Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

További FOMO cikkek
-
Javul Galambos Lajos egészségi állapota, hamarosan ismét zenélhet
- „Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”
- Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba
- Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében
- Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől
Mint korábban megírtuk, Mike Okay brit tartalomgyártó lehetett az első olyan nyugati országból származó fehér turista, aki beléphetett Észak-Korea területére, miután a koronavírus-járványt követően idén februárban újra megnyitották a kínai határ azon részét, ami az észak-keleti tartomány egyik régiójába vezet. Okay 2025 februárjában ejtette meg útját, és öt napon át tartózkodott ott. Videókat is készített, amelyeket két rövidebb dokumentumfilmbe foglalva töltött fel YouTube-oldalára. A második rész megjelenésével most folytatódik barangolásunk a világ legtitokzatosabb országában.
Ez nem a Truman Show, hanem a valóság: ilyen az élet Észak-Koreában
Üres utcák, megrendezett beszélgetések, és egy tartalomgyártó, aki mindezt bemutatja.
Az utolsó napok hasonlóan megrendezett módon teltek, mint az eddigiek. Bár nem mondhatók érdektelennek a tapasztalások, nem sok igazi élményben lehet része annak, aki Észak-Koreába látogat. Az utazás alatt Okay és turistatársai semmit nem csinálhattak egyedül, nem lehettek magánprogramjaik, és mindenhová legalább kettő, de inkább három ember kísérte őket, élükön az idegenvezetővel. A tartalomgyártó továbbra is úgy érezte, amellett, hogy mindenhova elkísérik őket, nagyon engedékenyek, és készségesen válaszolnak minden olyan kérdésre, amire van betanult válaszuk.
„Csak békét az egész világnak”
A nap egy akár érdekesnek is mondható programmal indult, ugyanis meglátogatták a Koreai-Orosz Barátság Házát, amelyet még Kim Dzsongil építtetett 2002-ben, egy sikeres orosz találkozó után. Itt Okayt megkérték, hogy emlékül írjon valamit a ház vendégkönyvébe.
Nem kívánok mást, csak békét az egész világnak
– vetette papírra, nem is sejtve, mekkora feszültséget kelt majd irománya idegenvezetőjében, illetve a ház személyzetében.
Idegenvezetője, miután elolvasta, mit írt, kérdőre vonta, hogy szerinte biztosan megfelelő-e ezt írni a könyvbe. Okay bevallotta, roppantul elkezdett szorongani, hogy ez a hibája milyen következményeket von majd maga után. „Hiszen ez egy barátságház, nem értem, miért baj, hogy ezt írtam” – mondta a kamerába, igencsak aggódó arcot vágva.
Végül kiderült, hogy az idegenvezető és a személyzet is feltehetően félreértette írását. Ők úgy értelmezték, Okay ezzel egy burkolt kritikát akar megfogalmazni az országukról, miszerint Észak-Koreában a béke nem létező dolog.
Sanghyangsig!
A nem várt izgalmakat egy sörfőzdében vezethették le, ugyanis ez volt a következő állomás. Okay elmondása szerint az észak-koreai sör meglepően finom, és 2024-ben már exportáltak is belőle 200 ezer üveggel Kínába és Oroszországba. Mint a korábban meglátogatott gyárak, ez is kongott az ürességtől, és az idegenvezető nem kívánta megosztani Okayjel, hol is vannak a munkások.
A nap végén ellátogattak az ország első nemzetközi hoteljébe, ami 1998-ban épült Raszonban, amikor az észak-keleti régió különleges gazdasági zóna lett. Ez a hotel ma is rendkívüli, Okay elmondta, igazán menő bárja van széles választékkal, különböző játékokkal, így itt minden megtalálható, ami egy szórakoztató estéhez kellhet.
Mindemellett pazar ételeket is kipróbálhatott, ami igazán ironikus egy olyan országban, amely többek között arról híres, hogy állampolgárai éheznek.
Okay sokféle alkoholt megkóstolt, és összességében azt tapasztalta, hogy Észak-Koreában a sör és a koreai szodzsu a két legnépszerűbb alkohol. Ezen az estén új kifejezést is tanult, ami így hangzik: Sanghyangsig!, vagyis „Fenékig!”.
Megtörtént az első igazi interakciója is egy valódi észak-koreai emberrel, akiről kiderül, hogy a fővárosban él, és turistaként érkezett Raszonba. Beszélgettek a dalról, ami épp szólt a rádióban – a Friendly Fatherről, amely az előző videóban is hallható volt, hiszen ez az első az észak-koreai toplistán –, majd a férfi ajánlott Okaynek néhány sörfélét, amit mindenképpen ki kell próbálnia. Be is mutatkoztak egymásnak, így teljesen normális, az európai ember számára is hétköznapi társalgást folytattak le. Feszültséget sem lehetett érezni az észak-koreai férfi részéről, ahogy azt sem, hogy megrendezett szituáció lenne, mint a korábbi, iskolai esetben.

Propaganda és egy csipet történelem
Okay és társai ellátogattak egy tekvandóedzésre is, amely mindenkinek kötelező, amíg iskolába jár. Itt a tartalomgyártó ismét elmondta, mennyivel szívesebben nézne körül a valódi észak-koreai világban.
Nem mintha ez nem lenne valódi és érdekes, csak borzasztóan megrendezett
– fogalmazott, majd tátott szájjal nézte végig az edzést, amely meglepően agresszív és hangos volt. Ráadásul nem is választották szét a lányokat a fiúktól, sőt a legtöbb esetben ellentétes neműeket állítottak szembe egymással.
Elhagyva a tornacsarnokot ismét megannyi propagandaplakáttal találkoztak, útjuk során alig láttak embereket az utcákon, de ha mégis, akkor azok kerékpárral vagy talicskaszerű kiskocsival igyekeztek valahová. Okay a propagandával kapcsolatban kitért arra is, hogy Észak-Koreában mindenki kizárólag egy, az állampárt által ellenőrzött sajtóforrásból tájékozódhat országuk és a világ történéseiről, így elég kevés hiteles információ jut el hozzájuk. Ezzel kapcsolatban mesélt arról, mennyire kell komolyan venni, hogy Kim Dzsongunt istenként tisztelik. A válasz: nagyon is. És nemcsak őt, hanem a Kim dinasztia valamennyi tagját.
Mint elmondta, ott nem azt mondják „hála Istennek”, hanem, azt: „Hála Kim Dzsongun vezérnek.”
A csapat később az észak-koreaiak tapasztalatain keresztül kaphatott betekintést a múltjukba, mivel egy történelmi szempontból igencsak fontos túraútvonalon mentek végig. Az idegenvezető úgy fogalmazott, az ösvénynek épp úgy állnak össze lejtői és emelkedői, ahogy a koreai nép eljutott a szabadságharcig Japánnal szemben, még 1910-ben. A túra vége pedig a hegy tetején van, ahonnan látni lehet az orosz határt is.
Ám hamar visszacsöppentek a valóságba, mivel a történelmi kitérő után egy tipikus észak-koreai gyógyszertárba látogattak el, ami szintén hemzsegett a propagandától. Ennek ellenére meglepően jól felszerelt patika volt, ahol szinte minden megtalálható a vitamininjekciókon át a tigriscsontból készült gyógykészítményen keresztül – ami egyébként illegális, mert a tigrisek kihalóban vannak – a hétköznapi fájdalomcsillapítóig. Aminek viszont írmagja sem észlelhető, az a fogamzásgátló bármely fajtája,
ugyanis az észak-koreaiak nem ismerik a fogamzásgátló gyógyszereket és az óvszert sem.
Amikor idegenvezetőjüket ennek okáról kérdezték, nem szólt semmit, csak intett Okaynek, hogy tegye el a kamerát. A tartalomgyártó végül nem osztotta meg a nézőkkel, mit tudott meg, feltehetően a férfi még kamerán kívül sem mondott nekik hasznos információt ezzel kapcsolatban.
Búcsú
A tartalomgyártó az utazása végén virágot vitt Kim Dzsongun és Kim Dzsongil szobrához – amelyek szinte ugyanúgy néznek ki, mint a Sztálin-szobor, amit 1951-ben állítottak fel Budapesten, a mai Ötvenhatosok terén –, majd összefoglalta tapasztalatait utazásáról:
„Mielőtt idejöttem, azt gondoltam, ez egy sötét hely, egy gonosz ország. A politikáját leszámítva azonban nagyon nem ezt tapasztaltam. Egy fejlődő országot találtam, egy helyet, ami több évtizeddel le van maradva a világ többi részéhez képest, és aminek nincs része abban a szabadságban, ami számunkra egyértelmű. Olyan emberekkel találkoztam, akik csak szimplán próbálják élni az életüket, akik teli vannak reménnyel és a maguk személyes kis küzdelmeivel.
Könnyű egy országot az alapján megítélni, hogy milyen a kormánya vagy ki irányítja, azonban fontos meglátni mögötte az embereket is.
„Az, amit biztosan magammal viszek erről az utazásról, az az, hogy az észak-koreai emberek nem egyenlőek a kormányukkal. Ők is olyanok, mint mi, csak egy olyan országban kell élniük, ami felfoghatatlanul különbözik mindattól, amit nekünk valaha is tapasztalnunk kell.”
Három héttel az újranyitás, illetve Mike Okay brit tartalomgyártó látogatása után Észak-Korea ismét lezárta határait a turisták elől, döntésüket azonban nem indokolták meg. Több külföldi sajtóorgánum úgy véli, az állam döntésében közrejátszhatott az a tény is, hogy Okay Észak-Koreáról készített első videója már közel 7 milliós nézettségnél jár.
Mike Okay észak-koreai videósorozatának második részét alább tudják megtekinteni:
(Borítókép: Kim Dzsongun. Fotó: Northfoto)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
Javul Galambos Lajos egészségi állapota, hamarosan ismét zenélhet
A bilincs is lekerül.
tegnap, 21:25
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
tegnap, 18:19
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
tegnap, 10:27
- Mindeközben
Ritkán látott, 17 éves lányával érkezett Jennifer Lopez egy Boadway-premierre
tegnap, 09:10
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
tegnap, 08:25
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
tegnap, 19:02