Mindegyik krematórium teljes gőzzel működött

a.268 1-2
Lili Jacob Meier egyike volt azoknak a magyaroknak, akiket 1945. április 11-én az amerikai csapatok felszabadítottak a buchenwaldi koncentrációs tábor megszállásakor. A kárpátaljai fiatal lány indulás előtt meleg ruhákat keresett, ekkor talált rá az SS-őrök elhagyott szállásán egy fotóalbumra. Benne az első kép szülőhelyének rabbijáról készült Auschwitz-Birkenauban. A további mintegy kétszáz fotó a deportált magyar zsidóság halálmenetét örökíti meg: a transzportok érkezését a tábor rámpáira, a válogatást, hogy ki élhet és ki nem, a munkaképesek csoportba állítását, és a gázkamrák előtt mit sem sejtve várakozó halálraítélteket. A megsemmisítés folyamatának képeit feltehetően az SS két embere, Ernst Hoffmann és Bernhard Walter készítette 1944 májusában. Ez a legnagyobb összefüggő képanyag, ami Auschwitzból fennmaradt. A tábort ma hetvennégy éve szabadították fel a szovjet csapatok, január 27-e ennek emlékére a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja.

Az SS 1944 decemberében elkezdte kiüríteni az auschwitzi koncentrációs tábort, ekkor vitték át a tizennyolc éves Lili Jacobot is Buchenwaldba, súlyos betegen. Anyja, apja, öt fiútestvére, nagyszülei, nagynénje, öt unokatestvére meghalt Auschwitzban. Peter Moses-Kraus írja, hogy a nő által talált album borítója valószínűleg nem a képekhez készült: előbbi jóval régebbi, mint a fényképek. Ajánlójában ez állt: „Emlékül a Te Kedves és Felejthetetlen és Örökké hű Heinzedtől”. Az auschwitzi fotókat tehát feltehetően egy talált vagy egy fogolytól elvett albumba ragasztották bele. 1980 augusztusában, akkor már Lili Jacob Meierként az Auschwitz-albumot a jeruzsálemi holokauszt emlékközpontnak, a Jad Vasemnek adta. A táborban készült többi képet a Fortepanon nézheti meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.

március 23., 08:15

  • Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük

Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük

Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.

március 23., 08:16

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet

Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet

A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.

március 23., 08:38

  • Belföld
Magyar Péter megnevezte a férfit, aki a Tisza önkénteseire támadt Pesterzsébeten

Magyar Péter megnevezte a férfit, aki a Tisza önkénteseire támadt Pesterzsébeten

A pártelnök szerint a felvételen szereplő Csincsa Sándor korábban egy maffiózó embere volt.

7 perce

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát

Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát

Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.

március 23., 07:40

  • Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról

Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról

Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.

március 23., 09:39

  • Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.

március 23., 09:42

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.

március 23., 09:50

  • Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe

Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe

Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.

március 23., 06:09

  • Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert

Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert

Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.

március 23., 07:13

  • Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre

Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre

Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.

március 23., 09:52

  • Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít

Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít

Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.

március 23., 06:11

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét

Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét

Imádkozás közben érte őket a rakéta.

március 23., 06:35

  • Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.

március 23., 06:20

  • Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”

„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”

A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.

március 23., 06:15

  • Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban

Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban

A hatóságok vizsgálják az esetet.

március 23., 06:16

  • Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert

Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert

Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.

március 23., 06:36

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben

Az ügyben vizsgálat indult.

március 23., 06:49

  • Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben

A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben

A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.

március 23., 07:01

  • Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában

Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában

Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.

március 23., 07:34