Beütött a járvány, mindenki influenszer akar lenni

2021.09.27. 09:20

Robbanásszerűen megnőtt azoknak a száma a pandémia alatt, akik influenszerkedéssel szeretnék a kenyerüket keresni. Mivel szinte bárki képes influenszerkedni, a hirdetőfelületet kereső cégek dollármilliárdokat szórnak el az online tartalomgyártókra – állapítja meg az Axios az Egyesült Államok trendjeiről írva.

Az influneszermarketinggel foglalkozó Takumi ügynökség kétszer annyi megkeresést kapott az önjelölt influenszerektől 2020-ban, a pandémia kitörésének első évében, mint egy évvel korábban, a 2019-es „békeidőben”. Amióta pedig létezik a cég, azóta évi 150-200 százalékos gyarapodást produkál a kliensek terén, úgy, hogy egyre szigorúbb feltételekhez köti azt, kiket képvisel.

Az új típusú koronavírus okozta világjárvány felgyorsította az elektronikus kereskedelemre és online marketingre való átállást a világ számos társadalmában, ami pedig arra ösztönözte a kis-, közép- és nagyvállalkozásokat, hogy befektessenek az influenszerekbe. Az influenszerhirdetések pedig aranykorukat élik, ugyanis a cégek – a Takumi vezérigazgatójának elmondás szerint – nem akarnak újra és újra ugyanazzal az influenszerrel hirdetni, amivel ugyanakkor ösztönzik a tartalomgyártást, és vonzóbbá teszik az influenszerkedést. 

Az eMarketer szerint

az influenszerekre 2021-ben várhatóan 3 milliárd dollárt (912 milliárd forintot) költenek a nagy márkanevek, jövőre pedig ez az összeg elérheti a 4 milliárd dollárt (1217 milliárd forintot). 

Az e-kereskedelmi trendekkel foglalkozó oldal rámutat: ezt a típusú online hirdetőpiacot az Instagram uralja, az online marketingre ezen a felületen költik el a legtöbb pénzt, utána kullog a YouTube, a Facebook és valahol a sor végén a TikTok.

Ahhoz képest, hogy élesedik a verseny az online tartalomkészítők között, az influenszeripar megállíthatatlanul növekedik. A SignalFire befektetőcég szerint globálisan 50 millió ember tartja magát online kontentkészítőnek. Mi több: mintegy 5 millió ember van csak a személyre szabott celebvideókat gyártó Cameo applikáción. Mr. T-vel például 300 dollárért (91 ezer forintért) lehet kapcsolatba lépni, és személyre szabott videót kérni. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM