
Nem tesz jót a környezetnek a digitális technika

További Tech-Tudomány cikkek
- Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
- Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
A környezetkárosítók között élen járnak az elektronikai eszközök, első helyen a nagyképernyős tévék, ezt követik a szerverek és a digitális hálózatok. Az életciklus fázisai szerint, vagyis a gyártás, elosztás, felhasználás és élettartam szempontjából a gyártási szakasz viszi el a legtöbb energiát, ezt követi az energiafaló használati periódus. Ebből már sejthető, hogy energiatakarékosság és környezetvédelmi szempontból jobban tesszük, ha digitális berendezéseinket nem dobjuk el, hanem felújítjuk, megjavíttatjuk és próbáljuk megőrizni épségüket.
A világátlag lakossági digitális felszereltség terén 8, vagyis ennyi tévé, telefon, laptop, táblagép és egyéb digitális eszköz van családonként.
Vannak persze ennél kevesebb és több eszközt felvonultató országok, például a franciáknál ez a szám 15.
A gyártást illetően a környezeti hatások két nagy faktorra bonthatók. Egyrészt a gyárak rengeteg energiát fogyasztanak, és főként magas szén-dioxid-kibocsátással rendelkező országokba telepítik őket (Ázsia, Egyesült Államok). Másrészt,az előállítás jelentős mennyiségű fémet használ fel, amelyek kitermeléséhez szintén sok erőforrás és energia szükséges. A felhasználási szakaszban a környezeti hatás elsősorban a villamosenergia-fogyasztásból származik.
A mobiltelefon megjavíttatása több mint 2-4-szer kisebb környezeti kárt okoz, mint az új készülékek gyártása. És hogy tovább menjünk, konkrét elemzésekből kiderül, hogy a digitális eszközök újrafelhasználásának, megjavíttatásának valódi környezeti értéke van. Egy használt mobiltelefon beszerzése 55–91 százalékkal csökkenti az éves környezetterhelést egy új készülék használatához képest. Ezzel elkerülhető 82 kilogramm nyersanyag kitermelése és 25 kilogramm üvegházhatású gáz kibocsátása évente,
ami 87 százalékkal kevesebb, mint az új berendezéseknél.
A mobiltelefon felturbózása, még ha a képernyő és az akkumulátor cseréjét, valamint új kiegészítők hozzáadását is jelenti, több mint 2–4–szer kisebb környezeti hatást okoz, mint az új mobiltelefon gyártása.
Persze nemcsak a fogyasztókon múlik minden, ott vannak a telefonszervizek is! Ha mindig frissítik árukészleteiket, használt, de jó minőségű alkatrészekkel dolgoznak, odafigyelnek a csomagolásra, optimalizálják a használt áruk készletét, akkor jelentősen csökkentik a környezeti terhelést.
Ha a vezetékes hálózatokat vetjük össze a mobilhálózatokkal, azt látjuk, hogy a vezetékes hálózatok negatívabb hatást gyakorolnak a környezetre, mint a mobilhálózatok (75 és 90 százalék között, szemben a 10 és 25 százalékkal), mert több villamos energiát fogyasztanak a használati szakaszban, és több berendezést igényelnek – gondoljunk a felhasználók modemeire. Az egyes hálózattípusokon elfogyasztott gigabájtok mennyiségéhez képest azonban a vezetékes hálózatok környezeti hatása háromszor kisebb, mint a mobilhálózatoké.
És mi a helyzet az aggasztó környezeti hatásokat mutató 5G–vel? A 4G és 5G hálózatot összehasonlítva azt az eredményt kapjuk, hogy telepítéskor az 5G az energiafogyasztás növekedését generálja. A legújabb tanulmányok szerint azonban a nem túl távoli jövőben az 5G kiépítése energiamegtakarítást eredményezne és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenését.
(Borítókép: Alain JOCARD / AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
48 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
48 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25