Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban
További FOMO cikkek
-
Javul Galambos Lajos egészségi állapota, hamarosan ismét zenélhet
- „Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”
- Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba
- Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében
- Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől
III. Károly brit király várhatóan találkozik Ferenc pápával áprilisi vatikáni államlátogatása alkalmával. A tervezett audiencia azt jelzi, hogy a Vatikán bizakodó a 88 éves, kétoldali tüdőgyulladással küzdő egyházfő felépülésével kapcsolatban – írja az Associated Press.
A Buckingham-palota közlése szerint Károly király magánlevélben fejezte ki jókívánságait a február 14. óta kórházban lévő pápának.
Egyházi közeledés és diplomácia
A vatikáni látogatás szimbolikus jelentőségű a katolikus egyház és az anglikán egyház közötti kapcsolatok erősítésében. A két egyház a 16. században, VIII. Henrik uralkodása alatt szakadt el egymástól.
Az április 7-én kezdődő háromnapos úton a király Olaszországban is jár majd, ahol a brit–olasz szövetséget hangsúlyozza Ukrajna orosz agresszió elleni harcának támogatása apropóján. A látogatás egyik látványos eleme lesz az olasz és brit légierő közös légi bemutatója Róma felett. Károly és felesége, Kamilla részt vesz egy ravennai fogadáson Emilia-Romagna régió náci megszállás alóli felszabadulásának 80. évfordulója alkalmából, és találkoznak az árvízkárosult helyi gazdákkal.
A vatikáni program központi eseménye a király látogatása a „Falakon kívüli” Szent Pál-bazilikában, ahol a keresztény felekezetek közötti megbékélést ünneplik, és ahol fellépnek a királyi kápolnák és a Sixtus-kápolna kórusai.
Az egyházfő lábadozik
A látogatás a pápai jubileumi évben történik, amit a katolikus egyház 25 évente ünnepel a megbocsátás jegyében.
Mint írtuk , Ferenc pápa egészségi állapota stabilizálódott a Gemelli klinikán, és az orvosok már nem látják szükségesnek az esti egészségügyi jelentések kiadását. A Szentszék sajtóirodája szerint ez pozitív fejlemény, de a pápa felépülése lassú ütemben halad, és a további javulás időt igényel. A napokban megjelent az első fotó is az egyházfőről a kórházba kerülése óta, erről itt tájékozódhatnak.
Megjelent az első kép Ferenc pápáról azóta, hogy kórházba került
Az egyházfő több mint egy hónapja nem mutatkozott nyilvánosan.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
2 órája
- Címlapon
Több hidat is lezártak a tüntetők, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
A helyszínről jelentkezünk.
6 órája
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
4 órája
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
2 órája
- FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra
A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.
március 18., 15:27
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
9 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
6 órája
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását
Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.
március 19., 17:20
- FOMO
Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai
Mindenkit megtartott a csatorna.
március 18., 19:06
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
11 órája
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán
A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.
március 19., 11:32
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség
Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.
március 19., 16:23
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12