Egy titokzatos algoritmus, ami milliárdossá tehet

Egyesek szerint a matematika túl fontos ahhoz, hogy rá lehessen bízni a matematikusokra. Lehet, hogy így gondolkodott Ed Sheeran is, ugyanakkor, ha egy zenemű olyan, mint egy matematikai algoritmus, akkor Ed Sheeren matematikai jelekkel leírt korábbi nagylemezei (+, x, ÷) meglehetősen egyszerű képletek.

Eddig volt összeadás, szorzás, osztás, de egyenlőség (=), azaz végeredmény idáig még nem.

A harmincéves művész most mutatta meg, hogy mi van az egyenlőségen (=) túl. Nos, 14 dal, amelyek között igen magas a slágerek esetszáma, de ez a korábbi részeredményeket ismerve cseppet sem meglepő.

Itt vannak például a kacér kislemez slágerei, a Bad Habits és a Shivers, de van zsákjában minden jó, például a nyári nosztalgiát idéző Overpass Graffiti, amiről eszünkbe juthat például Don Henley The Boys of Summer című 1984-es dala is, a Tides pedig – részben a Keane-t idéző – stadionhimnusz. Kicsit szokatlan a dalra jellemző személyesség, és a kollektív kalandokra hívogató hangszerelés:

Felnőttem, már apa vagyok / Minden megváltozott, de valahogy mégis ugyanaz maradtam.

Aztán egészen fickósan folytatja:

Tudod, hogy sosem féltem a haláltól.

Ez is rendben van, kár, hogy alapvetően minden annyira pop, hogy a halál kizárólag abban a vonatkozásban jut eszünkbe, hogy a semmitmondó, súlytalan popzenével ölni is lehet. Semmi felkavaróan izgalmas, csak korrekt, máshonnan ismerős dalok egymásutánja, ezúttal a korábbi lemezekhez képest több elektronikával, ami lehet, hogy szentségtörés, de nem ártottak a produkciónak, sőt az egész áramvonalasabb lett.

A lemez talán legnagyobb slágere, a Bad Habits olyan, mint egy Weeknd-számba oltott koreai popdal. Ha a popnak van ún. komfortzónája, akkor abban Ed Sheerennek ott a helye. 

Ha ez lenne a felnőtt pop, akkor hősünk még mindig egy nagy gyerek maradt, hiába vette el kamaszkori szerelmét, hiába lett apa, hiába hagyott fel az agyatlan bulizással. Persze, semmi jelentősége annak, hogy mi mit gondolunk a földkerekség egyik legsikeresebb előadójáról, aki többek között olyan mutatványokkal büszkélkedhet, mint a hárommilliárd (!) Spotify-streamelést elért Shape of You című dal. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a nevéhez kötődik a pop egyik legnagyobb – 775 millió dolláros – turnéja, közel kilencmillió (!) fizető nézővel.

Talán jobb is, ha ezt a parancsoló érvényű sikert nem akkordmenetekkel írjuk le, hanem a tőzsde index grafikonjaival – vagy a számolást idéző lemezcímekkel. Szóval, fölösleges lenne elvárni a harmincat betöltő Sheerantől, hogy mondjuk olyan dalokkal álljon elő, mint Bob Dylan 1966-ban. Mondjuk, Bruce Springsteen éppen hatott rá, ez az azért szépen levezethető egy-egy dalból, de ne legyünk mohók.

Sokakat zavarhat, hogy az egykori szégyellős balladamondó elszabotálta az utcazenész-hangvételt, és most csak itt állt egy szintetikus club-popot kínáló középkorú pasas, aki egykoron olyan látványosan kerülte a szintetizátorokat, hogy logikus volt, hogy a dancehall, a rap, a szintipop felé veszi majd az irányt.

És persze fölösleges finnyáskodni, hiszen nem volt olyan régen, amikor Taylor Swifttel dolgozott együtt (Everything Has Changed) vagy éppen Beyoncéval (Perfect Duet), szóval egy olyan előadóról van szó, akinek számos világslágere van forgalomban a mai napig, és az a legkevésbé fontos szempont vele kapcsolatban, hogy a produkciója stílustalan, kiszámítható és jellegtelen.

Mert olyan, mintha mégis szükség lenne ezekre a dalokra ahhoz, hogy létrejöjjön a fotoszintézis, hogy működésbe lépjen az a titokzatos algoritmust, ami működteti a TikTokot, vagy bitcoin bányászatot.

Mi közünk a feleséghez, Cherry Seabornhoz, vagy a kis Lyrához? Oké, akkor most ilyen ez a személyes, kissé bizalmaskodó sláger-pop amely a szintetikus hangzás ide vagy oda, mégis megtartotta Sheeran szokásos narratíváját, a légkörben is kimutatható Sheeran-féle jellegtelenséget, amitől az ún. hétköznapi élet működik.

Ed Sheeran számos jelet használt már, az összeadást, a szorzást, az egyenlőség jelét, de úgy tűnik, ezen a színtelen-szagtalan, még Rod Stewart-hatásokat is mutató lemezen a legtöbbször az idézőjelre volt szüksége.

Ed Sheeran: = (Equals)

Warner, 48 perc, 14 szám