Habony hitelezőjének csápjai mindenhova elérnek

D SOS20121123005
2016.11.28. 07:14
Habony Árpádot húszmilliós kölcsönnel segíti ki, pártelnökbuktató kémjátszmába keveredik, milliárdos bizniszben segít Csányinak. Moszkva felé figyel, de nyugati arisztokraták életét éli. Mindeközben pedig fiatalokat gyűjt maga köré, hogy elitcsapatot neveljen belőlük, és fontos pozíciókban tarthassa velük a kapcsolatot. Portré a Fidesz mindenes háttéremberéről, Tombor Andrásról.

A keresztapa című film legendás dallamai csendültek fel váratlanul a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyik kihelyezett, őszi buliján. A dj hirtelen improvizációja Tombor Andrásnak, a kollégiumalapító érkezésének szólt, és bár viccesnek szánta, egyrészt később egy baráti elbeszélgetésben azért közölték vele a kollégium vezetői, hogy nem kellett volna, másrészt valójában azért nem áll messze attól a képtől, ami Tombor és az MCC viszonyáról kialakult.

A sajtóban csupa botrányszagú, de egymástól totálisan függetlennek tűnő ügyekkel megjelenő, mindig a Fidesz környezetében mozgó Tombor munkájában az általa irányított és működtetett kollégium tűnik a legszilárdabb pontnak, és bár kevesebb figyelmet kap, mint a többi projektje, a háttérben talán ez az egyik leghasznosabb befektetése - nem csak a diákoknak, neki is.

És a haszon nem pénzben mérhető.

Az MCC-t a kommunistaellenes, a rendszerváltás előtt a vagyonától megfosztott családból érkező Tombor az édesapja adományából indította 1996-ban. A kollégium ma már az általános iskolás korosztálytól az egyetem utáni vezetőképzőig nyújt oktatást a legtehetségesebbeknek, Tombor pedig maga sem csinál titkot abból, hogy az elitképzésről mit gondol. Az elsős diákjaival kötelezően elolvastatja az Alamut című könyvet, aminek a hivatalos ajánlóját nehéz úgy végigfutni, hogy ne jussanak eszükbe áthallások.

A tizenegyedik századi Perzsia északi hegyvidékén áll a bevehetetlen sasfészek, Alamut vára. Innen indítja el szent háborúját a perzsa birodalom ellen a hitében csalódott várúr, Haszan ibn Szabáh. A borotvaéles eszű, hallatlanul művelt filozófust kiválóan képzett harcosok, hitoktatók, tudósok maroknyi csapata segíti. Feladatuk, hogy kéttucatnyi jó képességű, önként jelentkezo fiatalembert természettudományra, matematikára, zenére, verstanra, irodalomra tanítsanak. A fiatalok kemény harci kiképzést is kapnak. Minden lépésüket a Koránból vett idézetek irányítják. Ők lesznek majd ibn Szabáh követei, terveinek végrehajtói, mozgalmának terjesztői az iszlám világban.

"Tudatosan építi a kapcsolati hálóját", mondta egy diákja. Az egyébként minden beszélgetőtársunk által nyugati mintára, nyugati minőségben működőnek leírt elitképző kollégium lényege, hogy más jónevű egyetemeken - Közgáz, ELTE, CEU, Pázmány - tanulóknak szállást és olyan órákat nyújt, ami másképp elérhetetlen lenne nekik.

Más kérdés, hogy mivel ezt nem a diákok szervezik, és nincs klasszikus diákönkormányzata sem, a híres szakkollégiumok nem nagyon akarják a körükbe fogadni. Olyannyira, hogy a fentiek miatt az InterKoll-listán, a kvázi hivatalos szakkollégiumi listán sincs rajta. Egyszer, az indulás környékén kérték a felvételüket, de nem szavazta meg az illetékes bizottság, úgyhogy többet nem is próbálkoztak.

"Azt a tartalmi keretet, amit kapnak, nem akarják tágítani, javítani, nincs meg az állandó gondolkodás, hogy mit, hogy kéne, nincs alulról szerveződés. A pénzt sem maguknak kell előteremteniük a működésre", mondta minderről egy nem MCC-s szakkollégista. Ettől még nincs feszültség az MCC-sek és a "többiek" között, azt a külsősök is elismerik, hogy minőségi oktatást kapnak a diákok a Mathiasban. A legjobb szakemberek, jogászok, cégvezetők, kormányzatban dolgozók tartanak ugyanis előadásokat, a közéleti vitakörökre a legfontosabb, legérdekesebb embereket hívják el.

Tombor 2009-ig minden félévi értékelésen maga is megjelent, és bár ezt azóta kihagyja, gyakran tart olyan beszélgetéseket, amelyeken mesél az életéről, a terveiről, szabadon lehet kérdezni, és válaszol a botrányairól szóló sajtóhírekkel kapcsolatos kérdésekre is. (Hogy pontosan mikre, és miket, arról később.)

Diákjaival jó, kötetlen és segítőkész a viszonya, többen is elmesélték, hogy ha kell, Porsche terepjárójával fuvarozza el diákjait egyik helyszínről a másikra, a fiatalokat minden októberben a saját tokaji borászatába viszi bulizni az "OkTomborfeszt" keretében, a kollégiumban pedig "bármit lehet mondani bármiről, nincs ideológiai nyomás". Az így kialakított bizalmi légkört aztán nem felejtik el a tanulói.

"Használja a kapcsolatait, persze", mondták róla egybehangzóan a diákjai. Az MCC-ben végzettek, alumnik aztán fontos helyekre, Alkotmánybíróságra, Külügyminisztériumba mennek dolgozni, és a multik középvezetői szintjein is vannak MCC-sek. A végzetteket Tombor tudatosan összetartja, hogy

a Collegium falai közül kikerülve, sokszor még az országot is elhagyva, megőrizzék MCC-s identitásukat és a szervezet által nyújtott kereten belül is szoros, tartalmas kapcsolatot ápolhassanak egymással és az alma materrel.

A cégvezetők és politikacsinálók mellett a kollegisták - és Tombor - újságírókkal is jóban tudnak lenni, több neves újságíró is médiaórát tart náluk.

Fidesz, plakát, Csányi

A kezdetek

Az 1973-ban született Tombor András az Eltén szerzett történészdiplomát, amivel az UNESCO-nál, az EBRD-nél, a PriceWaterhouseCoopersnél, és a Citibanknál dolgozott, majd 1999-ben az amerikai Johns Hopkins egyetemen szerzett nemzetközi közgazdasági diplomát. 2000-ben lesz az Orbán-kormány tisztviselője.

Tombor már fiatalon magasan kezdett az Orbán-kormány közelében, 2000-ben került a Szemerkényi Réka mostani washingtoni nagykövet által vezetett kül- és biztonságpolitikai tanácsadó csapatba a Miniszterelnökségre, és bár a leköszönő Fidesz-kormány még bebetonozta őt főtisztviselőként, kormányváltás után inkább az üzleti világ sűrűjébe vetette magát.

Egykori bencés diákként egy másik bencés, az azóta elhunyt Sopronyi János vette maga mellé az akkor jól hasító plakátos cégébe, a Multireklámba. Tombor a magabiztos, jó fellépésével a cég tárgyaló-lobbistája lett, egy forrásunk szerint lényegében az lett a dolga, hogy az önkormányzatoknál kijárja, hogy a Multireklám sok citylightot szerelhessen fel. "Tombor mindig jó volt ebben", emlékezett vissza egy ismerője. A cikkhez sok emberrel beszéltünk, azt mindenki megemlítette, hogy Tombor az első pillanattól fogva az ujja köré tudja csavarni az embert szellemességével, műveltségével, tudásával és személyiségével.

Tombor ezt olyan ügyesen csinálta, hogy fokozatosan átvette Sopronyitól a céget, sőt, 2004-ben már ő tárgyalta le a Multireklám eladását. Két nagy játékos jelentkezett be, Csányi Sándor és Simicska Lajos. Tombor végül Csányit választotta, állítólag nem jött be neki Simicska agresszív tárgyalási stílusa. Tombor aztán maga mesélte a kollégiumi diákjainak, hogy ezért sokáig büntetésben volt a Fidesznél, pontosabban Simicskánál, de ez akkoriban ugyanazt jelentette.

Tombor a diákjainak az életét megalapozó üzletként emlegeti a plakátozást, nem véletlenül: szakmai berkekben azt beszélik, hogy amikor Csányi három év múlva elképesztő összegért, 75 millió euróért, azaz 20 milliárd forintért adta tovább a céget osztrákoknak, akkor a vételárból jutott a céget vezető és a tárgyalásokat lebonyolító Tombornak is: a pénz negyedét két offshore-cég kapta, amik mögött a mai napig Tombort és üzlettársát, Kiss-Szölgyémi Ferencet sejtik a szakmában. Csányi pedig örökre hálás lehet a rövid plakátbizniszért, az OTP-vezér akkor az elköszönésnél szűk körben azt mondta, ötszörös pénzt keresett az eladással. Talán nem véletlen, hogy Csányi a kollégiumot is segíti egy "jelentős összeggel", olyannyira, hogy a "partnereink" menüpontban említik is a bankot. 

Tombor egy időre eltűnt a plakátbizniszből, és egészen másba fogott. Egyrészt a beérkező pénzből Tokajban (egész pontosan Erdőbényén) borászatot fejlesztett, ami édesanyjáról elnevezve a Bardon Borászat nevet kapta. Erről később még lesz szó.

A titokzatos kétmilliárd

Másrészt mozgolódni kezdett a Stumpf István-vezette, 2007-ben alapított Ybl-klubban. Stumpf tehetséges jobboldali fiatalokat gyűjtött maga köré, egyesek szerint azért, hogy az akkor már két választást elvesztő Orbán ellenében építkezzenek, más olvasat szerint csak azért, hogy üzleti kapcsolatokat építsenek a jobboldalon. A klub védnöke lett Csányi, és Kocsis István MVM-vezér is. Utóbbi név évekkel később ismét feltűnik a Tombor-sztoriban.

Hogy a társaság aztán 2008-ban egy fordulat után, Orbánnak hűségesküt téve, a Fidesznek kedvezve próbálta meg bedarálni az MDF-et, vagy át akarta venni a pártot, hogy ellen-jobboldali erőt építsen, máig nem világos. Ami az ügyből kiolvasható: Tombor András egy telefonhívás szerint a Csányi cégeinek is sokat dolgozó UD Zrt.-t bízta meg, hogy Dávid Ibolyáról lejárató adatokat szerezzen, és aztán őt megbuktatva saját emberét, Almássy Kornél MDF-es politikust tegye a párt élére.

Engem felhívott egy nagyvállalkozó, hogy Tombor András adományt kért tőle, mert 2 milliárd forintot akart összeszedni Dávid Ibolya megbuktatására

emlékezett vissza egy egykori MDF-es politikus, akinek így elmondása szerint nem volt már meglepetés a telefonhívás után kibukó UD-történet, ami után Tombor még tett egy próbát, és végigjárta az MDF-et, hogy léptessék vissza Almássyt.

Forrásunk hozzátette, hogy ez volt a második alkalom életében, hogy Tombor Andrásról hallott. "Először 2000-ben találkoztam a nevével, amikor időközi választás volt valahol Borsodban, és mi is támogattuk a fideszes jelöltet. Ekkor ugyanarra a kampányeseményre hívták meg őt, mint Orbán tanácsadóját és engem is".

A kétmilliárd aztán az ügy kapcsán kirobbant perekben is előjön: Boross Péter azt mondta tanúként, hogy Almássy elnökjelölti visszaléptetését ő maga vetette fel 2008 őszén, mert a fiatal politikus pontosan ennyit ígért a pártnak, de nem árulta el, honnan érkezne a pénz.

Andris, a törzsvevő

Arra azonban több beszélgetőtársunk is felhívta a figyelmet, hogy a 2008-ban nyilvánosságra hozott, ma már elérhetetlen UD Zrt.-s hangfelvételek között több olyan is volt, ami arra utalt, hogy Tombor szoros kapcsolatokat ápol a biztonsági céggel. "Arra az ügyvédi irodára, amely az OMV–Mol-csatában is dolgozott az OMV érdekeit védve, az UD is rá volt állítva. Egy UD-s beszélgetésen a két cégvezető között el is hangzott hogy

ha nincs más ember, akkor majd odaküldjük Andrist,

mondta egy forrásunk. Másvalakinek az ütötte meg a fülét a hanganyagokban, hogy az UD-sek azt mondták Tombornak, hogy nem baj, ha nem fizet rögtön, "úgyis törzsvevő". Mindketten azt állították egyébként, egymástól függetlenül, de konkrétumok ismerete híján, hogy Tombor akkori mozgását, UD Zrt.-s beszélgetéseit ismerve nem tudják elképzelni, hogy ne kapott volna profi kiképzést valamilyen módon a titkosszolgálatoktól.

Tombor rejtelmességét mutatja az is, hogy beszélgetőtársaink közül négyen is említették, hogy mostanában külföldön élt vagy él, de az országot tekintve nem voltak egységesek az információk, hallottunk Olaszországot, Dubajt, Angliát is. Diákjai szerint viszont ez kizárt, annyit van jelen az MCC-ben.

2009-ben Tombor a plakátbizniszből ismert Szölvényi-Naggyal takarító- és őrző-védő cégbe vásárolta be magát, bő egy évig maradt ott, a cégadatok és a korabeli hírek alapján sok vizet nem zavart, majd 2010-ben jön a fordulat: a kormányváltás. Ahogy Tombor állítólag a diákjainak fogalmazott, a 8 szűk esztendő után végre támogatást kaptak a Fidesz-kormánytól is.

Ő pedig nagyobb fordulatszámra kapcsolt, és több területen is kiterjesztette a csápjait.

1. Lovaspóló

Tombor András 2010 környékén - a pontos időpontra nem emlékeztek forrásaink - egy nagyvállalati szponzor VIP-vendégeként vett részt totálisan kívülállóként egy lovaspóló-rendezvényen Tabajdon, majd annyira megtetszett neki a sport, hogy maga is belefogott, nem is akárhogy. 2010-ben a PQ című nemzetközi pólómagazinban már élettársával (azóta felesége, egy közös gyerekük is van) pózol egy dubaji versenyen, 2011-ben megalakította saját, Bardon Team nevű csapatát (édesanyja, Bardon Beatrix vezetéknevét őrzi a név), majd "a magyar csapat vezetőjeként" nyilatkozott egy dubaji torna után. 2012-ben már a Hazai Lovaspóló Szövetség elnökeként kapott levelet az ausztráloktól.  Az interneten számos nyoma van, hogy főként Bardon Polo nevű csapatával, de néha anélkül Dubajban, Angliában, Spanyolországban, Svájcban, Olaszországban játszik.

Egy pólóban járatos beszélgetőtársunk azt mondta, a "magyar csapat", meg "magyar válogatott" név megtévesztheti a laikust, ilyen hivatalosan nincs, a póló működését nem úgy kell elképzelni, mint bármely más sportágat. A pólóban bevett dolog, hogy a profi - jobbára argentin - játékosok pénzért megszerezhetők egy-egy tornára. A játéktudást úgynevezett handicap pontban mérik, ahány pontos valaki, nagyjából annyiszor ezer eurót kér egy tornára. Az ilyen megmérettetésre csak a nevezési díj néhány ezer euró, így ló- és lovászbérléssel együtt nagyjából 20 ezer euróba (több mint hatmillió forintba) kerül egy ilyen torna a csapatfőnöknek, azaz Tombornak.

Tombor két gyakori partnere az interneten fellelhető információk szerint a dubaji klub menedzsere, Martin Valent és oktatója, Matias Machado. Mindketten öt handicap pontosak, vagyis egy versenyért ötezer eurót kérnek. Amikor pólós berkekben azt kérdeztük, hogy miért lett a magyar szövetség elnöke Tombor, akkor azt a választ kaptuk, hogy a szervezet remélte, pénzt hoz Tombor, másfelől pedig "ha ez van valakinek a névjegyén, az sok ajtót megnyit előtte".

Olyan külföldi arisztokratákkal ülhet le vacsorázni egy versenyhétvégén, akikhez egyébként nincs bejárás.

Tombor végül nem hozott pénzt a szövetségnek, így az elnöki poszttól békében, feszültség nélkül elköszönt. Megkeresésünk után egyébként felfüggesztették a Bardon Polo Team Facebook-oldalát, és a szövetség oldaláról is levették Tombor fotóját, csak az archívumban kereshető vissza.

2. Budapest

A BKV 2014 novemberében kiírt egy pályázatot a 3-as metró felújítására. Akkor még valószínűleg csak nagyon kevesen sejtették, hogy milyen viharos ügyet indított el ezzel a közlekedési vállalat. A befutó végül az orosz Metrowagonmash lett, miután kizártak egy másik, észt indulót. Forrásaink közül többen is említették, hogy Tombor ezidőtájt az orosz cég lobbistája volt. Hitelt érdemlően ezt persze nagyon nehéz bizonyítani, az azonban bizonyos, hogy Tombor ügyvédje egy bizonyos Illés Géza Márton. Ő járt el több, Tomborhoz köthető cég nevében (például a Morando és a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács ügyeiben, de a privát borászata mögött álló külföldi cég kézbesítési megbízottja is ő) , ő is MCC-s volt, amit a LinkedIn oldalán is feltüntet, az egyik MCC-évkönyvbe is írt.

És eszerint az irat szerint ő volt a tendernyertes Metrowagonmash jogi képviselője. 

Forrásaink szerint nem véletlen egyébként, hogy a tender kiírása után szinte azonnal távozott a nem kifejezetten oroszpártinak megismert Vitézy Dávid a BKK éléről.

Az nem világos, hogy Tombor hogy került a BKV-nál tűzközelbe, mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy

  1. külügyes forrásaink a moszkvabarát vonalhoz sorolják, illetve az egész felújítási projektet BKV-vezérként még a jó orosz kapcsolatokkal rendelkező Kocsis István indította el és sürgette. Ő az, aki az Ybl-klubba még MVM-vezérként segített be, és Csányival is jóban van, csakúgy, mint Tombor.
  2. a BKK ex-informatikai igazgatója, jelenleg tanácsadója Jutasi Zoltán, aki több szálon is kapcsolható Tomborhoz: mindketten benne vannak a Morando-érdekkörben, és az UD Zrt-ügyben is előkerült mindkettejük neve. 

Tombor 2015 augusztusában beszállt egy esztergomi generálkivitelezőcégbe, az EVB Kft.-be. Éppen akkor, amikor a húsz éve működő családi cég két fővárosi közbeszerzést is nyer (1,2) úgy, hogy sem előtte, sem azóta voltak befutók állami-önkormányzati tenderen. A közbeszerzés kiírója az a BKK-Közút volt, amelynek vezetője Tombor régi ismerőse, az ex-MDF-es Almássy Kornél. Forrásunk szerint Tombor célja az volt, hogy közbeszerzéseken elnyert építkezéseken keressen pénzt a céggel, de aztán ez a vonal "nem jött be" az EVB-nek, úgyhogy elváltak útjaik.

Városházi ellenzéki forrásunk szerint Tombor állt a 2015. december 22-ére összehívott rendkívüli közgyűlés mögött is, amelyen megszavazták a Mahir citylightok lebontását. Ezzel Tombor úgy tért vissza a plakátpiaci kavaráshoz, ahogy sok évvel ezelőtt abbahagyta: Simicska Lajost megszívatva.

3. Bor

Tombor még 2006-ben vásárolt szőlőket Tokajban, a Bardon Borászat mára kiváló borokkal is büszkélkedhet (a Facebook-profilt, csakúgy, mint az azonos nevű lovaspóló csapatét, megkeresésünk után felfüggesztették). Tombor nem reklámozza helyben a borászatát, amikor személyesen jártunk Erdőbényén, a helyiek azt mondták, a pince zárt, nem látogatható, és nem ismerik a tulajdonosát, csak annyit tudnak, hogy budapesti. Tombor ide hívja bulizni minden évben az MCC-seket, de a falusiak ebből elmondásuk szerint semmit nem vesznek észre. Egy 2012-es cikk szerint akkor 8,5 hektárjuk volt három dűlőn, 2014-ben 9 hektárról írtak. Beszéltünk valakivel, aki bár Tombort szintén nem ismeri személyesen, tudni vélte, hogy a Bardonnak most "hat szőlője van a környéken", ami jónak számít, "azzal már lehet kezdeni valamit".

+1 szál: a bencések

Tombort 2011-ben négy évre a bencés diákszövetség alelnökévé választják. A szövetség és az MCC több szálon is összefonódik: A diákszövetség főtitkára a bencésként, majd MCC-sként végzett, a kollégium igazgatóhelyetteseként nyilatkozó Deli Gergely. A diákszövetség elérhetősége is az MCC, és az üléseiket is ott tartják. Az MCC-ben tanít Kukorelli István alkotmányjogász, a bencések elnöke is. Úgy tudjuk, Tombor az alelnöksége alatt igyekezett segíteni a szövetséget, például az egyik éves bálnak is támogatója volt a borászatával együtt, aztán 2015-ben egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem vállalta a jelöltséget, így feszültségektől mentesen elvált a két fél.

Felhívtuk a borászatának szakmai vezetőjét is, aki elmondta, hogy Tombor szívesen választ fiatalokat, hogy irányítsák a gazdaságát, és sokat van Erdőbényén, "mindenről maga dönt, hogy milyen térkő hova menjen például a felújításnál". Megbeszéltük vele, hogy körbevezet minket a birtokon, de másnap a szüreti időszakra hivatkozva lemondta a találkozót.

Tombor aztán országos feladatot kapott borügyben: a 2014-ben alakult, de csak 2015-ben induló Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke, illetve az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. felügyelőbizottsági elnöke lett, és nekilátott megújítani az állam és Tokaj viszonyát. Egy forrásunk szerint erről Tombor szűk körben azt mondta, ez egy jó esély, hogy "visszakapaszkodjon Orbánnál". A nagyívű tervek aztán nem jöttek be, helyi borászokkal beszélve nagyjából az a kép rajzolódik ki, hogy nem éreztek semmit a fejlesztésekből, csalódtak Tomborban, aki nem érezte jól, mire lenne szükségük a helyieknek, Tombor pedig távozott.

Milliárd az államtól, milliók Habonynak

Az utóbbi időben Tombor két ügy miatt került be a sajtóba. Az egyik, hogy a Forbes tényfeltárása szerint a hozzá (is) köthető Morando kockázati tőkealap rengeteg állami forrást csatornázott saját maga, így egyebek mellett Tombor borászata felé. A másik, hogy Habony Árpád NAV-vizsgálatakor azt mondta, ő adott 20 millió forintos kölcsönt neki. Tombor az erről érdeklődő MCC-seknek a Morando-ügyről azt mondta, meggyőződése, hogy szervezett lejáratásról van szó, és ő egyébként is csak a vitatott üzletek után vásárolta be magát az említett cégbe. A Habony-kölcsönt pedig szimplán elviccelte, érdemi magyarázatot nem adott rá.

Ez utóbbi ügy egyébként azért érdekes, mert Tombort a sajtó inkább Lázár-közelinek tartotta, amibe a Habony-barátság nem nagyon fér bele. Egy ismerője erről azt mondta, Tombor "lényege, hogy mindenkivel megpróbál jóban lenni, mindenkinél igyekszik jó pontokat szerezni". Az ilyen ügyeknél azt is világosan kifejezi a diákjainak, hogy gyűlöli az újságírókat, akiknek szerinte az a módszerük, hogy

hazugságokat írnak, majd azokat mások is átveszik, így a végén már olyan, mintha közszereplő lenne, holott szerinte egyáltalán nem az.

Az MCC közben fejlődik, és - bár Tombor mindig elmondja a diákoknak, hogy nem lesznek káderképző, és 2010 előtt is hiába próbálta az épületért indított perekkel sarokba szorítani őt a szocialista kabinet - egyre szorosabbra fűzte a szálakat a Fidesz-kormányzattal. 2012-ben 250 milliós, 2014-ben (xls) és 2016-ban is 300 milliós támogatást kapott, Több mint százmillió forintot szerzett (50 milliót innen, 51 milliót innen) MNB-alapítványoktól, miközben a diákok között keres munkatársakat a politikaközeli bizniszként emlegetett MET.

Mindemellett az MCC a Századvéggel közösen megalapította tavaly novemberben a Migrációkutató Intézetet. Ez utóbbit információink szerint már az MCC-sek is fanyalogva fogadták, nem tudják, hogyan fér ez össze a tényleg politikamentes kollégiumi hangulattal. Beszéltünk migrációkutató szakemberrel is, ő azt mondta, alapjában véve rendben van szakmailag az intézet, az anyagaik megalapozottak, de észrevehető volt a kutatások tudatos időzítése és az irányított kérdésfeltevései a kampányban. És - bár egész más szint, mint Nógrádi vagy Spöttle - tagadhatatlan, hogy a kormány felhasználta az intézet tanulmányait a migránsellenes kampányban, vélekedett forrásunk.

a migrációkutató intézet álláspontja

Feltettük kérdéseinket a Migrációkutató intézetnek arról, hogy mennyi pénzből működnek, és Tombor milyen befolyást gyakorol akár hivatalosan, akár nemhivatalosan a működésben. Az alábbi választ kaptuk: A Migrációkutató Intézet 2015 szeptemberében jött létre a Századvég Alapítvány és a Tihanyi Alapítvány együttműködésében és közös döntésével. A két alapító célja egy olyan szellemi műhely létrehozása volt, amely a migráció - mint az Európát és Magyarországot a XXI. században érintő egyik legfontosabb társadalmi jelenség - komplex megközelítésben történő kutatását és megértését segíti, kihasználva a két alapítóban, Magyarország legjelentősebb agytröszt szervezetében és az elitképzés hazai fellegvárában rejlő szinergiákat. Az alapítók által meghatározott cél megvalósítása érdekében az Intézet az elmúlt egy évben rendkívül aktív tudományos, szakmai és kutatási tevékenységet folytatott, illetve jól érzékelhetően hozzájárult a migrációval kapcsolatos közéleti viták alakításához is. Az Intézet nem külön jogi személyiségként, hanem egy funkciójában elkülönült szervezetként jött létre a két alapító megállapodása alapján, amelynek értelmében a két alapító a felmerülő költségeket közösen, a meglévő saját forrásokból, erre a célra rendelt többletforrás nélkül biztosítja. Az Intézet székhelye a Mathias Corvinus Collegium - ahogyan az a honlapon is látható. A kutatók emellett természetesen részt vesznek mind a kollégiumban, mind a Századvégben folyó szakmai munkában. Az Intézet vezetésére a megbízás számomra a két alapító szervezet vezetésétől közösen érkezett.

Vissza a plakátokhoz

És hogy mostanában hol bukkanhat fel Tombor András? Egyrészt kiszivárgott egy törvénytervezet, ami rendet rakna a plakátpiacon, és a kezdeti kérdőjelek után ma már úgy látja a szakma, hogy a a JCDecaux francia plakátcéget, az egykori Multireklám utódját hozná helyzetbe, például azzal, hogy maximum 9 négyzetméteres plakáthelyet ír elő, ami a nyugat-európai, 8-hoz szokott cégeknek jön jól. A szakmában dolgozók szerint Tombort látták is mostanában a cég irodája körül, ráadásul a fővárosi utak melletti plakáthelyeknél az Almássy vezette BKK-Közútnak is szava van. Egy budapesti ellenzéki politikus azt mondta, Tombor ezzel, és a már említett fővárosi Mahir-oszlopos üggyel láthatóan a Fidesz "plakátfelelőse" lett.

Másrészt Tombor a diákjainak azt mondta nemrég, hogy a nagy bizniszt mostanában a műanyagoktól várja, állítólag azoké a csomagolóanyagoké a jövő, amelyeknél előre meg lehet határozni, hogy egy hét, egy hónap vagy egy év múlva bomoljanak le. Nem tudni, van-e összefüggés, de Tombor szeptemberben jegyeztetett be két új céget, a Polymateria Hungary Kft-t, melynek a főtevékenysége a műanyag-alapanyag gyártása, és ennek tulajdonosát, a vagyonkezelő Polymateria Invest Kft-t. Az MCC-s kapcsolatok itt is átjönnek: a Polymateria Hungary ügyvezetője a kollégium ügyvezetője, Szalai Zoltán.

Harmadrészt pedig információink továbbra is nyitott kérdés, hogy beszáll-e a Mandiner online újságba, úgy tudjuk, az Átlátszó által másfél éve belengetett ügy azóta is lezáratlan, nincs szó visszalépésről egyelőre egyik fél részéről sem.

Tombor Andrást a titkárnője útján kerestük meg. A felajánlott személyes találkozót visszautasította, írásban kérte kérdéseinket, majd miután múlt héten elküldtük azokat, nem érkezett több reakció, újbóli megkeresésünkre sem.

(Borítókép: Tombor András a Mathias Corvinus Collegium alapító kurátora beszél a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola közös rendezésű nemzetközi vezetői konferenciáján 2012. november 23-án a budapesti President hotelban. Fotó: Soós Lajos/MTI)