárulás, de akkor is el tudják kezdeni a felújítást, ha ez a pénz nem lesz meg.

Nem szeretném ezt a forgatókönyvet túlragozni, mert még a végén valaki beleszeret a kormányzati oldalon. Mi komolyan vesszük a kormány ígéretét, hogy ezt a pénzt meg fogja kapni a város

– fogalmazott a főpolgármester.

A túlárazásról szóló kormánypárti kritikákról és Fürjes Balázs korrupciót sejtető állításáról azt mondta:

Nyílt közbeszerzési eljárás volt, amelyet követhetett a nyilvánosság, a Transparency International nemzetközi antikorrupciós szervezet, és ha van olyan, nagy állami beruházásokat levezénylő ember Magyarországon, akinek szerintem óvatosan kellene fogalmaznia a túlárazásokkal, az valószínűleg Fürjes államtitkár úr.

A Transparency International Magyarország (TI) a Mandiner érdeklődésére közölte: a közbeszerzési eljárás még nem zárult le, majd a szerződés aláírásával ér véget, amikor is maga a szerződés nyilvános lesz a közbeszerzési adatbázisban is. Ezt követően készítik el a jelentésüket, amit nyilvánosságra fognak hozni.

Kihagyott évtizedek után újulhat meg a Lánchíd

A Lánchíd felújítása már hosszú évek óta esedékes, komolyabb munkálatokat 1973-ban, majd 1986 és 1988 között között végeztek rajta. Az elmúlt években nemegyszer téma volt a híd állapota, döntéshozói szinten is megfogalmazódott az igény és az elhatározás a felújításra, de vagy a költségvonzatai, vagy a főváros és a kormány között zajló konfliktusok hátráltatták az elindítását.

A Tarlós István főpolgármestersége alatt, 2013-ban elkészült, 2030-ig szóló, hosszú távú városfejlesztési koncepció is tartalmazta a Lánchíd felújításának tervét. Tarlós leváltásáig, a 2019-es őszi önkormányzati választásokig azonban ez nem jutott el odáig, hogy elkezdjék a rekonstrukció megvalósítását.

(Borítókép: A Lánchíd és a Duna látképe a Citadella erőd felől 2020. június 8-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)