Kiderült, ki nyerte a Megasztár 7. évadát, összeesett a második helyezett

További FOMO cikkek
-
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”
- Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba
- Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében
- Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől
- Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette
A Megasztár utolsó előtti adásáról ebben a cikkben írtunk. Akkor négy versenyző jutott tovább:
- Balogh Rebeka Valéria,
- Gudics Máté,
- Orbán Rudolf
- és Tóth Abigél.
A most vasárnapi döntő első részében a Megasztár finalistái duettekkel léptek színpadra, amiben a tehetségkutató korábbi győztesei segítették őket. Gudics Máté duettpartnere Rúzsa Magdi volt, Orbán Rudié Molnár Ferenc Caramel, Tóth Abigél Tolvaj Renivel lépett színpadra, míg Balogh Rebeka Valéria Király Viktorral énekelt – számolt be az NLC.

Miután a duettek elhangoztak, az addig legkevesebb szavazatot kapó énekesnek búcsúznia kellett a finálétól: Balogh Rebeka Valéria ezzel a 4. helyen zárta a Megasztárt. Ezután már csak hárman folytatták a versenyt. Ők egy-egy új produkcióval léptek a színpadra, amelyet követően Tóth Abigél számára ért véget a tehetségkutató.
A két utolsó versenyben maradt énekes – Gudics Máté és Orbán Rudolf – elénekelte egy, korábban nagy sikert aratott dalát. Végül a közönség szavazatainak köszönhetően
a Megasztár 7. évadának győztese Gudics Máté lett, aki a cím mellé megnyerte a 40 milliós fődíjat.
Továbbá megnyerte a dalfelvétel lehetőségét a világhírű Paramount Recording Studiosban, egy hároméves zenei képzést a Kodolányi János Egyetemen, valamint fellépési lehetőséget kap a 2025-ös Strand Fesztiválra is.
A díjat a világhírű zeneszerző, Desmond Child – aki ugyancsak segítette a finalistákat a döntőre való felkészülésben – adta át neki (a zeneszerzővel pár napja exkluzív interjút közöltünk az Indexen).
Világhírű dalok atyja árulta el, mi a TikTok legnagyobb csapdája
Desmond Child amerikai zeneszerzővel beszélgettünk, akihez olyan dalok köthetőek, mint a Livin’ la Vida Loca vagy a Livin’ on a Prayer.
Gudics Máté ezután a könnyeivel küzdve mondott hálát. „Leírhatatlan érzés, olyan sokan támogattatok. Ez fantasztikus érzés. Nagyon szépen köszönöm! Megérte ilyen sokat dolgoznom, hogy most itt állhatok” – fogalmazott.
Elájult a második helyezett?
Az eredmény kihirdetése után a többi énekes is a színpadon ünnepelte a győztest, kivéve a második helyezett Orbán Rudit, mert ő nem jelent meg a színpadon.

A Bors értesülései szerint
rosszul lett és elájult a színfalak mögött, orvosok érkeztek hozzá.
A lap szerint az elmúlt hetek stressze miatt lehetett rosszul az énekes, valamint az is közrejátszott benne, hogy aznap semmit sem evett. De a Bors szerint az orvosi ellátást követően, nem sokkal később már jobban lett.
2025-ben is lesz
A Megasztár közösségi oldalán azt is bejelentették a döntő estéjén, hogy jövőre is megrendezik a műsort.
A legendás tehetségkutató 2025-ben folytatódik! Ha Te is megmutatnád, hogy óriási hang rejlik benned és bebizonyítanád, hogy te vagy a legjobb, akkor jelentkezz
– írták.
(Borítókép: Gudics Máté. Fotó: TV2)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
-0 perce
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
2 órája
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”
Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.
50 perce
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- Címlapon
A Szabadság híd lezárása után a Petőfi hídra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
4 órája
- FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
- FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását
Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.
március 19., 17:20
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
4 órája
- FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra
A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.
március 18., 15:27
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
3 órája
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
6 órája
- FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.
március 19., 09:19
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
10 órája
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
7 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
9 órája
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
31 perce
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni
A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.
március 19., 14:42