Egy víztározóban keresik Madeline McCannt

2023.05.22. 16:47
Jelenleg is tart a nyomozás Madeleine McCann eltűnésének ügyében, akinek kislányként, sok évvel ezelőtt veszett nyoma. A rendőrség a Portugáliában lévő Arade folyó víztározójánál végez újabb kutatásokat, 50 kilométerre attól a helyszíntől, ahol a brit kisgyermek eltűnt.

Újabb nyomozást indít a rendőrség Madeleine McCann eltűnésének ügyében – közölte a SkyNews.

A rendőrség kedden kezdi meg a munkát az Arade folyó víztározójánál, amely körülbelül 50 kilométerre található attól a helytől, ahol a brit kisgyermek 16 évvel ezelőtt eltűnt.

Portugál sajtóértesülések szerint a brit rendőrség is jelen lesz a kutatások során.

A lap szerint a helyszín nyomozása a német rendőrség kérésére indult, akik 2020 júniusában gyanúsítottként neveztek meg egy német férfit, Christian B.-t.

A gyanúsított 1995 és 2007 között Praia da Luzban lakott, pont ott, ahol Madeleine eltűnt. Sőt, korábban már elítélték szexuális zaklatás miatt. A férfi azóta is tagadja, hogy bármi köze is lenne az ügyhöz. 

Mióta 2007-ben Madeleine McCann eltűnt, senkinek sem sikerült megtalálnia a lányt, ugyanakkor arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy él-e még, vagy már meghalt. 

Rengetegen adták ki magukat az eltűnt kislánynak

Mint arról korábban az Index beszámolt, hosszú évek után sem lelhetnek békére Madeleine McCann szülei. A hároméves korában eltűnt kislányt a hatóságok szerint valószínűleg meggyilkolták, az évek során mégis rengeteg fiatal lány jelentkezett azt állítva, hogy ő a gyermek, akinek 2007-ben Portugáliában nyoma veszett.

A lengyel Julia Wendell néhány hónapja állt elő a közösségi médiában azzal a feltételezéssel, hogy szerinte ő lehet az évekkel ezelőtt eltűnt Madeleine McCann. Azóta ezzel kapcsolatban több arcfelismeréssel foglalkozó szakértő is megszólalt. Többségük kétkedését fejezte ki, ugyanis egy DNS-teszt alapján kiderült, hogy a fiatal lány lengyel felmenőkkel rendelkezik, így kizárt volt, hogy ő legyen az eltűnt brit kislány.

A szülők sohasem adják fel Madeleine McCann keresését

Idén volt 16 éve, hogy eltűnt a brit kislány, amely kapcsán a szülők egy szívszorító üzenetet osztottak meg a Facebookon. 

Boldog születésnapot, Madeleine! Szeretünk, és várunk rád. Soha nem adjuk fel

– írták a bejegyzésben. A szülők egy fotót is megosztottak, amelyet nyaralás közben készítettek a lányról, mielőtt eltűnt.