Az egyik lányát molesztálta, a másikat feleségül vette?

GettyImages-770459
2021.02.18. 06:01 Módosítva: 2021.02.18. 15:25
Woody Allen, a 85 éves filmrendező (is) a metoo-mozgalom egyik meghurcoltja. Pontosabban csak elméletben, mintsem gyakorlatban, hiszen a mai napig nem ítélték el azokért a dolgokért, amelyek a családján – de elsősorban Dylan nevű lányán – ejtettek maradandó lelki sebeket. Az HBO GO új dokumentumsorozata, az Allen kontra Farrow az igazság nyomába eredt, hogy kiderítse, a 12 együtt töltött év alatt mi történt Allen és volt élettársa, Mia Farrow, valamint a nő tucatnyi gyermeke életében.

Íme egy újabb valós sztori filmes köntösbe bújtatva a népszerű streamingplatform jóvoltából. Na de mennyi a történetből a tündérmese, mennyi mellé a körítés, és mennyi belőle a fájó igazság? Nos, ha a néző abban reménykedik, hogy mindenre fény derül a négy részben, akkor csalódik: a várva várt lezárás elmarad, az igazságszolgáltatás a mai napig várat magára. 

Mi a vita tárgya?

A közel négy és fél órás műsort szóról szóra leírni nemcsak, hogy napokba telne, felesleges is: erre ott a sorozat maga. Röviden és tömören azonban valahogy így néz ki a sokak számára ismerősen csengő história:  

Kapcsolódó
Woody Allen: világhírű lett, mert csajozni akart

Woody Allen: világhírű lett, mert csajozni akart

Apropó nélkül írt önéletrajzot, de egy élet erre azért elég oknak látszik.

Az interjúkból összeállított dokumentumsorozat szereplői (tehát az Allen–Farrow család tagjai, ismerősei, barátai, ügyvédek, orvosok és egyéb, az ügyben érintett szakemberek) szerint Woody Allen 1992-ben, sőt évekkel korábban is szexuális kapcsolatot létesített Mia Farrow már felnőtt, örökbe fogadott, koreai származású lányával, Soon-Yi Previnnel (akit 1997-ben feleségül is vett), valamint ugyanebben az évben molesztálta az akkor hétéves örökbe fogadott kislányát, Dylan Farrowt. 

Habár Soon-Yi közel harminc év után is a férje mellett áll (tehát valószínűleg nem élte meg traumaként a családjával történteket), a 35 éves Dylan a mai napig szenvedi a megélt eseményeket. Ám nem csak ő volt az, akin apja viselkedése csattant: egy álomcsaládnak hitt egység esett szét Woody Allen botránya miatt.

A sorozatról érdemes tudni, hogy bár alaposan körbejárja a témát, és számtalan érintettet megszólít, kicsit egyoldalúra, már-már részrehajlóra sikeredett: mintha mindenáron igyekezne bebizonyítani Woody Allen bűnösségét, és megpróbálná tisztára mosni Mia Farrow és gyermekei nevét. (Ehhez persze az is jócskán hozzájárul, hogy sem a rendező, sem Soon-Yi, sem pedig Moses Farrow, a rendező magához édesgetett fia nem nyilatkozott.) A műsor még úgy is gyanúsan Farrow-párti, hogy a nézők akaratlanul is – a szakemberek szerint jogosan – a színésznő és a lánya mellett állnak.

De ha Dylan és a szemtanúk igazat mondanak, és Allen valóban szexuálisan zaklatta őt, akkor miért nem került soha rács mögé? Miért nem érte utol őt a sorsa ennyi év után sem? Annyi elítélt szexuális ragadozó, filmes nagyágyú közül éppen az ő karrierjét hogyhogy nem törte félbe a #metoo? És a legfontosabb: mindezek ellenére hogyan képes elszámolni a saját lelkiismeretével? 

A máig releváns ügy

1992 elején Mia Farrow megtalálta az akkor 21 éves lánya, Soon-Yi Previn pornográf fényképeit Woody Allen lakásában. (Soon-Yi apja nem Woody, hanem Farrow első férje, André Previn.) A meztelen lányt ábrázoló polaroidok láttán a nő sokkos állapotba került, karon fogta a gyerekeit, és hazament. Ekkor tudatosult benne, hogy a férfi a saját lányával folytatott viszonyt. 

Allen tagadta, hogy szerelmes lenne a lányba, a szexuális közeledést azonban nem. Farrow odaadta Allen terapeutájának a meztelen fotókat, mert szerinte a férfi nem osztott meg mindent a specialistával. A színésznő féltette a gyermekeit, elsősorban Soon-Yi-t és Dylant. Ám mivel Woody korábban hivatalosan is örökbe fogadta Mosest és Dylant, az anya nem tilthatta el tőle a gyerekeket, legfeljebb megadott időközönként engedte meg az apának, hogy látogathassa őket. 

1992. augusztus 4-én Farrow éppen vásárolt, a gyerekekre pedig két bébiszitter és a franciatanár vigyázott. Ekkor jelent meg a vidéki házban a tilalom ellenére Woody, majd felcsalta Dylant a padlásra, ahol az akkor 7 éves kislányt molesztálta. (Fogdosta a nemi szervét és a fenekét.) Másnap kiderült, hogy az egyik bébiszitter látta, ahogy Woody a tévészobában a gyerek meztelen ölébe hajtja a fejét. Ezután Farrow elvitte a kislányt egy szakemberhez, majd ő maga is kifaggatta Dylant, kérte, hogy mutassa meg neki, mondja el, mit tett vele az apja (a válaszokat kamerán rögzítette).

Allen válaszképp kérvényezte a két örökbe fogadott gyermeke (Moses és Dylan), illetve a Farrowval közös fia, Satchel felügyeleti jogát, majd alig egy hétre rá sajtótájékoztatón mondta el, valóban viszonyt folytat, sőt szereti Soon-Yi Prevint. A gyermekmolesztálási ügyben a nyomozás ekkor már tartott. Kiderült, hogy Farrow már évek óta gyanakodott Woodyra, hiszen a rendező mindig is mániákusan kötődött Dylanhez, állandóan a gyerek nyomában és nyakán volt, többször meztelenül ölelgette őt az ágyban, sőt a lány szájába dugta az ujját. Sok ilyen esetről videófelvétel is készült.

Woody Allent a botrány kirobbanása után – a méregdrága sztárügyvédeknek és a hisztérikus feleség sztereotípiájának hála – nem ítélték el, az egész ügyet betudták Mia Farrow féltékenység táplálta bosszúhadjáratának. A rendező szerint a gyerekek anyja a kicsikbe táplálta a saját, fals verzióját, erre pedig az adott okot, hogy a rendező összefeküdt, majd felvállalta a kapcsolatát Farrow kamaszkorból alig kilépő lányával. 

1993-ban kiderült, hogy nem indul büntetőeljárás Woody Allen ellen, hiszen a kis Dylant még jobban megrázná a kihallgatás (holott korábban kilenc alkalommal beszélgettek vele szakemberek, az erről szóló dokumentumokat pedig később megsemmisítették). Mark Franco államügyész a döntés ellenére hitt a gyereknek.

(A legbizarrabb dolog az egészben, hogy a csecsemő Dylan örökbe fogadása Woody vágya volt, hiszen a rendező volt az, aki mindenképpen egy szőke hajú kislányt szeretett volna magának. Amikor Mia a közös fiúgyermekükkel, Satchellel volt terhes, a rendező akkor is lány babát akart.)

Szétválasztható-e az alkotás az alkotótól?

Általában (ép ésszel) természetesen igen, ám Woody Allen esetében aligha. Az indoklás egyszerű, tízből kilenc Allen-film ugyanarra a sémára épül: fiatal (sokszor kamasz) lány és korosodó férfi közötti szenvedély/románc, általában a nő kezdeményezésére. Woody több filmje is a valós barátnőin és szeretőin alapult. 

Az a fajta kapcsolat és érzelmi kötődés, amit a nézők a sztárok iránt éreznek, hasonló kaliberű és hatású, mint a szülők iránt érzett rajongás. Az érzések kivetülnek egy olyan személyre, akit a képernyőn látva az ember egyből a példaképének tekint. Ezért is különösen nehéz szétválasztani a gyermekkorunk óta imádott és eljátszott karaktereket attól a személytől, aki a zaklatásokat elköveti (hiszen a karaktereket tulajdonképpen a filmrajongó tudatalattija kreálja).  

Kapcsolódó
Hollywood velünk élő szexuális ragadozói

Hollywood velünk élő szexuális ragadozói

Soha el nem múló sebek, nem minden esetben bizonyságot nyert vádak árnyékában.

2014, Golden Globe-gála. A filmrendező életműdíjat kapott. Fia, az újságíró-ügyvéd Ronan Farrow (aki korábban Satchel néven volt ismert) a Twitteren kérdezte a közönséget, hogy a testvére molesztálási ügyéről vajon miért nem emlékeznek meg. Az ügy felmelegítése után Dylan a Time magazinnak írta le élményeit, a cikk pedig hatalmas port kavart – sokak szerint ezt a vallomást is Mia Farrow írta, tovább szítva a tüzet közte és Allen között.

A gyermekmolesztálási ügy újabb kirobbanásával több színész, köztük Colin Firth (Káprázatos holdvilág), Mira Sorvino (Hatalmas Afrodité) és Kate Winslet (Az óriáskerék) is bejelentette, megbánta, hogy Allennel dolgozott. Griffin Newman – aki az Egy esős nap New Yorkban című filmben dolgozott együtt a rendezővel – adományként osztotta szét a filmből származó bevételét. Őt követte Rebecca Hall, Timothée Chalamet és Selena Gomez is. 

Több kritikus is megfogadta, soha többé nem néz meg, illetve nem is ír egyetlen Woody Allen-filmről sem. 

2018-ban Dylan újból hallatta hangját, de ekkor már jóval több pozitív visszajelzést és támogató szót kapott, mint évekkel korábban. 2017-ben Harvey Weinstein bántalmazási ügyével robbant ki ugyanis a metoo-kampány, amely teljesen új megvilágításba helyezte az igazságszolgáltatási rendszert. Woody Allen az üggyel kapcsolatban hangoztatta, hogy ő nem Hollywoodban, hanem New Yorkban csinált karriert, és soha egyetlen színésznő sem panaszkodott rá. Csak a saját kislánya…

Mia Farrow besározása

Moses Farrow tinédzserként így vallott apjáról, Woody Allenről:

Azt akarom, hogy tudd, nem tartalak többé az apámnak. Nagyszerű érzés volt, hogy lehetett egy apukám, de egyetlen tetteddel szétzúztad az érzést és az álmot. REMÉLEM, BÜSZKE VAGY, HOGY ÖSSZETÖRTED A FIAD ÁLMÁT.

Ennek ellenére felnőttként teljesen Woody mellé állt, és Soon Yi-vel együtt azt állította, hogy anyjuk többször is bántotta őket, és Dylan molesztálása kitaláció, amolyan utolsó tőrdöfésszerű hazugság volt Farrow részéről. Ezt az állítást a színésznő összes többi gyermeke egyhangúan tagadja. Allen szerint is Farrow a hunyó. 

Mia Farrow-nak is volt megannyi magánéleti botránya, és milyen érdekes, hogy a nála évtizedekkel idősebb Frank Sinatra volt a férje…

Nos, a filmben sok eltusolt dolgot említenek, emellett pedig Woody verzióját sem hallani, csupán a sértettekét. Ennek fényében a végső – pontosabban határozott és magabiztos – következtetést borzasztó nehéz levonni. 

Woody Allent elítélni 85 évesen aligha fogják. Mi a legrosszabb, ami történhet vele? Az, hogy az emberek bojkottálják a filmjeit? Lehet. Igen ám, de ezt már 30 éve megléphették volna, mégsem tették. Az emberek elkéstek. Egész életében Allen lába előtt hevert a világ, holott könnyen lehet, neki kellett volna térden állva könyörögni, és bocsánatért esedezni. 

Dylan Farrow és családja a mai napig kínok között él, hiszen egy ilyen traumából soha nem lehet igazán felépülni. Még akkor sem, ha az elkövető minden erejével megpróbálja elbagatellizálni az ügyet.

(Borítókép: Woody Allen 1993-ban. Fotó: Arnaldo Magnani / Liaison / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Meghalt A Birodalom visszavág Palpatine császára

Meghalt A Birodalom visszavág Palpatine császára

Clive Revill 94 éves volt.

47 perce

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

3 órája

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

2 órája

  • Címlapon
Vitézy Dávid 64 milliós klímakommunikációs szerződést tárt fel Karácsony Gergely aláírásával

Vitézy Dávid 64 milliós klímakommunikációs szerződést tárt fel Karácsony Gergely aláírásával

Fokozódik a Főpolgármesteri Hivatal és a Podmaniczky Mozgalom háborúja.

30 perce

  • Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.

42 perce

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

29 perce

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

4 órája