Hivatalosan is véget ért Demcsák Zsuzsa házassága

2023.09.01. 09:59
Az egykori pár egyik ismerősésnek elmondása alapján lezajlott a válási procedúra a felek között, ám továbbra is jó viszonyt ápolnak egymással.

Demcsák Zsuzsa még tavaly októberben osztott meg egy hosszabb közleményt a közösségi oldalán, amelyben bejelentette, férjével, Krishan Dangwallal úgy döntöttek, elválnak egymástól. Akkori nyilatkozatában úgy fogalmazott: 

jövőbeli, munkával kapcsolatos terveink olyan hosszú időre választanak el egymástól, ami sajnos nem teszi lehetővé a házasságunk fenntartását. El kell engednünk egymás kezét, de mindig ott leszünk egymásnak mint legjobb barátok.

 A legújabb hírek szerint pedig már végbe is ment a válási folyamat, ami zökkenőmentesen, nyugodt körülmények között zajlott. 

A Blikk információi szerint tekintve, hogy a műsorvezető volt férje már több mint egy éve Indiában él, a procedúra nagy valószínűséggel a Skype-on keresztül történhetett meg. Ahogy a volt pár egyik ismerőse arról beszámolt a lapnak, gyorsan és gördülékenyen, egy hangos szó nélkül zajlott a hivatalos folyamat.

Nem volt közös vagyonuk, gyermekük, így semmiben nem kellett megegyezniük. Mindkettőjük sajnálta, hogy így alakult, és továbbra is jó közöttük a viszony, tartják a kapcsolatot 

– mondta.

Mint ismert, Demcsák és Dangwal még 2019-ben, az Ázsia Expressz forgatásán ismerkedtek meg egymással Srí Lankán. Rövid idő alatt szerelembe estek, és előbb Ázsiában, majd 2020-ban Magyarországon is oltár elé álltak, hogy hivatalossá tegyék a házasságot. A műsorvezető az év elején a hot! magazinnak fejtette ki bővebben, hogyan vészelte át a szétválásukat követő időszakot

Az ilyen helyzeten az segíti át az embert, ha kommunikál, és semmi sincs a szőnyeg alá söpörve. Ha a szülő el tudja mondani a vívódásait, meg tudja mutatni, hogy ő is esendő, partnerre talál a gyerekekben. Nem szabad kizárólag azt közvetíteni, hogy márpedig én vagyok az anyuka, én mindent kibírok, átvészelek egyedül. Ha az ember vállalja, hogy maga sem tudja mindig, mi a helyes döntés, vagy hogy nehezen dolgozza fel a történteket, akkor támogató közeggé válik a család

– mesélte, hozzátéve: jó volt a család támogatását érezni a nehéz időkben.