Elkészült a szaúdi koronaherceg luxusszigete, a hírhedt megaprojekt ékköve

rendering-of-sindalah-in-neom
2024.11.06. 12:53
Október végén átadták a nagyszabású NEOM projekt első befejezett etapját: a Sindalah nevű mesterséges luxussziget annak a kormányzati stratégiának a része, amelynek az a célja, hogy a luxusturizmus segítségével enyhítsenek Szaúd-Arábia kőolajtól való anyagi függőségén. A tengericsikó alakú földdarabot Mohamed bin Szalmán koronaherceg a Vörös-tenger kapujának szánta, amely új célpontja lehet a Földközi-tengeren jachtozóknak és a búvárkodóknak is, akik a világ legnagyobb „korallkertjében” merülhetnek.

A Vörös-tenger Akabai-öblének bejáratánál megépült Sindalah sziget kétségkívül a szupergazdagok új játszótere lesz, elsősorban az Arab-félsziget olajmonarchiáinak jachttulajdonosaira és a Szuezi-csatorna közelsége miatt a Földközi-tengeren hajójukat tartó jómódúakra építenek. Nem véletlen, hogy a sziget megnyitását október 25–27. közé időzítették, a Red Sea Week ugyanis a Közel-Kelet legfontosabb jachtos eseménye.

Jó alkalom volt ez arra, hogy bemutassák, hogy a bejelentéstől fogva mindössze két év alatt, 30 ezer munkás által felhúzott 84 hektáros fejlesztés akár 180 méteres hosszig is képes szuperjachtokat befogadni a kikötőjébe. 2028-ig ugyanis el szeretnék érni a napi 2400 vendéget, akiket több mint 400 szállodai szoba és lakosztály, közel 90 luxusvilla és több mint 300, személyzettel rendelkező Marriott Bonvoy márkájú apartman vár.

A Marriott-csoport emellett három luxushotelt is üzemeltet a szigeten, a két Luxury Collection és egy Autograph Collection láncolatba tartozó ház mellé 2026-ban pedig a Four Seasonsnek is megnyílik a helyi épülete. A fejlesztő cég a minap kiírt egy álláshirdetést, amelyben olyan inspektor kollégát keres, aki felügyeli az egyik hotel hétcsillagos szolgáltatási szintjének kialakítását és fenntartását. Ez azért furcsa, mert a nemzetközi sztenderd alapján egy hotel maximum ötcsillagos lehet. Bár egyre többen biggyesztik oda a superior kifejezést is a csillagbesorolás után, érzékeltetve ezzel, hogy az adott hotel a maximumon is túl tesz, valójában hivatalosan nem lehet hatodik vagy hetedik csillagot szerezni, és a szigeten szállodákat üzemeltető cégek is a hagyományos minősítési rendszert veszik alapul. A gasztronómiai vendéglátóegységek száma közel 40 lesz, ebből 12 kifejezetten olyan étterem, melyeknek séfjei korábban szereztek már máshol Michelin-csillagot. Az ismert szakácsoktól a vendégek akár főzőleckéket is vehetnek majd, persze shoppingolással is el lehet ütni az időt: közel 80 világmárka várja itt a vastag pénztárcákat a luxusüzletekben.

A környéket helikoptertúrák révén lehet felfedezni, de a búvárkodást is ajánlják, a világ legnagyobb „korallkertjének” nevezik a Vörös-tenger ezen részét, ahol a körülbelül 1100 fajból 150 csakis itt található meg, és kifejezetten gyakran lehet delfineket vagy dugongokat látni.

Olasz luxusdivatház tervezte a jachtklub enteriőrjeit

Négy klub is várja az itt megszállókat, a strandolás és a sportolás mellett golfozással is lehet mulatni az időt, két kilenclyukú pálya várja az ütögetni vágyókat. A jachtklub viszont külön figyelmet igényel, mivel az enteriőrjeit a Stefano Ricci divatház tervezte. (Ez a világhírű, férfiaknak szóló luxusmárka idehaza talán még kevésbé ismert, a régiónkban csak a bécsi Kärtner Strassén és a prágai Four Seasons oldalában van márkaszalonjuk.)

A jachtbelsők dizájnolásában is járatos divattervező, Stefano Ricci úgy nyilatkozott, hogy azért vállalta el a felkérést, mert úgy érzi, Sindalah pont olyannyira előzi meg a korát, miként a reneszánsz kori Firenze, ahol a cégét is alapította. Érdekes, hogy a teljes projektet építészként jegyző, ugyancsak firenzei Luca Dini is alapvetően jachtjairól ismert, ekkora volumenű ingatlanfejlesztési projektje még nem volt.

A sokszor egészen futurisztikusnak ható épületek közül kiemelendő az amfiteátrum, ahol kulturális eseményeket, előadásokat rendeznek majd, a Saudi Vision 2030 kormányzati turisztikai program célja ugyanis, hogy az országot felrakja a luxusturizmus térképére, Sindalahba ennek fényében társassági és sporteseményeket is terveznek.

„A NEOM elkötelezett abban, hogy támogassa a Királyság új, luxusturisztikai korszakát Sindalah megnyitásával. Ennek a mérföldkőnek számító úti célnak, a Vörös-tenger kapujának a megvalósítása Ő Királyi Fensége Mohamed bin Szalmán koronahercegnek és a Saudi Vision 2030-nak köszönhető. Ez egy büszkeségre okot adó fejezet a NEOM történetében, és izgatottan várjuk, hogy minél több ambiciózus célunkat elérhessük Ő Királyi Fenségének folytatólagos támogatásával” – nyilatkozta a NEOM projekt vezérigazgatója, Nadmi el-Naszr a hivatalos sajtóközleményben.

A térség többi államához hasonlóan Szaúd-Arábia is enyhíteni akarja anyagi függését a fosszilis energiahordozóktól, és ennek megoldását a turizmus fejlesztésében látja. Úgy kalkulálnak, hogy Sindalah szigete az ország egyik legfrekventáltabb desztinációja lesz, tízből egy ember fogja felkeresni.

Kitelepítések és falurombolások vetnek árnyékot a luxusra

Az összesen 1,5 billió dollárba kerülő, 26 500 négyzetkilométert érintő NEOM megaprojektet 2017-ben jelentette be az ország irányítására évről évre egyre nagyobb befolyással bíró koronaherceg. A kormányzat úgy számol, hogy a teljes beruházás 460 ezer munkahelyet teremt majd.

A terv legnagyobb nyilvánosságot kapó része az elvileg 2045-re befejeződő Line (Vonal) nevű lineáris, kívülről tükörborítást kapó okosváros, amely mindössze 200 méter széles, ellenben 170 kilométer hosszú lesz, és 9 millió embernek tud majd otthont adni. Itt nem lesznek se utcák, se autók, se szén-dioxid-kibocsátás, autonóm területként saját adó- és munkatörvényei lehetnek, a teljes metropolisz szél- és napenergiával működik majd – miként Sindalah is a fenntarthatóság szellemiségében épült.

Jelenleg a projekt már elég nagy csúszásban van, az eredeti terv szerint az eddigi bejelentések alapján 16 fejlesztéssel, külön „régióval” rendelkező NEOM City nagy részének 2039-re kellene ugyanis elkészülnie, de becslések szerint a zászlóshajó Line-ból is csak 2,4 kilométer fog realizálódni 2030-ig.

A régiókból az egyik az Arab-félsziget első szabadtéri sípályája lesz, itt, Trojenában rendezné az ország 2029-ben az Ázsiai Téli Játékokat, az ötlet bírálói szerint azonban a mesterséges sípályák a sivatagban túl nagy terhet rónának a környezetre. Michel Vion, a Nemzetközi Sí- és Snowboard Szövetség főtitkára meglepetését fejezte ki az Ázsiai Olimpiai Tanács az esemény megrendezési jogát odaítélő döntését illetően.

NEOM City része lesz továbbá az a 6500 hektár mezőgazdasági terület is, ahol génmanipulált – nyilvánvalóan a hőséget és a szárazságot jól tűrő – haszonnövényeket termesztenek majd. E területek a Tabuk nevű tartományban egyébként nem voltak lakatlanok, emberi jogi szervezetek (az ENSZ mellett) bírálják is a kitelepítések és a falurombolások miatt a szaúdi kormányt. Becslések szerint valahol 6000–20 000 közt lehet azoknak a száma, akiket érint a kényszerintézkedés, amely nem mindig békésen zajlik. Legalább egy haláleset és többek bebörtönzése, valamint halálos ítéletek is kapcsolatba hozhatók a NEOM projekttel, a kormány azonban igazságos kártérítésekről és jogos önvédelemről beszél, a másik oldal pedig erőszakos fellépésről a fegyveres erők részéről a lakosság ellen.

A BBC megszólaltatott az ügyben egy Londonba emigrált katonai vezetőt is, aki utóbbit támasztotta alá, így nem csoda, hogy több nyugati vállalat is visszalépett már a projektben való részvételétől, így a MOL Campust tervező Sir Norman Foster építészirodája úgyszintén. Szakértők szerint továbbá az is problematikus lehet, hogy a „személyre szabott” okosváros a lakosokról túl sok személyes adatot tud majd meg, ezek pedig mind a kormány birtokába kerülnek.

A szerző luxusszakértő, az Inda Press gondozásában megjelent Stílusgourmand című könyvét ide kattintva rendelheti meg:

615835475-d2sz2-640x360

(Borítókép: A NEOM projekt részeként megépült Sindalah-sziget. Fotó: Marriott International)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • FOMO
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

március 24., 21:06

  • FOMO
Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette

Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette

Elstartolt az RTL új vetélkedője, mi megnéztük.

március 25., 06:07

  • FOMO
Chappell Roan elárulta személyes titkait

Chappell Roan elárulta személyes titkait

Az énekesnő hat hónapja szerelmes.

tegnap, 21:38

  • FOMO
Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

A Beatrice legendája Schmuck Andorral párbajozott.

március 23., 23:00

  • FOMO
Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja

Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja

Nagy Tamásnak emiatt kellett kihagynia a legnagyobb koncertjét.

március 25., 06:04

  • FOMO
Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere

Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere

Ez a szerelem tényleg az űrbe repít.

március 24., 17:24

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • FOMO
Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében

Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében

Minden a sztárok fogyasztószeréről, az Ozempicról.

március 23., 12:10

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • FOMO
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.

március 25., 20:31

  • FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.

március 22., 18:52

  • FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

A felismerés felszabadító érzés volt számára.

március 22., 16:19

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.

március 22., 21:43

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.

március 22., 14:49

  • FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.

március 21., 20:00

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10