"Nehéz a magyar sztrájkokról beszélni" - fogalmi zűrzavar és egyéni utak

Nehéz beszélni a sztrájkokról, mert Magyarországon 1989 óta annyi volt belőlük, mint amennyi egy hónap alatt van Franciaországban vagy Romániában - mondta az [origo]-nak Tóth Ferenc, a Munkaügyi Kutató Intézet korábbi munkatársa, egyetemi oktató a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által a sztrájktörvényről a héten szervezett műhelybeszélgetés után.

A magyar sztrájkaktivitás valóban meglepően alacsony, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a rendszerváltás óta körülbelül 260-280 sztrájk volt Magyarországon (a statisztikai hivatal minősítése szerint az minősül sztrájknak, ha 10 fő közösen tiltakozik, illetve beszünteti a munkát). Ennek is mintegy 60 százaléka figyelmezető sztrájk volt, vagyis legfeljebb két órás, a szolidaritási sztrájkok száma pedig körülbelül tíz darab. "A két világháború között a mainál hússzor-harmincszor többet sztrájkoltak hazánkban" - mondta Tóth Ferenc.

A fogalmakat tisztázni kellene

Sztrájkolni pedig 1989 óta legálisan is lehet, ekkor fogadták el a mindössze hét paragrafusból álló magyar sztrájktörvényt, amit a létrehozása óta eltelt 21 év alatt egyszer sem módosítottak, azt legfeljebb a bírói gyakorlat egészítette ki. Az MKT rendezvényének résztvevői megosztottak voltak abban a kérdésben, hogy a törvény megérett az alapvető változásra, vagy elég lenne néhány apró kiegészítés, de a jelek szerint egyelőre ez a kérdés nincs napirenden: a Nemzetgazdasági Minisztérium kérdésünkre azt felelte, hogy nincs tervben a sztrájkról szóló jogszabályok megváltoztatása.

A jelenlegi törvényt támogatja Nacsa Beáta, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa, aki szerint úgy jó a törvény, ahogy van, a hét paragrafus időtállóbb, mint a részletező jogszabályok. Nem ért ezzel egyet Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki szerint viszont új szabályozás kellene, leginkább a közszolgálati sztrájkra vonatkozó részletkérdéseket kellene tisztázni, miközben szakszervezeti vezetők azt sérelmezik, hogy az eddigi összes előterjesztés, ami a sztrájktörvényt módosította volna, korlátozná a munkavállalók jogait, és most nincs is itt az ideje a módosításnak.

A műhelybeszélgetés résztvevői között egyetlen kérdésben alakult ki egyetértés: azt mindenki elfogadta, hogy a fogalmakat tisztázni kellene, jelenleg ugyanis egy jogszabályban sem szerepel a sztrájk vagy az elégséges szolgáltatás magyarázata. Utóbbiban pedig legtöbbször nem tudnak megegyezni a munkaadók a munkavállalókkal, amit az átlagember legtöbbször azon vesz észre, hogy nem tud mivel eljutni a munkahelyére - a mostani szabályozás pedig megkerülhetővé teszi a megegyezést.

Mikor járjon kártérítés?

Szabó Máté szerint az elégséges szolgáltatásokkal - főként a közszolgáltatásokat érintő sztrájkoknál - az emberek szempontjából is foglalkozni kell. Nem ért egyet a "megbénítom a társadalmat" logikával, szerinte mindenkinek időben tudnia kell, hogy mire számíthat, hogy milyen jármű mikor jár, hogy meg tudják szervezni az életüket. Szabó úgy véli, hogy nem az elégséges szolgáltatás fogalmát kellene megmagyarázni, hanem úgy módosítani a törvényt, hogy rá tudják szorítani a feleket a megállapodásra.

Szabó szerint rendezni kellene ezekben az esetben a kártérítés és kárfelelősség kérdését is. Szerinte kárnak kell tekinteni minden olyan indokolt költséget, amelyet a közszolgáltatás kiesése miatt a szolgáltatást igénybevételére jogosultnak meg kell fizetniük. Most csak a jogellenes sztrájknál lehet kártérítési igénnyel fellépni - ha például kirúgtak, mert nem jutottam be a munkahelyemre -, azonban az nem egyértelmű, hogy akkor is lehet-e kártérítést kérni, ha a sztrájk nem felelt meg a törvénynek, de a jogellenességet a bíróság nem állapította meg.

Szabó ombudsmanként problémásnak ítéli azt is, hogy a sztrájktörvény nem szól arról, hogy a rendőrség mit tehet vagy mit nem egyes esetekben (például a Ganz Röck dolgozóinak kiskunfélegyházi sztrájkjánál a tulajdonos kihívta a rendőröket, de azok nem avatkoztak be - a sztrájkról keretes írásunkban olvashat).

A magánszférában sokan féltik az állásukat

A műhelybeszélgetésen részt vevő szakértők szerint az államigazgatási szerveknél a sztrájkhoz való jog "indokolatlan" megszorításán változtatni kellene. Nacsa Beáta például azt hiányolja az Alkotmánybíróság gyakorlatából, hogy a szociális partnerek szabadon dönthessenek a munka világáról vonatkozó alapvető kérdésekről. Szabó Máté ombudsman a fegyveres szervekre vonatkozó abszolút tiltáson is enyhítene. A rendőröknek egyébként több országban is szabad a sztrájk, például Belgiumban, Franciaországban vagy az Egyesült Államokban.

A napjainkra jellemző alacsony aktivitás egyik oka Tóth szerint az lehet, hogy a magyarokra az egyéni érdekérvényesítés a jellemző, a szolidaritás kevésbé. Herzog László, korábbi munkaügyi miniszter is úgy nyilatkozott az [origo]-nak, hogy hiányzik hazánkban a sztrájkszervezés gyakorlata. Emellett nincs meg a magyar társadalomban a közös érdek felismerése és az azért való közös fellépés gondolata.

A legtöbb sztrájk az államilag érintett területen van (a közszolgáltatásoknál), ahol a legtöbb költségvetési támogatásra van esély. A magán munkáltatóknál könnyebb elveszíteni a munkahelyet. Az emberek az egyéni érdekérvényesítéshez szoktak, inkább az egyéni kiskapukat keresik - véli Herzog.

A sztrájk alatt nem jár bér, hívja fel a figyelmet Tóth Ferenc, ezért már volt példa arra, hogy - az amúgy sokszor megosztott szakszervezetek - összefogtak. Például a MÁV-nál rájöttek arra, hogy ha "csak" a mozdonyvezetők és a forgalmi irányítók sztrájkolnak, azzal az egész vasút működését megbéníthatják, és a sztrájkalapból is csak néhány száz ember kieső fizetését kell pótolni, miközben a nem sztrájkoló vasutasok nagy részének fizetését állja a vállalat.