Nembináris svájci énekes győzött az Eurovíziós Dalfesztiválon

2024-05-11T205227Z 1885638606 RC2KO7AZAAQA RTRMADP 3 MUSIC-EUROV
2024.05.12. 07:46 Módosítva: 2024.05.12. 08:18
Svájc nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál idei kiírását, amelynek szombat éjjel tartották a döntőjét. A legjobb 5-be Horvátország, Ukrajna, Franciaország és Izrael kerültek be. A döntő helyszínén volt némi csetepaté, többek közt Greta Thunberg klímaaktivista is megjelent, el is vitték a rendőrök. A győztes pedig véletlenül összetörte a trófeát ünneplés közben.

A Svédországban, terrorkészültség mellett megrendezett dalfesztivál döntője előtt több botrány is történt.  Először az izraeli fellépőt, Eden Golant fütyülték ki a verseny első estéjén a Gázai övezetben zajló háború miatt, majd kevesebb mint egy nappal a döntő előtt kizárták a holland fellépőt egy furcsa incidens okán.

Kapcsolódó
Kizárták Hollandiát az Eurovíziós Dalfesztiválról

Kizárták Hollandiát az Eurovíziós Dalfesztiválról

Versenyzőjük ellen nyomozás indult.

Ilyen előzmények után került sor a szombat éjjeli döntőre, amelyben már csak 25 fellépő mérettette meg magát.

A győztes egy nembináris Svájci énekes, Nemo lett, aki a The Code című dalával söpörte be a díjat. 

Az Euronews szerint a svájci fellépőt már a döntő előtt is az egyik favoritnak tartották, és megítélésük szerint az előadása minden szempontból „tökéletes” volt a fináléban. A zsűritől ez a produkció kapta a legtöbb pontot, és a közönség körében is elég szavazatot tudott gyűjteni ahhoz, hogy megnyerje a versenyt. A fellépés alább meg is hallgatható.

A legjobb 5-be végül az alábbi országok kerültek be:

  1. Svájc: 591 pont,
  2. Horvátország: 547 pont,
  3. Ukrajna: 453 pont,
  4. Franciaország: 445 pont,
  5. Izrael: 375 pont. 

Az utolsó 5 helyre Georgia, Spanyolország, Szlovénia, Ausztria és legvégül Norvégia futott be (érdekesség, hogy az Egyesült Királyság fellépője – egyedüli versenyzőként – egyetlen pontot sem kapott a közönségtől).

SVÁJC A MOSTANI GYŐZELMÉVEL HARMADSZORRA DIADALMASKODOTT AZ EUROVÍZIÓN.

Először 1956-ban nyertek a fesztiválon, a második győzelmet pedig 1988-ban, Celine Dionnak köszönhetően szerezték meg.

A korábbi győztesek közül többen is felléptek a döntőben egy-egy dallal: szerepelt Carola (az 1992-es győztes), Charlotte Perelli (1999), valamint Conchita Wurst (2014) is. Sokan örültek volna egy ABBA-fellépésnek is, de a legendás svéd együttes végül csak egy előre rögzített üzenettel tisztelte meg a döntőt.

Volt némi balhé a helyszínen, Greta Thunberg is megjelent, a rendőrök elvitték 

A közönségtől egyébiránt Izrael szerezte a legtöbb pontot: tőlük 338-at kaptak, és egy ideig vezettek is ezáltal a döntőben (a verseny helyszínen, a Malmö Arénában viszont ismét kifütyülték az izraeli fellépőt – bár ugyanez megtörtént a dalfesztivál egyik főszervezőjével, Martin Österdahllal is).

A döntő előtt, még napközben egyébként a svéd rendőrség  a Malmö Aréna előtt kisebb csetepatéba keveredett palesztinpárti tüntetőkkel is, akik közül több százan gyűltek össze a helyszínen.  Köztük volt Greta Thunberg klímaaktivista is.

Kapcsolódó
Ismét letartóztatták Greta Thunberget

Ismét letartóztatták Greta Thunberget

Társaival a fosszilis tüzelőanyagok miatt akartak nyomást gyakorolni a kormányra.

Az Euronews egyébként azt is írta, hogy Thunberg most a békésebb tüntetők közé tartozott, és nem volt összetűzése a rendőrökkel. Ennek ellenére utóbb több videó is megjelent a közösségi médiában arról, hogy őt is elvitték a rendőrök.

A győztes véletlenül összetörte a trófeát, és kiosztotta a fesztivál szervezőit  

Az már csak hab volt a tortán, hogy a győzelem utáni ünneplésben Nemo véletlenül összetörte az üvegből készült trófeáját.

Az SBS News szerint az énekes később azt mondta, hogy még a hüvelykujját is eltörte, és kritizálta a dalfesztivált is.  Úgy fogalmazott: „több együttérzésre, több empátiára van szükségünk”, és szóvá tette, hogy az Eurovízió szervezői nem engedték be a nembináris identitását jelképező zászlót, ezért be kellett csempésznie azt (állítólag több rajongóját is eltávolították a tömegből amiatt, hogy becsempészték, és a döntő egy pontján felemelték ugyanezt a zászlót).

Megszegtem a szabályokat, és eltörtem a trófeát. Talán a trófeát meg lehet javítani. De talán az Eurovíziónak is szüksége lenne egy kis javításra

– mondta Nemo. Az Euronews összegzése szerint a szombati döntővel az Eurovízió történetének „leginkább megosztó” versenye zárult le. 

(Borítókép: A Svájcot képviselő Nemo a The Code című dalt adja elő a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjén, 2024. május 11-én Malmőben, Svédországban. Fotó: Leonhard Foeger / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.

március 22., 14:49

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

2 órája

  • FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.

március 22., 10:48

  • FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.

március 21., 20:00

  • FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

A felismerés felszabadító érzés volt számára.

március 22., 16:19

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

5 órája

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

3 órája

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.

március 22., 18:52

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

6 órája

  • FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.

március 22., 21:43

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

7 órája

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

Neked ajánlott