Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. július 26. 06:55 Vállalat

Kiderítettük, mennyiért adták el Gerendaiék a Szigetet valójában

A Sziget Zrt.-t 2017 elején adták el a Providence nevű amerikai befektetési alapnak, de egészen idáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mennyiért. A konkrét összeg üzleti titok, mondták el a magyar fesztiválszervező vezetői és tulajdonosai számos interjúban.

Gerendai Károly annyit árult el, hogy a sajtóban végigfutó Forbes-becslés – amely szerint*EBITDA-alapú módszerrel jutottak el ehhez a becsléshez, vagyis az üzlet megkötése előtti évek átlagos adózás és értékcsökkenés előtti eredményét vették alapul egy 12-es szorzóval. 8,5 milliárd forintot érhetett a Sziget 70 százaléka – alulbecsli az összeget. Nem sokkal később, a 2016-os beszámoló megjelenése után a Forbes is helyesbítette a becslését, 13,2 milliárd forintra.

Bár az eladó valóban nem árulhatta el a vételárat, és a vevő sem verte nagydobra, de annyira azért mégsem volt ez titkos. A Sziget Zrt.-t technikailag birtokló luxemburgi holdingcég, az LMF Luxco sárl. 2017-es beszámolójában*Ez 2018. augusztusban került ki a luxemburgi cégbíróság honlapjára. ugyanis leírták, mennyit fizettek a magyar rendezvényszervező cégért.

Eszerint egészen pontosan

49 millió és 65 170 euróért, forintban (2017-es átlagárfolyamon) 15,2 milliárdért vették meg a Sziget 70 százalékát.

Ez alapján a teljes céget 70 millió euróra, azaz mai árfolyamon 22,4 milliárd forintra értékelte a 2017. januári üzlet.

Ebből ki lehet számolni, hogy a Szigetet korábban birtokló négy magyar magánszemély annál is többet keresett a fesztivál 70 százalékának eladásán, mint azt korábban becsülték. A Szigerta Kft.-t birtokoló Gerendai Károlyhoz és Takács Gáborhoz 11,6 milliárd forint érkezhetett (ezen 68-32 százalékos tulajdoni arány szerint osztozhattak), a Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert 50-50 százalékos tulajdonában álló Volt Invest Kft. számlájára pedig 3,5 milliárd forint kerülhetett. Nagyjából ez tükröződik a két magyar cég leadott beszámolójában is.*A Volt Invest 3,034 milliárd forintot jelölt meg a részesedés eladásából eredő bevételként, a Szigerta pedig összesen 11,3 milliárdot adott meg a pénzügyi műveletek nyereségeként. A különbségnek valószínűleg az az oka, hogy különböző árfolyamon könyvelték az euróban érkező bevételt: 2017 végén volt 303 forint is az euró árfolyama. Az is elképzelhető, hogy a vételár egy kisebb része később folyt be a magyar cégek számlájára.

Az LMF Luxco azt is megemlíti a beszámolójában, hogy a maradék 30 százalék megvásárlásának feltétele, hogy a fő magyar rendezvény hét egymást követő évre működési engedélyt szerezzen a fővárosi önkormányzattól. A Sziget Zrt. ügyvezetője, Kádár Tamás azt válaszolta kérdésemre, hogy jelenleg a korábban a fővárossal megkötött ötéves szerződéses periódus felénél járnak, és a folytatásról most nem tárgyalnak Budapesttel. Ugyanakkor az eladás továbbra is sínen van, ez 2021 elején zárulhat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGerendai Károly: Nem sznob, nem luxus, de nem is ciki dolog étterembe járniInterjúnk a Sziget alapítójával, akinek most már több ideje van a Costesekre és a Lupa Beachre.

A Providence a Szigettel kezdve számos fesztivált terelt ugyanabba a luxemburgi holdingcégbe. Az Elrow nevű globális fesztiválsorozat spanyol anyacége (Entretenimiento Musical SL) egy hónappal a Sziget után került be az LMF Luxcóba, később a barcelonai Sónar fesztivál (Advanced Music SL), a finn Flow Festival, a norvég Øyafestivalen és az ausztrál Fuzzy Operations is bekerült ebbe a körbe. Idén újabb brit fesztiválokat vásároltak, továbbá a horvátországi Pug szigetén rendezett Hideout fesztivál szervezője is a Providence-hez került.

Az amerikai befektetési alap nyomulása – és ezzel párhuzamosan az egyre profibb és üzletorientáltabb, viszont egyre kevésbé egyedi fesztiválok térnyerése – nem maradt teljesen visszhang nélkül a művészek körében, tavaly jelent már meg technolemez Hedge Fund Festivals Kill Electronic Music („a hedge fund fesztiválok kinyírják az elektronikus zenét”) címen.

A Providence sorozatban összevásárolt fesztiváljai együttesen Superstruct márkanév alatt futnak, ez gyakorlatilag az amerikai alapkezelő szórakoztatóipari részlegévé vált. A Superstructot a Creamfields és a Live Nation alapítójaként ismert James Barton vezeti szakmailag, de, mint a Sziget példája is mutatja, hagynak önállóságot a helyi menedzsmentnek. Az amerikai befektetők nagy eséllyel arra játszanak, hogy néhány évnyi működtetés után nyereséggel eladják a teljes csomagot, ám egyelőre még az építkezésnél járnak.

Kádár azt mondta a Sziget és a Superstruct együttműködéséről, hogy ugyan vannak benne nehézségek is – például a korábbinál sokkal részletesebben kell jelenteni az anyacég felé -, de több szempontból is javultak az erőforrásaik. Például sokkal jobb pozícióból tárgyalnak világsztárokkal: az ő bookingjukat segíti, ha több szervezővel tudnak egy csomagban megállapodni számos fesztiválról. Egymás fesztiváljait ugyan nem promótálják, de tanácsokat adnak egymásnak abban, hogy hogyan lehet jobban elérni a célközönséget.

A magyar fesztiválszervezőt és a többi Superstruct-fesztivált nem akármilyen cégstruktúrán keresztül birtokolja a Providence. Emiatt nem is teljesen világos, hogy ki a végső tulajdonos. Az amerikai alapkezelő tucatnyi luxemburgi és kajmán-szigeteki, főként rövidítésekből álló nevű céget hozott létre, amelyek sokféle részvénysorozattal kereszttulajdonolják egymást. A luxemburgi cégiratokban csak néhány előleggel összefüggésben bukkan fel a Providence ottani hivatalos cége, a PEP GCO sárl. neve, de vannak további furcsaságok is – akit érdekel, hogy hogyan kötött ki a Sziget végső soron ebben a híres karib-szigeteki házban, az kattintson a csillagra.*Az egyik például az, hogy a Sziget megvásárlását az LMF Luxco 20 százalékos tulajdonosa, az LMF Holdco sárl. finanszírozta, miután 50 millió euró értékben jegyzett Luxco-részvényeket. A Luxco 80 százalékos tulajdonosa, a HV Holding sárl. ugyan szintén kibocsátott hatszázezer részvényt a Sziget felvásárlásakor, de ennek fejében hatezer eurót vontak be.
Ennek megfelelően a Luxco eszközei – azok között is a 2017 végén messze legnagyobb Sziget – teljes egészében a papíron kisebbségi tulajdonos Holdco mérlegében szerepeltek: a HV Holding 0,026 millió, a Holdco viszont 68 millió euró eszközt mutatott ki a birtokolt részesedések soron.
Az LMF Holdco tulajdonosa egy másik luxemburgi cég, az LMF VII S.C. Sp, annak az LMF GP sárl., majd jönnek végül a kajmán-szigeteki, Providence-fejesekhez köthető alapkezelők. Ezeket – 40 ezer másik cég társaságában – egy olyan címre jegyezték be, ami pár éve egy amerikai politikai botrányban is felbukkant, mint az offshore trükközés egyik jelképe.

A Népszava korábban arra jutott a luxemburgi cégiratok és egy amerikai versenyhivatali dokumentum alapján, hogy a nehezen áttekinthető lánc végén valójában nem is a Providence alapjai vannak, hanem a Providence-ben vezető szerepet betöltő magánszemélyek: az egyik ágon Sinisa Krnic, a Providence adórészlegének vezetője, a másik szálon pedig három amerikai Providence-főnök (Jonathan M. Nelson, Glenn M. Creamer és Paul J. Salem) a Sziget és a többi fesztivál végső tulajdonosai. Ez valószínűsíti, hogy valamilyen külön szerződésbe foglalt megállapodásuk van a Providence valamelyik alapjával a cégek tulajdonlásáról. Frissítés: Feltehetőleg egyszerűen arról van szó, hogy az amerikai üzletemberek az alapkezelő tulajdonosaiként szerepelnek az iratokban – az alapok által birtokolt eszközök azonban az alap befektetési jegyei tulajdonosainak birtokában vannak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk208 millióért szólt Orbán Viktor a Sziget Zrt. fesztiválozóihozHat év alatt kétmilliárd forint állami pénz. Ha nem kapna ennyi támogatást a Sziget, feleakkora lenne a profit.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat fesztivál lmf luxco providence superstruct sziget zrt. Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.