Őrizetbe vették Tarsoly Csabát
További Belföld cikkek
-
Törvényjavaslattal tiltaná ki a középületekről a szivárványos zászlókat Novák Előd
- Jókedvet és esernyőket bekészíteni, borongós-esős időjárással kell dacolnunk
- Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre
- Kamionról lehulló méretes jégtömbök okoztak kis híján balesetet az M7-es autópályán
- Ideiglenesen szünetel a szülészeti ellátás a kisbéri kórházban
Őrizetbe vették csütörtök éjjel Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát, és gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntette miatt - mondta az ügyvédje, Papp Gábor pénteken az MTI-nek.
A védő elmondta: Tarsoly Csaba és ő is panasszal élt a gyanúsítás ellen.
Az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte a rendőrség honlapján: mindhárom embert, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtök délután előállított a Quaestor-ügyben, gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A nyomozást a Fővárosi Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folytatják - tették hozzá.
Eddig annyit tudtunk, hogy csütörtök délután három embert előállított a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Quaestor-ügyben; több helyszínen házkutatást tartottak, és "a vagyon-visszaszerzési intézkedéseket is megkezdték".
Az őrizetbe vétel időzítése azért érdekes, mert miközben a Questor-ügy Európa egyik legnagyobb pénzügyi botrányává dagad, a Fideszhez Szijjártó Péteren keresztül kötődő Questor-vezért két hétig ki sem hallgatta a rendőrség. Sőt, Tarsoly cégénél váratlanul egy ismeretlen, büntetett előéletű embert neveztek ki vezérigazgatónak.
Tarsoly később visszavette a nevére a céget, és az Index információja szerint azt írta levélben Szijjártó Péter külügyminiszternek: vállalja a személyes felelősséget a Quaestornál történt pénzügyi szabálytalanságokért , csak a családját hagyják békén, és kártalanítsák a kisbefektetőket.
Szijjártó jelzi, nem beszélt Tarsollyal
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a cikk megjelenése után közölte: "Szijjártó Péter sem a csőd bejelentését megelőző időszakban nem találkozott Tarsoly Csabával, és nem is kapott tőle levelet, sem a bejelentést követő időszakban. Tarsoly Csaba semmilyen módon nem „kötődik” Szijjártó Péterhez. Szijjártó Péter 1998 óta képviselő volt Győrben, ahol az önkormányzat sport albizottságának elnöke is volt, így természetes, hogy ismeri a Győrben sportbefektetéssel rendelkező Tarsoly Csabát. Ezen kívül a Quaestor-csoport külgazdasági tevékenységet folytatott, így az is természetes, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium kapcsolatban volt vele, ahogyan több száz más külkereskedelemmel foglalkozó céggel".
Március 9-én Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) illetékes vezetőjét arról, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A cég indoklása szerint "a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor-csoport likvid pénzügyi eszközeit".
Az MNB másnap felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez, amelynek tevékenységét felfüggesztette. A jegybank honlapján közöltek szerint a felügyeleti biztos átvette a vállalkozás vezetésétől annak jogköreit.
Március 11-én a rendőrség házkutatásokat tartott, többek között a Quaestor cégcsoport Váci úti székházában. Az NNI szerdán még azt közölte: csalás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Törvényjavaslattal tiltaná ki a középületekről a szivárványos zászlókat Novák Előd
A Mi Hazánk Mozgalom korábbi próbálkozása nem járt sikerrel.
20 perce
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
1 órája
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre
„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”
1 órája
- Címlapon
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le
Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.
57 perce
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
tegnap, 15:07
- Címlapon
Huszonkettőre emelkedett a dél-koreai erdőtűz halálos áldozatainak száma
Az oltást nehezíti az erős szél.
51 perce
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Címlapon
Kamionról lehulló méretes jégtömbök okoztak kis híján balesetet az M7-es autópályán
Az eset könnyen okozhatott volna balesetet.
1 órája