Elnézést kért a rendőrség Delhusa Gjontól a parkolási botrány után
További FOMO cikkek
-
Javul Galambos Lajos egészségi állapota, hamarosan ismét zenélhet
- „Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”
- Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba
- Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében
- Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől
Korábban közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult eljárás Delhusa Gjon ellen, akit többször is szabálytalan parkoláson értek. Mivel azonban nem történt bűncselekmény, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2025. február 4-én megszüntette a nyomozást az ügyben.
Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere 2024 végén jelezte, hogy az énekes több alkalommal is tilosban parkolt. Az alpolgármester szerint amikor számonkérték az énekest, akkor ő egy rendőrigazolványt mutatott fel, majd kikérte magának az esetet. Az ügyben feljelentést is történt.
Fordulat állt be Delhusa Gjon ügyében, a rendőrség nem nyomoz tovább
Szabálytalan parkolási esetek fajultak a közokirat-hamisítás gyanújáig.
A rendőrség házkutatást tartott Delhusa Gjonnál. Két olyan igazolványt kerestek, amelyekkel az énekes meg akarta úszni a szabálytalan parkolás miatti bírságot. A rendőrök végül egy okiratot foglaltak le az énekes otthonában.
Pártoló tagsági igazolványt mutatott fel
Delhusa John nemrég a Borsnak nyilatkozott az ügyről:
Egyedül csak az én butaságom volt, hogy felidegesítve felmutattam azt a pártoló tagsági igazolványt, amit nem kellett volna. Valójában ez a nagy felhajtás az ügy körül »sok hűhó volt a semmiért«. Mindenki követ el butaságot, mindenki parkol szabálytalanul, amikor szorítja az idő. Van olyan, hogy felkényszerül egy járdára, és akkor annak megfelelően számol azzal, hogy jönnek a parkolóőrök, és akkor ott helyben ki kell fizetni a bírságot. Én azt a bírságot ott rögtön kifizettem
– fogalmazott a zenész.
Az énekes állítólag azért nem tudott megfelelően parkolni, mert nagyon sietnie kellett valahova.
„Szerencsére helyére került a dolog, sőt még ennél is több történt: elnézést kért tőlem a hatóság. És minden jogszerű volt: minden, ami nálam volt, minden, amit megmutattam. Hozzá kell tenni, hogy sok szervezetnek vagyok a pártolója, és fizetem a tagsági díjat is. Én tulajdonképpen teljesen mezei emberként élem az életem” – mondta Delhusa.
Gyakorlatilag ezt az igazolványt, amit ott megmutattam, tiszteletből és bajtársiasságból kaptam. Igazából ezek az iratok mind jó szándékból születnek (és egyébként ott fekszenek a kocsim kesztyűtartójában évtizedek óta), hogy aztán mi lesz belőle, az már más kérdés.
Az énekes egy úgynevezett pártoló igazolványt mutatott fel, amivel állítása szerint időről időre megtisztelik a művészeket különböző szervezetek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni
A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.
március 19., 14:42
- FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását
Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.
március 19., 17:20
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
tegnap, 10:27
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
tegnap, 18:19
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
tegnap, 19:02