Soros György: Hogyan mentsük meg Európát?
Menekültválság, megszorítás és széthullás fenyeget. Cselekedni kell, bátran.
Az Európai Unió léte veszélybe került. Az elmúlt évtizedben minden rosszul sült el. Hogyan jutott idáig az a politikai projekt, amelynek a kontinens békéje és virágzása köszönhető?
Ifjúkoromban néhány látnok, Jean Monnet vezetésével, megcsinálta az Európai Szén- és Acélközösségből előbb a Közös Piacot, majd az uniót. Generációm többsége lelkesen támogatta ezt a folyamatot. Én személy szerint az EU-t a nyílt társadalom megtestesülésének láttam. Egyenlő államok önkéntes társulása, amelyek a közjóért szövetkeznek és adják fel szuverenitásuk egy részét.
Ám a 2008-as gazdasági válság óta úgy tűnik, az EU utat vesztett. A megszorítás programját választotta, amely elvezetett az euróválsághoz, és az eurózónát hitelezőkre és adósokra osztotta fel. Előbbiek feltételeket támasztottak, amelyeket az utóbbiak nem tudtak teljesíteni. Ez már sem önkéntes, sem egyenlő társulás nem volt – pont az ellenkezője annak, amire az EU épült.
Ennek eredményeként ma sok fiatal számára az EU ellenség, amely megfosztotta őket a munkájuktól és a biztos jövőtől. Az ellenérzésekre rárepültek a populista politikusok, és EU-ellenes pártokat és mozgalmakat alapítottak rájuk.
Ezután jött 2015 menekülthulláma. Elsőre a legtöbben együttérzően fogadták az elnyomás vagy polgárháború elől menekülőket. De attól tartottak, hogy mindennapi életüket megzavarja az ellátórendszerek túlterhelése. Hamarosan pedig elvesztették bizalmukat, amikor azt látták, hogy a hatóságok nem képesek a válság kezelésére.
Németországban ez a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) erősödéséhez vezetett, amelyből az ország legerősebb ellenzéki pártja lett. Olaszország hasonló úton jár, még tragikusabb következményekkel: az EU-ellenes Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga alakíthat kormányt.
Egész Európát összezavarta a menekültválság. Gátlástalan vezetők még azokban az országokban is ki tudták használni, ahová szinte egyáltalán nem érkeztek menekültek. Magyarországon Orbán Viktor arra alapozta a kampányát, hogy engem vádolt hamisan azzal, hogy muszlim menekültekkel akarom elárasztani Európát és benne Magyarországot.
Orbán ma a saját, keresztény Európa-víziójának védelmezőjeként lép fel. Ez a jövőkép szemben áll az EU alapelveivel. Az a célja, hogy átvegye az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó kereszténydemokraták vezetését.
Az Egyesült Államok tovább súlyosbította az unió problémáit. A 2015-ös iráni atomalku egyoldalú felrúgásával Donald Trump gyakorlatilag tönkretette az atlanti szövetséget.
Ma már nemcsak retorikai fordulat, hogy Európa léte forog kockán. Ez a valóság.
Mit lehet tenni?
Az EU három súlyos bajjal néz szembe: a menekültválsággal, a gazdasági fejlődést akadályozó megszorításokkal és a dezintegrációval, amelynek első példája a Brexit. Mindenekelőtt a menekültválságot kell kezelni.
Mindig az volt az álláspontom, hogy a menekültek szétosztásának teljesen önkéntes alapon kell történnie. Sem a tagállamokat nem szabad befogadásra kényszeríteni, sem a menekülteket olyan országokba irányítani, ahová ők nem akarnak menni. Sürgősen felül kell vizsgálni vagy megszüntetni a dublini szabályozást, amely felelős az Olaszországra és más déli államokra nehezedő igazságtalan terhelésért; és a katasztrofális politikai következményekért.
Az EU-nak meg kell védenie külső határait, de nyitva kell állnia a legális bevándorlás előtt. Ezzel szemben a belső határokat nem szabad lezárni. Az Európa-erőd, amely totálisan zárt mindenfajta bevándorlás előtt, nemcsak a nemzetközi és európai joggal ellentétes, de teljesen lehetetlen is.
Európa szeretne segíteni Afrikán és a fejlődő világon, a demokratikus szándékú kormányok támogatása útján. Ez helyes, mivel ezáltal az érintett országokban javulhat az oktatás és a munkaerőpiac, vagyis polgáraik kevésbé vállalják majd az Európába vezető, gyakran veszélyes utazást.
Egy ilyen „afrikai Marshall-segély” eredményeképp nemcsak az ellenőrizetlen menekülthullám apadna el, de lehetővé válna a rendezett bevándorlás megszervezése is. Így a migráció a bevándorlók és a fogadó országok részéről is önkéntes lehet.
Ma messze vagyunk ettől az ideális helyzettől. Az uniónak még mindig nincs egységes migrációs politikája. Minden tagállam a maga útját járja, gyakran egymás érdekeit keresztezve. Európa országai nem az afrikai demokratikus fejlődést tartják szem előtt, hanem csak meg akarják állítani a migrációt. Ezért a rendelkezésre álló összeg nagy része diktátorokkal kötött piszkos üzletekre megy el: megvesztegetik őket, hogy erőszakkal állják útját a népmozgásnak, és elnyomással akadályozzák meg saját állampolgáraik utazását.
A pénz amúgy is kevés. Ahhoz, hogy egy afrikai Marshall-terv sikeres legyen, legalább 30 milliárd euróra lenne szükség évente. A tagállamok ennek csak kisebb részét tudnák fedezni. Honnan szerezzünk tehát pénzt?
Tartsuk szem előtt, hogy a menekültválság európai probléma, és összeurópai megoldást igényel. Az EU hitelképessége magas, ám kihasználatlan. Mikor éljünk a lehetőséggel, ha nem egy sorsdöntő válságban? A történelemből tudjuk, hogy háborús időkben mindig emelkedik az államadósság. Tény persze, hogy a hitelfelvétel ellenkezik a ma uralkodó ortodoxiával, amely megszorítást szorgalmaz – csakhogy a megszorítás maga is az egyik oka a válságnak.
Mostanáig még lehetett azt mondani, hogy ez a politika működik, hiszen az európai gazdaság lassan erősödik. Hogy csak ki kell tartani. De az iráni atomalku összeomlásával, az amerikai szövetség bomlásával megjósolható, hogy újabb negatív hatások következnek.
A dollár erősödése már most azzal jár, hogy a fejlődő piacok valutái leértékelődnek. Új pénzügyi válság közeleg. Az afrikai Marshall-terv a legjobbkor érkezne. Ezért javaslom, hogy oldjuk meg a finanszírozását innovatívan és bátran.
Olyan új pénzügyi eljárást szorgalmazok, amellyel az EU anélkül veheti igénybe a pénzpiac segítségét, hogy közvetlen kötelezettséget vállalna akár uniós, akár tagállami szinten. A módszer hasonló az amerikai önkormányzati kötvények működéséhez, illetve a járványok elleni védekezésekhez rendezett sprint-gyűjtésekhez.
A lényeg, hogy Európának radikálisan kell cselekednie a túlélésért. Újra fel kell találnia magát.
Ennek pedig igazi, alulról jövő kezdeményezésként kell működnie. A Szén- és Acélközösségből felülről irányított módon lett Európai Unió, és ez remekül működött. De az idők változnak. Ma az átlagemberek úgy érzik, nincs beleszólásuk semmibe. Közös erőfeszítésre van szükség; az uniós szervek irányítása és a civil mozgalmak kombinálására.
A harmadik feladvány a területi dezintegráció kezelése. A Brexit elképesztő károkkal jár, mindkét fél számára. A válás hosszú folyamat lesz, akár öt évnél is hosszabb. Ez a politikában egy örökkévalóság, ilyen forrongó időkben különösen. Végső soron a britek döntik el, mit akarnak, de jobb, ha mielőbb dűlőre jutnak. Ez a célja a Best for Britain kezdeményezésnek, amelyet támogatok. Sikerült elérni egy parlamenti határozatot, amelyben benne van a lehetőség, hogy Nagy-Britannia az unió tagja marad.
Ez nagy eredmény lenne, de ehhez a brit polgárok meggyőző többségének támogatása kell. Ennek a többségnek a létrehozásáért dolgozik a Best for Britain.
Az EU-ban maradás mellett erős érvek szólnak, de ez csak az utóbbi hónapokban vált világossá, és időbe telik, amíg széles körben elfogadják. Ehhez az is kell, hogy az EU olyan szervezetté váljon, amelyhez Nagy-Britannia ismét csatlakozni akar.
Ez már egy másik Európa lenne. Olyan, amelyben egyértelműen megkülönböztetjük az uniót és az eurózónát. Másrészt be kell vallani, hogy az euróval súlyos gondok vannak, és ezeket meg kell oldani.
Az eurózónát elavult szerződések alapján irányítják. Ezek például feltételezik, hogy minden ország bevezeti az eurót, ha a követelményeknek megfelel. Így olyan államok – Csehország, Lengyelország vagy Svédország –, amelyek világossá tették, hogy nem akarnak eurót, ma is „pre-in” státusban vannak.
A jelenlegi keretekben az eurózóna képezi a belső magot, míg a többi tagállam másodrendű. A ki nem mondott elv az, hogy a tagállamok különböző sebességgel ugyan, de ugyanoda tartanak. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy számos EU-ország konkrétan nem akar szorosabb szövetséget.
Ezt a célt el kell engedni. A többsebességes Európa helyett többsávos Európát építeni, amelyben a tagállamoknak több választási lehetőségük van. Ma a kooperáció nem népszerű, de ez megváltozhat, ha az emberek azt látják, hogy megéri.
A rideg valóság rákényszerítheti a tagállamokat, hogy nemzeti érdekeiket félretéve az unió fennmaradását helyezzék előtérbe. Ezt sürgette Emmanuel Macron francia elnök aacheni beszédében, és csatlakozott hozzá Angela Merkel német kancellár is. Ha sikerrel járnak, Monnet és társai nyomába léphetnek. Ám ehhez maguk mögé kell állítaniuk Európa tömegeit. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok mindent megteszünk, hogy segítsünk.
A cikket a Project Syndicate engedélyével közöljük.
