2008 óta változatlan, duplázni kéne! Mi az?

DBZOL20200429012
2020.10.03. 21:52
Már 36 ezer aláírás gyűlt össze az Esély Labor Egyesület kampányában. Az egyesület azért küzd, hogy a kormány duplázza meg a 2008 óta változatlanul alacsony családi pótlék összegét.

Mint a legismertebb hazai családtámogatási forma, a családi pótlék összege 12 éve változatlan, ami egyben azt is jelenti, hogy időközben reálértéke 40 százalékát elveszítette. Éppen ezért ideje lenne hozzányúlni – állítják a családi pótlék megduplázásért kampányoló Esély Labor Egyesület munkatársai.

A szegénység ellen küzdő társadalmi szervezeteket, szakértőket és magukat az érintetteket egybegyűjtő civil szerveződés tagjai azzal érvelnek, hogy a pandémia második hulláma és a vele járó gazdasági krízisek közepette most különösen szükség lenne univerzális anyagi támogatásra.

A járványhelyzet miatt március óta a nyomor egészen új arcai mutatkoznak meg, miután a még nagyobb terheket cipelő társadalmi csoportok egyre jobban szorulnak a peremre. Eközben folyamatosan bővül a dolgozói szegénységbe tartozók köre, akik ugyan dolgoznak, jövedelmük mégsem biztosít méltó megélhetést.

A 2004-ben alakult Magyar Szegénységellenes Hálózatnak és jogutódjaként az Esély Labor Egyesületnek mindig is prioritás volt a gyermekszegénység felszámolása, mert úgy vélik, a gyermekvállalás és a gyermek önmagában érték, függetlenül attól, hogy hova, milyen családba születik

– mondta az Indexnek Hubai László szociálpolitikus.

A kormány családpolitikája alapvetően a munkához köti a családtámogatásokat, és előszeretettel honorálja azokat, akik két fronton harcolnak: dolgoznak és gyereket vállalnak. Ugyanakkor látni kell, hogy vannak valós élettörténetek, amelyek árnyalják a képet

– teszi hozzá a szakember.

Az Esély Labor tagjai távolról sem önmagában a családi pótlék megduplázásától várják, hogy holnaptól megszűnik a gyermekszegénység. Inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy valamilyen formában egészen 1912 óta máig létezik egy széles tömegeket elérő, jól beágyazott szociálpolitikai eszköz, amelyik nem igényel sok adminisztrációt.

Jelenleg a családi pótlék a magyar GDP 0,65 százaléka, 300 milliárd forintnyi költségvetési tételt jelent.

„Naivitás lenne azt gondolni, hogy a kétszer ennyi családi pótléktól majd megéri nem dolgozni: például kétszer tizenkétezer forint távolról sem lesz elég a megélhetéshez. Mi olyan eszközként tekintünk a családi pótlékra, amelyik minden társadalmi réteg minden gyermekével megpróbál törődni”

– húzza alá Hubai László.

Így az Esély Labor tagjai csak remélni tudják, hogy az ügyükben partner lesz a kormány, azok után, hogy ingyenes étkezést kapnak az óvodákban, iskolákban a rászoruló gyerekek, és már a tankönyvek is ingyenesek. Ehhez egyelőre nem találtak megfelelő, „belső” stratégiai partnereket.

Attól még, hogy aktuálisan nem hallgatnak meg bennünket, továbbra is azon dolgozunk, hogy megpróbáljuk átütni az ingerküszöböt. Legyen szó bármelyik kormányról, sosincs elég pénz a szegénység felszámolására, ami nem statikus állapot, hanem egy generációról generációra átörökített külső környezeti tulajdonság. Miközben erős strukturális reformokra, anyagi mozgósításra, illetve hosszan tartó stratégiára és szakmai segítségre lenne szükség

– vallja egyesületével együtt Hubai László, akik a célul kitűzött 50 ezerből eddig összesen 37 ezer támogató aláírást gyűjtöttek össze a családi pótlék megduplázásáért,.

Ügyükkel most épp újabb nyílt levélben fordultak többek között a családügyi államtitkárból miniszterré kinevezett Novák Katalinhoz, aki korábban emlegette már az elhanyagolt családtámogatási eszközök sorában a családi pótlékot.

Kapcsolódó

Novák Katalin – egy családvédelmi akcióhős

Tegnap óta miniszter, de a politikában már nem kezdő. Az Index portréja a friss kinevezés kapcsán.

Borítókép: Önkéntesek ételt osztanak Budapesten a Hős utcában lakó rászorulóknak 2020. április 29-én. A Toxikomák konyha adományokból készít melegételt a rászorulóknak minden nap. A színészekből és önkéntesekből álló civil csoport ezen a héten a Kontúr Közhasznú Egyesület segítségével visz naponta 100 ételadományt a Hős utcába a koronavírus-járvány miatt még nehezebb helyzetbe került családoknak. MTI/Balogh Zoltán