Beették magukat a fejünkbe az ősmémek

További FOMO cikkek
-
Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere
- Gundel Takács Gábor: Csak a fizetésért nem kell olyan műsort csinálnom, ami nem jó
- Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác
- Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében
- Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A talkshow-k, vetélkedők több mint húsz évvel ezelőtt jelentek meg először hazánkban, és többnyire egy-egy sikeres amerikai formátum alapján készültek. Az utóbbi évtizedek során a vetélkedőket tekintve a Legyen Ön is milliomos!-tól kezdve az Áll az alkun át az Activityig, a talkshow-kat illetően pedig a Jakupcsek Show-n keresztül a Esti Showder Fábry Sándorral című produkcióig sok, máig emlékezetes műsor szárnyalásának lehettünk szemtanúi, így mára viszonylag nehéz újat alkotni ezen a színes palettán.
Utóbbiak kapcsán egyébként kár lenne kifelejteni a Heti Hetest, ami némileg kilóg a sorból, mivel nem feltétlen illik bele a korábban felsorolt két műfajba, és inkább nevezhető egy közéleti szórakoztató műsornak, de tény, hogy úttörőnek számított a magyar televíziózás történetében. Most a modern Heti Hetesnek aposztrofált, a talkshow és a vetélkedő szerelemgyerekének tekinthető műsort alkotott meg a Free Monkeys Production és Paprika Studios, akik egy mémshow-t hívtak életre.
Ez a műfaj nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem világviszonylatban is új keletűnek számít, mivel arra koncentrál, hogy mémeken keresztül mutassanak be különböző történeteket, aktualitásokat – ehhez hasonló formátummal pedig nemigen lehetett eddig találkozni. A szórakozás ezen formája a közösségi média megjelenésével vált egyre inkább hangsúlyossá, és a mémek azóta sem mentek ki a divatból. Pontosan erre épít a VIASAT3 csatornán március 8-tól kezdve hat héten át, minden péntek este 20 órakor látható Mém over, amelynek egy állandó szereplője van, Dombóvári István humorista, aki a műsorvezetői feladatot látja el, míg a vendégek folyton váltakoznak.
Ahogy a műsor sajtóeseményén elhangzott, minden adásban négy híresség mérkőzik meg egymással a mémbajnok címért, akiknek a műsor első felében egy történetet kell megosztaniuk magukról, amelyről a többiek egy-egy mémet csinálnak, ezeket pedig a mesélő pontozza (2-4-6 arányban). A második körben aztán Dombóvári István olvas fel közéleti, bulvár híreket, amelyek alapján szintén mémeket kell elkészíteniük a sztárvendégeknek, de ekkor már a műsorvezető fog értékelni (2-4-6-8 pont arányban). Az összesített pontokból pedig kialakul egy végső sorrend, amelynek élén a mémbajnok foglal helyet.
Mint kiderült, a forgatás egy hónappal ezelőtt vette kezdetét. Helyszínül a Corvin Dumaszínház szolgált, ami a Showder Klub című műsorból sokaknak lehet ismerős, ám a mémshow saját díszletet kapott. A Mém overben azonban nemcsak a Dumaszínház színpadát, de a humoristákat is viszont lehet majd látni, ugyanis az első adások szereplői között lesz Fluor Tomi, Járai Máté, Katz Dávid, Linczényi Márkó és Puskás-Dallos Peti mellett Janklovics Péter és Rainer-Micsinyei Nóra. Arról pedig, hogy hogyan telt a forgatás, miért fontosak a mémek, illetve hogyan lehet hidat képezni az internetes és a tévés világ között, a produkció műsorvezetőjét, Dombóvári Istvánt kérdeztük.

A mémeké a főszerep
Ahogy a humorista az Indexnek elárulta, már 15 éve vállal el műsorvezetői felkéréseket. Különlegesnek tartja, hogy a Mém overben a mémeké a főszerep, és kevésbé helyeződik az ő személyére a hangsúly. Mivel stand-uposként annyi figyelmet kap a világból, amennyit csak lehet, ezt nem bánja, így a műsor és a kiegyensúlyozott szórakozás érdekében próbálja észszerűen háttérbe szorítani magát.
Én személy szerint nem annyira táplálkozom a mémekből. Inkább a verbalitás híve vagyok, tehát a melómból adódóan dumálni szeretek, kivesézni. A mém pedig pont arról szól, hogy ha nagyon kevés időd vagy figyelmed van, segít a kreativitást fejleszteni, mert így egy képbe és egy mondatba kell belesűríteni magát a mondanivalót, a poént, a figyelemfelhívást. Szóval megvan a helye a humor panteonjában
– jelentette ki, megemlítve, hogy érdekesnek találja ezt az univerzumot, és azt, hogy a legviccesebb képek valahogy mindig újra visszaszivárognak a mindennapokba, mivel az „ősmémek beették magukat a fejünkbe”.
Dombóvári elmesélte, az okozta számára a legnagyobb nehézséget a forgatás során, hogy kötött szövegeket is meg kellett tanulnia, mivel eddig sosem memorizált. Mint megfogalmazta, pont azért választott kötetlen szakmát, hogy ne legyenek benne fixumok, ám a televíziós műsorkészítésnek vannak szabályai, ahogy a formátum kapcsán is vannak elvárások. A humorista megjegyezte, bár a beszélgetős műsorokban általában vendég szeret lenni, a Mém overben kedveli a játékmesteri pozíciót. Sőt, elmondása szerint a formátum pilotadásában is szerepelt – még vendégként –, és már akkor eljátszott a gondolattal, ha egyszer felajánlják neki a műsorvezetői szerepet, el fogja vállalni.
Sok mindennel megkínáltak már… táncolóssal, főzőssel, mindennel, így nincs olyan műsor, amibe nem hívtak, de szívesen mennék. Ha viszont valaha indulna még olyan talkshow, ami régen volt, vagyis klasszikus beszélgetős műsor, arra igent mondanék
– mondta.

Mint hozzátette, sajnos a nagyon hosszú beszélgetéseket már „semelyikünk sem bírja”, és a telefonunk is állandóan ott van a kezünkben, de annak örülne, ha a Tesztbeszéd című műsora folytatódna, és valaki látna fantáziát egy második szériában. Megjegyezve, azokat a műsorokat szereti, amelyekben sokat lehet beszélgetni, de tudomásul veszi, hogy „ez már az ötven felé hajló boomer nosztalgia”.
Jelen vagyok minden platformon, és tény, hogy ezek a három másodperces, álló formátumú, egymás szájára tátogó videók már nem lesznek az én világom, de valahogy megpróbálok hidat képezni. Azért volt nagyon jó ez a felkérés, mert a klasszikus lineáris tévéről azt mondják, hogy ma már az időseké és a gyerekek, a fiatalok csak interneteznek, a mém viszont egy tipikusan internetes műfaj. Tehát az, hogy egy kifejezetten internetes műfajt berakunk a tévébe, az egy nagyon jó házasítás. Nekem mindig ez volt a vágyam, a hídépítés, hogy a két világot inkább összehúzzuk, ne pedig szétválasszuk. Utána pedig ezt az analógiát lehet használni bármire
– fejtette ki.
(Borítókép: Hide the Pain Harold – Arató András. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség
Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.
március 19., 16:23
- FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását
Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.
március 19., 17:20
- FOMO
Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere
Ez a szerelem tényleg az űrbe repít.
3 órája
- FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán
A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.
március 19., 11:32
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12
- FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.
március 19., 09:19
- FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni
A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.
március 19., 14:42
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
4 órája
- FOMO
Rohamosan romlik Elton John állapota, aggódnak a rajongók
Nem tudja elolvasni a dalszövegeket, az autogramját is leegyszerűsítette.
március 17., 13:24
- FOMO
Szexuálisan kizsákmányolt tinédzserekből tömi a zsebét a TikTok
A platform élő adásait nem véletlenül csúfolják az internet pöcegödrének.
március 17., 12:31
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
33 perce
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
5 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
5 órája
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
3 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
7 órája
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Címlapon
Benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot
Az intézkedés 2026. január elsejétől lépne hatályba.
38 perce
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
6 órája
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
3 órája
- FOMO
Legyőzte a rákot Reviczky Gábor
Minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetéből.
március 17., 15:01
- FOMO
Korda Györgyék keményen nekimentek Hajós Andrásnak
Az előadópár nem hajlandó egy levegőt szívni a zenésszel.
március 17., 16:44
- FOMO
Ez nem a Truman Show, hanem a valóság: ilyen az élet Észak-Koreában
Üres utcák, megrendezett beszélgetések, és egy tartalomgyártó, aki mindezt bemutatja.
március 17., 20:45
- FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra
A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.
március 18., 15:27
- FOMO
Ismét rekordot döntött a Hunyadi sorozat
Ez lett 2025 legnézettebb magyar tévéműsora.
március 17., 15:06