Besokallt az ombudsmanhelyettes
További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
Szeptember 1-jei hatállyal lemond a posztjáról Fülöp Sándor, az alapjogi biztos jövő nemzedékekért felelős helyettese, írta szerdán a Heti Válasz online kiadása. A lap szerint Fülöp azzal indokolta lemondását, hogy az Országgyűlés adós maradt fontos zöld törvények elfogadásával, valamint hogy az ombudsman hivatala nem tudja ellátni a korábbi szinten az egészséges környezethez való jog védelmét.
Fülöp az Indexnek megerősítette, hogy szerda délután benyújtotta a lemondását, erről délután két órakor személyesen tájékoztatta felettesét, Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát. Fülöp azt mondta: alkotmányos okok miatt mondott le. Az ombudsman helyettes erről azt mondta: az Alaptörvényben szerepel a jövő nemzedékek érdekeinek védelme, valamint az, hogy ezt a faladatot az alapjogi biztos helyettesének kel ellátnia.

Fülöp szerint ebből azonban a gyakorlatban nem lett semmi: nem készültek el azok a jogszabályok, amelyek leírták volna, hogy az ombudsmanhelyettes milyen hivatallal, milyen ügyekben, milyen eszközökkel léphet fel a jövő nemzedék védelmében. Ennek a feladatnak az ellátáshoz az ombudsmanhelyettes semmilyen jogkörrel nem rendelkezik, tette hozzá. Ráadásul, amíg korábban a jövő nemzedék omdudsmanjaként 40 munkatársa volt, jelenleg mindössze 3 ember dolgozik mellette. „Ez így komolytalan”, fogalmazott az Indexnek Fülöp.
Azt mondta, hogy korábban többször jelezte, hogy az alaptörvényben leírt jogköröket nem kapta meg a hivatala. Többek között az Országgyűlés plenáris ülésein, illetve parlamenti bizottságok előtt is beszélt erről. Fülöp szerint az ombudsmanról szóló törvényből (ezt tavaly nyári nyújtották be, és januártól lépett életbe) derült ki, hogy a hivatal nem fogja megkapni az alaptörvényben leírt jogköröket.
Ezek az indokok olvashatóak Fülöp egy oldalas, az Index birtokába került lemondó levelében is, amelyet Kövér László házelnökhöz címzett. A távozó ombudsman-helyettes ebben úgy fogalmaz: „Lemondásom elsődleges oka az, hogy az Alaptörvény 30. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatomat, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét a hatáskör részletes meghatározása, valamint az erre rendelt hivatali eszközök hiányában ellátni nem tudom”.
A Heti Válasz azt írta: az év elején az alapjogi biztos váratlanul, azonnali hatállyal kirúgta a zöldombudsman tizennégy munkatársát, köztük Zlinszky Jánost, a stratégiai és tudományos főosztály vezetőjét és Babai-Belánszky Tamást, a jogi főosztály vezetőjét.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50