Nem az olvadás, a műanyagszemét verheti be az utolsó szeget az Antarktisz koporsójába

GettyImages-2002012253
2024.12.17. 13:33
Az Antarktisz érintetlen jégvilágának mélyén egy új, veszélyes ökoszisztéma, a műanyagszféra alakul ki. A műanyaghulladék felszínén létrejövő mikrobiális közösségek nemcsak a tengeri ökoszisztémák egyensúlyát veszélyeztetik, hanem kórokozók és szennyező anyagok terjedéséhez is hozzájárulhatnak. Egy új kutatás most ennek az eddig nem ismert jelenségnek a hatásait tárta fel.

Talán már senkinek sem újdonság, ha arról olvas vagy hall a hírekben, hogy a világunk a műanyagszeméttől fuldoklik, a tengereink és óceánjaink pedig olyan mértékű szennyezésnek vannak kitéve, hogy kisebb kontinensméretű szemétszigetek úsznak a vizeken. 

Kapcsolódó
Több millió négyzetkilométeres az óceáni szemétsziget

Több millió négyzetkilométeres az óceáni szemétsziget

Sokkal vastagabb és nagyobb kiterjedésű, mint ahogy azt eddig sejtették.

Ez a fajta globális fenyegetettség ugyan az Antarktisz kapcsán eddig nem került különösebben szóba, a sarkot érintő felmelegedés mellett a műanyag is egyre nagyobb problémát okoz. 

Az Antarktisz, a világ legelzártabb és legérintetlenebb kontinense ugyanis már nem mentes az emberi tevékenység által okozott szennyezéstől. A kutatók nemrégiben egy új, potenciálisan veszélyes ökoszisztémát fedeztek fel, amelyet műanyagszférának neveztek el. Ez a különleges közeg a déli óceánokban sodródó műanyaghulladék felszínén kialakuló mikrobiális közösségek révén jön létre, és komoly fenyegetést jelenthet az ottani tengeri élővilágra.

A műanyagszféra pusztíthatja el az ökoszisztémát

Amikor a műanyaghulladék bekerül az óceánba, felszíne gyorsan mikrobiális közösségek által kolonizált biofilmeket képez. Ezt a jelenséget nevezik műanyagszférának (angolul plastisphere-nek).

Ez a komplex és specializált közösség menedéket nyújt a mikroorganizmusok számára, de egyben veszélyes kórokozók – például Vibrio spp., Escherichia coli – vagy antibiotikum-rezisztens baktériumok hordozója is lehet.

Ezek a mikroorganizmusok képesek eljutni a világ legelzártabb, érintetlen területeire is, veszélyeztetve a tengeri ökoszisztémák egyensúlyát.

A műanyagszféra hatása azonban nem korlátozódik csupán a mikroorganizmusokra. A biofilmek megváltoztathatják az óceán szénelnyelését és üvegházhatásúgáz-termelését, ami az egész bolygóra hatással lehet. Ugyanakkor pozitívumként említhető, hogy néhány baktérium, például az Alcanivorax (egy alkánbontó tengeri baktérium) vagy a Marinobacter, képes a műanyagok és szénhidrogének lebontására, ami új lehetőségeket nyithat a szennyezés csökkentésére – írják a Barcelonai Egyetem kutatói a The Conversation hasábjain. 

Ahogyan azt sejteni is lehet, az Antarktiszon végzett kutatás azonban rendkívül nehéz feladat. A kontinens elérése önmagában kihívás, a kutatók zord időjárási viszonyokkal, jégtáblákkal, valamint szűkös időkorlátokkal szembesültek a műanyagszféra vizsgálata során. Ezért a tudósok gyakran kontrollált laboratóriumi kísérletekkel próbálnak erre vonatkozó következtetéseket levonni a terepen tapasztalható folyamatokról.

A legutóbbi elemzés során például a Livingston-szigeten található kutatóállomás közeléből gyűjtött tengervizet használtak kísérletekhez. Három gyakori műanyagtípust – polietilént, polipropilént és polisztirolt – helyeztek akváriumokba, ahol öt héten keresztül 0 Celsius-fok körüli hőmérsékleten és napi 13–18 órányi napfény mellett vizsgálták a mikrobiális kolonizációt. Az eredményeket üvegfelületeken zajló hasonló folyamatokkal vetették össze.

A szénhidrogének lebontása segíthet

A kutatás során különféle technológiákat alkalmaztak, hogy láthatóvá tegyék a láthatatlant. Elektronmikroszkópos vizsgálatokkal biofilmekről készítettek képet, majd áramlási citometriával és baktériumkultúrák elemzésével mérték a sejtszámot.

Végül a 16S rRNS-gén szekvenálásával azonosították a műanyagokon megtelepedett baktériumok közösségét.

Az eredmények kimutatták, hogy a mikroorganizmusok gyorsan, akár két napon belül kolonizálják a műanyagokat. Az első telepesek között a Colwellia nemzetség tagjai jelentek meg, majd az idő múlásával összetettebb biofilm alakult ki, amelyben Sulfitobacter, Glaciecola és Lewinella baktériumok is megjelentek. Bár hasonló folyamatok figyelhetők meg más óceánokban is, az Antarktisz hideg hőmérséklete lelassítja ezen baktériumok fejlődését.

A friss publikáció egyik legfontosabb felfedezése a polipropilén felületén megtelepedett Oleispira baktérium volt, amely képes szénhidrogének, például olaj lebontására. Ez a tulajdonság felveti annak lehetőségét, hogy

ezek a mikroorganizmusok segíthetik a műanyagszennyezés hatásainak enyhítését.

Ennek ellenére persze még mindig sok kérdés maradt megválaszolatlanul, például hogy ezek a baktériumok mennyire hatékonyak extrém környezetekben, és milyen szerepet játszhatnak a biológiai helyreállítási folyamatokban, azonban a műanyagszféra működésének mélyebb megértése nemcsak az Antarktisz, hanem az egész bolygó tengeri ökoszisztémáinak megóvása szempontjából is kulcsfontosságú lehet.

A kutatók hangsúlyozzák: a műanyagszféra nem csupán az Antarktiszon, hanem világszerte egyre növekvő problémát jelent. Az óceánokba kerülő műanyagok ugyanis nemcsak szennyezést okoznak, hanem olyan új ökoszisztémákat is létrehoznak, amelyek hosszú távú következményekkel járhatnak a természetes rendszerekre nézve.

(Borítókép: Universal Images Group / Getty Images Hungary)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.

március 19., 08:35

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.

március 19., 14:42

  • FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.

március 19., 17:12

  • FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.

március 19., 11:32

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Jelzáloghitelt kellett felvennie.

március 19., 09:55