Biszku volt veje lehet Gyurcsányék jelöltje

2009.03.26. 16:47 Módosítva: 2009.03.26. 17:39
Az új miniszterelnök-jelölt Bokros és Surányi felett járt eggyel a Közgázra, az egyetem elvégzése után beházasodott Biszku Béla családjába, de az ultrabalos káder végleges bukása után elvált. 2008. decemberétől a budapesti tőzsde elnöke, 2006-ban a Magyar Telekomnál kirobbant korrupciós botrány után távozott a cég igazgatótanácsából.

Az új miniszterelnök-jelölt, Patai Mihály 1953. június 21-én Békéscsabán született, édesapja földrajztanár. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1976-ban diplomázott, 1979-ben doktorált. 1978-1982-ig a Pénzügykutató Intézet tudományos kutatója volt, ezt követően 1988-ig a Pénzügyminisztériumban a Nemzetközi Pénzügyek főosztályvezető-helyettese volt. 1988-1993 között a Világbank ügyvezető igazgatójának asszisztense volt Washingtonban.

patai

Hazatérése után 1993-95 között a Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatója, 1996-2006-ig az Allianz Hungária Rt. elnök-vezérigazgatója. Tagja volt a Magyar Telekom igazgatótanácsának is, de a cégben kipattant korrupciós botrány idején e tisztségéről lemondott, mivel egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott résztvenni az időigényes vizsgálatban. (Az igazgatótanácsnak Surányi György is tagja volt, aki Pataiéhoz hasonló indokokkal mondott le tagságáról ). 2006-tól az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2008. decemberétől pedig a Budapesti Értéktőzsde elnöke.

Értesüléseink szerint neve felmerült a pozsonyi, a bécsi és a budapesti tőzsde tervezett egyesülésével esetleg létrejövő közép-európai tőzsde elnökeként is. Angolul, oroszul és németül beszél.

Patai 1978-ban KGST-ösztöndíjjal Moszkvában, 1981-ben a Bécsi Egyetemen tanult, 1985-ben pedig az MNB azóta megszünt londoni leányvállalatánál, a Hungarian International Banknél volt ösztöndíjas. A Magyar Telekom igazgatósági tanácsi tagsága mellett a Siemens magyarországi leányvállalatának felügyelő bizottságában is szerepet vállalt.

Patai rövid ideig a Kádár Jánost balról támadó Biszku Béla veje volt, az egyetem elvégzésekor vette el egyik lányát. Ám információink szerint Biszku végleges bukásakor, 1978-ban elvállt.

Hobbija az olvasás, leginkább a filozófiai, történelmi, pszichológiai munkák érdeklik. Régebben rendszeresen futott, de ezt nem bírta Achilles-ina, így mostanában heti három alkalommal intenzíven gyalogol a Széchenyi-hegyen.

2008. december 7-én még derűlátóan nyilatkozott a magyar gazdaság kilátásairól. "Nem két nap alatt, de túljutunk a helyzeten" - válaszolta a Világgazdaság kérdésére, majd filozófikusan hozzátette, hogy "a válság szó régen a görögöknél, ma a kínai nyelvben tartalmazza a lehetőség fogalmát is. Én magyarul is így fogom fel."

A kínaiakra már egy korábbi alkalommal is hivatkozott. 2008. november 8-án egy, a bankja által szervezett konferencián a világgazdasági válság megoldását adta volna a kínaiak kezébe, mondván a világ legnagyobb bankja kínai, és ez az ország rendelkezik a legnagyobb devizatartalékkal. "A fegyver az ő kezükben van, mégsem szólhatnak bele a rendszer működésébe" - mondta.

2005-ben még kritikusabb volt. Az akkor még reálisan elérhető célnak tartott 2010-es euróbevezetést "a lehető legkésőbbi dátumnak" nevezte. "Én személy szerint még gondolkozni sem kívánok egy kitolt időpontról. A csatlakozás olyan, mint amikor egy diákot jó gimnáziumba vesznek fel. A jó iskola természetesen nehéz, de örökre megalapozza az ember jövőjét. A csatlakozási feltételrendszer egyébként is kötelező feladat hazánk számára. Jobb mielőbb túllenni a nehéz vizsgákon. Természetesen az önbizalom nélküli diáknak még saját gátlásaival is meg kell küzenie" - nyilatkozta annak idején az mfor.hu-nak. Ugyanitt az államigazgatási és az egészségügyi reform fontosságáról is beszélt. "Az egymást követő kormányok késedelméért a gazdaság és a társadalom egyaránt borsos árat fizet" - mondta.

Patai egyébként élvezi Gyurcsány egyik erős emberének a bizalmát is. 2007 szeptemberében Draskovics Tibor igazságügyi miniszter a Complex magazinnak nyilatkozva "nagy tehetségnek" nevezte. Draskovics és Patai a Pénzügyminisztériumban dolgoztak együtt a nyolcvanas években, Hetényi István minisztersége idején. "A harmadik momentum a csapat, amelyben dolgozhattam: Csillag István, Lengyel László, Bokros Lajos, Matolcsy György, Surányi György, Patai Mihály. Nagy tehetségek, akik mindannyian külön-külön is ragyogó pályát futottak be azó- ta, a közös munkánkat pedig már akkor rendkívül inspiráló légkörben végeztük" - vallotta Draskovics közös múltjukról.