'Felejtősek a nyugati autók'

2004.03.04. 12:30
Szinte már naponta születnek újabb és újabb táblázatok az új forgalomba helyezésű gépjárművekre február óta kiszabott regisztrációs adó összegének módosítására. A törvénymódosítást beindító javaslat a terhek arányos megosztását, és nem utolsósorban a használt autó behozatalból származó bevételek fennmaradását biztosíthatta volna, állítják az ezzel foglalkozó autókereskedők. Szerintük viszont a beszedni tervezett összegek azóta odáig emelkedtek, hogy a magyar polgárok az EU-ba lépés után elfelejthetik az olcsó nyugati autókat.
A regisztrációs adóból befolyó bevételek a behozatal visszaesése miatt meg sem fogják közelíteni a Pénzügyminisztérium (PM) által tervezett mértéket. A használt autók behozatalát szinte teljesen megfojtó szabályokat a terhek arányosítását célzó négypárti javaslat írta volna át, emlékeztetett az alig egy hete történtekre Bakó Zoltán, a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete (MGOE) titkára, az érdekvédelmi szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A GÉMOSZ is aggódik

A Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szervezete (GÉMOSZ) korábban példa nélkülinek nevezte a négypárti egyetértést. A szervezet álláspontja szerint a regisztrációs adó eddigi tételei a környezetvédelmet tartották szem előtt.

A GÉMOSZ meglátása szerint a az államkassza bevételei éppen az MGOE által szorgalmazott első módosítási javaslat miatt fognak csökkenni. A GÉMOSZ múlt szerdai sajtótájékoztatóján többször roncsautóknak nevezték az Euro 3-as normát nem teljesítő gépjárműveket, s fontosnak tartották megemlíteni, hogy ezek várható lerobbanása, illetve a roncsok eltüntetése is az államkasszát, s ezen keresztül az adófizetők pénztárcáját fogja terhelni.

A legújabb javaslat
Az elmúlt két napon az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt megfordult javaslatok közös vonása, hogy az Euro 3-as normát teljesítő gépkocsiknál sem vennék figyelembe a használtak értékében jelentkező avulást, illetve az Euro 3-as összegekhez képest 150 százalékra állították be az Euro 2-es autók terheit.
A PM utánaszámolt

A több száz hazai használtautó-kereskedőt tömörítő MGOE 2004. januárjában hívta fel a PM figyelmét arra, hogy teljesen téves adatokon alapulnak a jelenlegi regisztrációs adótáblát kialakító számítások. Szerintük az új gépjárműveket forgalmazó cégek a PM-nek a saját terheik csökkenése fejében a használt autók forgalmából várható sokmilliárdos bevételt ígértek, mondta az MGOE titkára.

Ez a bevétel viszont a külföldi használt autókat irreálisan megdrágító összegek miatt egyszerűen el fog maradni, hangsúlyozta Fojt Attila, az MGOE elnöke. A legújabb táblázatokban szereplő egyre magasabb összegek pedig ugyanígy nem vezetnek sehova, legfeljebb emelkedik a belföldi használt autók ára.

bocs, kicsit nagy lett
*Euro3: Besorolása a vonatkozó 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 5. melléklete II. pontja szerinti 5-ös kategória vagy jobb. Euro2: 5-ös kategóriánál rosszabb

Nem példa az európai példa

A használt Euro3-as autókra az újakhoz képest 20 százalékkal kevesebb adót kivető első módosítás ugyanis mostanra teljesen a háttérbe szorult. Azóta már két olyan változat is született, amely még az eredeti helyzethez képest is feljebb srófolja az új és a használt autókra rótt terheket, hangsúlyozták az MGOE vezetői.

Az ellenjavaslatok előterjesztői állítólag bírják a kormány támogatását, jelentette ki az egyesület titkára. Ezen kívül a költségvetési bizottságon tegnap átment dokumentum megfogalmazása szerint a használt autókra kivetett regisztrációs adó avulását az európai országok nem alkalmazzák. Ennek azonban az ellenkezője igaz, bírálta az új javaslatot Bakó Zoltán.

Csak diszkriminatív ne legyen

Jelenleg egyetlen EU-tagországban sem követelnek az új autókkal egyező összeget a nyilvánvalóan kevesebbet érő használt autók után. Azon országokban, ahol a névleges átírási összegnél magasabb adót vetnek ki, a szabályok garantálják, hogy az EU-n belülről hozott használt autókra a belföldi autókhoz képest ne vessenek ki diszkriminatív mértékű adót. Az MGOE célja pedig pontosan ugyanez, emlékeztetett Bakó Zoltán.

A költségvetési bizottság előtt szerdán megfordult irat szerzői szerint "nem létező" EU-s gyakorlatban valójában több megoldás is kialakult a diszkriminációt mellőző adó megállapítására, mondta Bakó Zoltán. A legtöbb országban (Írország, Ausztria, Finnország) a számlaértéket veszik alapul a számításhoz. Dániában viszont minden autó mellé szakértőt rendelnek ki, aki egyedi értékbecslést végez, és egységes kulcs alapján kell a terhet befizetni.

Szeptemberben új javaslat

Portugáliában az új autóra kiszabandó adóból kor szerint sávosan növekvő kedvezményt adnak. A tagállamok korábbi téves joggyakorlata miatt lefolytatott eljárások ítéletei minden esetben az alapszerződés 90. cikkelyére hivatkoztak, amely tiltja a versenyhátrányt okozó mértékű adók kiszabását a külföldi termékekre, emlékeztetett az MGOE titkára.

Így az MGOE szeptemberben minden diszkriminációt mellőző, tehát EU-kompatibilis módosítás benyújtását tervezi. Ezen kívül már Magyarország csatlakozása másnapján felmérik, uniós szinten milyen lépések tehetők az aránytalanság felszámolására, hangsúlyozta Bakó Zoltán.

A magánbehozatal is megsínyli

Lapunk az MGOE képviselőitől arról érdeklődött, hogy a megélhetésüket veszni látó használtautó-importőrökön túl hogyan érinti a legújabb módosító javaslat a nyugati autóárakat tanulmányozó, a májusi csatlakozást esetleg már tűkön ülve váró magánszemélyeket. Fojt Attila szerint a regisztrációs adóról folyó huzavona, és a beszedni tervezett összegek emelése oda vezet, hogy a magyar polgárok Magyarország EU-tagsága ellenére elfelejthetik az unióban kedvező áron megkapható néhány éves autókat.

Nincs már négypárti egység

A papíron szépen mutató, de a való életben sokak szerint megbukott regisztrációs adótörvényt négypárti egyetértéssel fogadták el decemberben. Ennek megfelelően négypárti volt az összefogás is, amellyel a parlamenti pártok a csorbát igyekeztek kiküszöbölni. Az azóta tett újabb javaslatok a kezdeti aránytalanságot még tovább fokozzák, így a négypárti megállapodás füstbe ment, jelentette ki az egyik kereskedelmi rádiónak a dokumentumot jegyző Font Sándor (MDF).

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

tegnap, 18:23

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31