Kulka János a korábbi énjének tíz százalékát tudja, a színházba járást pedig megunta

2020.01.24. 11:51

Kulka János interjúban beszélt a jelenlegi állapotáról a Best Magazinnak. A színész 2016-ban kapott sztrókot, azóta nehezen beszél, 2019 végén pedig azt nyilatkozta a Magyar Narancsnak, hogy az angoltudása sem tért vissza, illetve nagyon unatkozik. Visszatért már azóta egy színdarabban, a Trafó Árvácskájában, ahol szöveges szerepe nem volt, viszont legalább színpadra állt. 

A Bestnek most arról beszélt, hogy rémálmok gyötrik, amikben színpadra lép, de elfelejti a szövegét. Nem hisz már abban, hogy vissza tud úgy térni a színházba, mint régen, sőt, színházba se jár, mert unja. Jelenleg a Trojka Színházi Társulás nevű független csapattal játszik, viszont azt is mondta: 

Hamar elfáradok. Régebben edzettem, ma már csak ritkán. Sztrókos vagyok, gyorsabban fáradok el. Azaz nagyon fáradt vagyok a munkához. 10 százalékot tudok. (...) Kiváltság, hogy élek.

Kitért ezután arra is, hogy elfelejtette a korábban ismert recepteket, de piacra sem jár. 

Sok ember van a piacon. Zavarban vagyok attól, hogy néznek. Látom magam kívülről. Bicegek, hülye vagyok. És zavar.

Arról is beszélt, hogy jobban szereti az olyan szerepeket, amikben meghal, illetve hogy megkeresték az új Szomszédok-forgatással, de nem vállalta el. A Gothár-üggyel kapcsolatban szexuális zaklatásról nem beszélt, arról viszont igen, hogy sok agressziót látott pályafutása alatt a színházban. Az interjú végén kitért arra is, hogy megkeresték egyszer szinkronszerepre, de egészségügyi állapota miatt nem vállalta.

Nem látom igazán a szöveget. Olvasok, belül tudom, értem. Aztán kimondom, kibetűzöm, és akkor már nem értem. Mindenre emlékszem belülről, tökéletes. Kimondom és nem értem, idegen.