A frászt hozta kollégáira a súlyos betegséggel küzdő Bruce Willis

GettyImages-1140470742
2023.02.17. 09:35
Bruce Willis – akinél most frontotemporális demenciát diagnosztizáltak az orvosok – tragikus kognitív hanyatlása éveken át játszódott le a forgatásokon, mielőtt végül visszavonult a színészkedéstől.

Tavaly márciusban Bruce Willis felesége, Emma Willis, volt felesége, Demi Moore és öt lánya közös nyilatkozatban tudatta, hogy az egyik legismertebb akcióhős afáziában szenved, emiatt felhagy a színészettel.

Az afázia a beszéd megértésének vagy produkciójának zavara, amely agyvérzés, fejsérülés, tumor vagy fertőzés következtében alakul ki. Hosszú ideig tartó terápiával sok esetben, ha nem is teljes gyógyulást, de jelentős állapotjavulást lehet elérni. A magyar színészek közül Kulka János küzd afáziával.

Sok embert zavarba ejtett a viselkedésével

A visszavonulását megelőző években Bruce Willis több mint húsz filmben vállalt kisebb-nagyobb szerepet, de a forgatásokon egyre nagyobb teherré vált, sokszor hátráltatta a munkát, mesélték a szemtanúk.

Az akciósztár állítólag nem tudta rendeltetésszerűen használni a kezébe adott forgatási kellékeket, és valakinek fel kellett olvasnia neki a szövegét egy fülhallgatón keresztül, amikor a tünetei súlyosbodtak.

Az elmúlt években menedzsmentje gondoskodott arról, hogy Bruce Willis filmforgatásai maximum két napig tartsanak – ebből gyakran csak négy órát dolgozott romló egészségi állapota miatt.

Bruce Willis lassan romló állapota, ami miatt gyakran zavarodottnak tűnt, a Fehér elefánt forgatásán is látható volt.

A stábtagoktól azt kérdezgette, mit keres a készülő alacsony költségvetésű film forgatásán.

Furcsa viselkedésével a frászt hozta azokra, akik nem tudtak a betegségéről – írja a Daily Mail.

A Fehér elefántot Jesse V. Johnson rendezte, aki évtizedekkel ezelőtt már dolgozott együtt a színésszel, amikor Bruce Willis még kaszkadőr volt.

Egyértelmű volt, hogy ő nem az a Bruce, akire emlékeztem

– nyilatkozta később a rendező.

Terri Martin, a Fehér elefánt gyártásfelügyelője a The Timesnak nyilatkozva azt mondta, a Die Hard-filmek ikonikus alakja teljesen elveszettnek tűnt a díszletek között.

Mielőtt nyugdíjba vonult, Willis újra összeállt a filmvásznon egykori színésztársával, John Travoltával a Paradise City című alkotásban. A film az egyik utolsó, amelyet Willis befejezett.

Mit kell tudni a frontotemporális demenciáról?

A frontotemporális demencia gyűjtőfogalom, amelybe olyan agyi rendellenességeket sorolnak, amelyek az agy homloklebenyét (frontális lebeny) és/vagy a halántéklebenyét (temporális lebeny) érintik. Ezen agyterületek felelősek a személyiségért, a viselkedésért, a beszélt nyelvért és annak megértéséért.

A betegségre jellemző az intellektuális képességek romlása, a személyiség megváltozása, a viselkedés- és hangulatzavarok, illetve a betegek elveszthetik nyelvi képességeiket is, ugyanakkor a betegség előrehaladott szakaszában is sokáig érintetlen marad a térbeli tájékozódás képessége.

(Borítókép: Bruce Willis 2019. április 4-én. Fotó: Theo Wargo / Getty Images)