Oláh Ibolya megmagyarázta, miért viselkedett furcsán a Sztárban Sztárban

2023.03.29. 05:33
Sokan aggódtak Oláh Ibolya miatt a vasárnap esti Sztárban Sztár után. Az énekesnőn látszott, hogy valami nincs rendben, mintha időnként elveszítettük volna – most ő maga öntött tiszta vizet a pohárba arra vonatkozóan, mi történt vele az adás alatt.

Vasárnap este lezajlott a TV2 Sztárban Sztár című műsorának középdöntője, amelyben a versenyzőknek a szólóprodukciók mellett párbajozniuk is kellett egymással. Oláh Ibolya a Hooligans dalát adta elő Sipos Tamással, méghozzá úgy, hogy mindketten a zenekar énekesét, Ördög Tibort, azaz Csipát próbálták megjeleníteni a színpadon, ami azért is volt mókás, mert alkatilag egyikőjük sem állja meg a helyét ebben a szerepben. Sipos komótos mozgása nem volt igazán rock and roll, Oláh Ibolya pedig bármennyire is az volt, végig a saját hangján énekelt. Ettől függetlenül egy energikus produkciót hozott a páros, ami bizony a zsűrit is megmozgatta.

Kapcsolódó

Az értékelésnél azonban, ahogy azt az adás után megjelent összefoglalónkban is megállapítottuk, valami furcsa dolog történt.

EGY PONTON MINTHA ELVESZÍTETTÜK VOLNA OLÁH IBOLYÁT

– az énekesnő csak állt lehajtott fejjel, mintha nem is hallaná, amit mondanak neki. Ekkor gyorsan adott neki egy kis üveg ásványvizet Tilla, attól tartva, hogy esetleg rosszul lesz – Oláh ivott, majd megjegyezte, hogy nem is volt szomjas és ugyanúgy visszazuhant abba a kicsit kívülálló állapotba, miközben Sipos Tomi fél kézzel átkarolva tartotta.

Hogy valóban rosszul volt-e, esetleg kimerült volna az énekesnő, az nem derült ki, egészen mostanáig: Oláh Ibolya, miután rengeteg aggódó üzenetet kapott, kedd este a Facebook-oldalán adott magyarázatot a viselkedésére. 

Kedveseim! Nagyon sokan írtatok rám, hogy aggódtok értem. Való igaz, nagyon kemény hetek vannak mögöttem. A Sztárban Sztár szuper izgalmas próbái, a rengeteg tanulás mellett a napi ingázás vidékről a próbákra és előadásra kicsit kivette belőlem az energiát. Éjszakánként az autópálya mellett a benzinkutas csodálkozva néz rám, nem érti, mit keresek ott mindennap 

– írta posztjában az énekesnő, hozzátéve:

Tudjátok, erős vagyok, hétfőn pihenni is tudtam, és már ezerrel készülök a hétvégére. Élvezem a sok átváltozást, volt jó néhány dal, amit nagyon szerettem. A csapat, aki a felkészülésünket segíti, nagyszerű munkát végez, csodálom őket! Nagy köszönet nekik és mindenkinek, aki értünk és velünk dolgozik! Szorítsatok nekem, sokat számít nekem a szeretetetek, erőt ad!

Oláh Ibolya bejegyzését itt érheti el:

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Fel kellett adnia az alapítványt, amelyet az édesanyja emlékére hozott létre.

6 órája

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

2 órája

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

2 órája

  • Címlapon
Biztonságpoitikai szakértő a kiszivárgott amerikai hadititkokról: egy ilyen műveleti fegyelemsértés kivizsgálást igényel

Biztonságpoitikai szakértő a kiszivárgott amerikai hadititkokról: egy ilyen műveleti fegyelemsértés kivizsgálást igényel

Kis-Benedek József szerint felelősségre fogják vonni a hibázókat.

34 perce

  • FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.

március 21., 17:56

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

7 órája

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23

  • FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.

március 19., 09:19

  • FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Jelzáloghitelt kellett felvennie.

március 19., 09:55

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.

március 19., 17:12

  • Címlapon
Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra

Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra

A biztonságpolitikai szakértő kapkodást és zavart lát Donald Trumpék cselekedetei mögött.

9 perce