Az új Miss Universe Hungary csak nevetett, amikor rajta keresztül üzentek Orbán Viktornak

2023.10.07. 10:26
Blága Tünde képviselheti majd Magyarországot a Miss Universe szépségverseny döntőjében novemberben. A 27 éves csíkszeredai szépségkirálynő egy interjúban beszélt a kezdetekről, a szépségről és arról, hogyan reagál erdélyi magyarként a származása miatti támadásokra.

Még szeptember végén rendezték a Miss Universe Hungary elnevezésű szépségverseny országos döntőjét, amelyet végül a 27 éves, erdélyi származású Blága Tünde nyert meg. A verseny tétje az volt, hogy ki képviselje Magyarországot 2023-ban a Miss Universe döntőjében, amelyet novemberben rendeznek El Salvadorban.

Blága Tünde ennek apropóján adott interjút a közelmúltban a Új Magyar Szó erdélyi lapnak, a legfontosabb részek a következők voltak:

  • 14 éves korában vett részt először szépségversenyen, a debütálás ráadásul olyan jól sikerült, hogy végleg eldöntötte: a jövőben is ezzel kíván foglalkozni. Mint fogalmazott: „megálmodtam a világot magamnak. Természetesen rengeteg akadály volt, rengeteg kihívás, de mindent leküzdve végre úgy érzem, célba értem”.
  • A fiatal lányoknak azt tanácsolta, hogy foglalkozzanak magukkal, és vizsgálják meg problémáik forrását. Blága Tünde sikere egyik kulcsának azt látja, hogy figyelt önmagára, és ez segítette abban, hogy ne adja fel, és legyen önbizalma.
  • Az interjúban azt a kérdést is feltették neki, mit gondol a szépségről: „A szépség önmagában semmit sem jelent. Mielőtt valamit megítélünk, mindig nézzünk a dolgok mögé. Rengeteg gyönyörű nő van, akik nem indulnak versenyeken. Ezzel nincs semmi baj. A szépségverseny egy cél kell legyen. Nekem mindig az volt.”
  • Blága Tünde azt is hozzátette: meg kell tanulnia, hogy nem a többi lány a versenytársa, mert mindenki magával versenyzik.
  • Radu Cristescu román szociáldemokrata politikus a Facebookon Blága Tünde győzelmével kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnöknek is üzent, amikor arról írt, hogy nem magyar Blága Tünde identitása, és tulajdonképpen egy román lány nyerte a Miss Universe Hungaryt, amit a miniszterelnöknek „kölcsönnek” kellene tekintenie. Blága Tünde a konkrét esettel kapcsolatban azt nyilatkozta: csak nevetett, amikor rajta keresztül üzentek Orbán Viktornak a magyar származása miatt, és érték már támadások emiatt korábban, de igyekszik nem foglalkozni ezekkel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

4 órája

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.

március 18., 15:27

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.

március 20., 07:14

  • FOMO
Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

A találkozó történelmi lépés az anglikán és a katolikus egyház közeledésében.

március 18., 18:59

  • FOMO
Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai

Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai

Mindenkit megtartott a csatorna.

március 18., 19:06

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

5 órája

  • FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.

március 19., 14:42

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

16 perce

  • FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.

március 19., 06:15

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23

  • FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.

március 19., 11:32