84 évesen is szárnyal a Reptér sztárja, Korda György

Már több mint 60 éve a pályán van, de a legtöbben a mai napig kívülről fújják a slágereit, pókerközvetítései miatt pedig egy ország harsogta időről időre, hogy „Megadja!” – Ma ünnepli 84. születésnapját Korda György.
Korda Györgyöt nem zavarja, hogy Klárika az exférje nevét viseli
A Sunday Brunch vendége Balázs Klári és Korda György.
Korda 1939. január 4-én látta meg a napvilágot Budapesten. Túlélte a zsidóüldözést, majd a háború után a Kertész utcai általános iskolában és a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban tanult.
Az érettségit követően 1958-ban jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova azonban végül nem nyert felvételt. Az ifjú Korda ennek ellenére sem adta fel álmait, és Vécsey Ernő tanítványaként először még abban az évben színpadra is lépett.
Ez követően már nem volt megállás, az énekes sikert sikerre halmozott, olyan dalokat írt, mint a Szeretni kell, a Barátok, amíg élünk, a Gyöngéden ölelj át, a Mamma Maria vagy a napjainkban másodvirágzását élő Reptér.
Magánélete szorosan összefűződik a munkával, második feleségével és egyben fellépőtársával, Balázs Klárival közel 40 éve házasok, szinte elképzelhetetlenek egymás nélkül.
De mit tud még a nyolcvan felett is szárnyaló énekesről? Tesztelje tudását mai kvízünkben!
Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.
Kérjük próbálja meg újra.
(Borítókép: Korda György 2022. december 5-én. Fotó: Németh Kata / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség
Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.
március 19., 16:23
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
14 perce
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.
március 19., 09:19
- FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását
Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.
március 19., 17:20
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
1 órája
- FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni
A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.
március 19., 14:42
- FOMO
Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere
Ez a szerelem tényleg az űrbe repít.
3 órája
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
5 órája
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
5 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
6 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
7 órája
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
3 órája
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
Váratlanul elmaradt Bochkor Gáborék reggeli rádiós műsora
Nem jelent meg a stáb a stúdióban.
március 17., 08:42
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
Rohamosan romlik Elton John állapota, aggódnak a rajongók
Nem tudja elolvasni a dalszövegeket, az autogramját is leegyszerűsítette.
március 17., 13:24
- Címlapon
Benyújtották a 30 év alatti anyák szja-mentességéről szóló törvényjavaslatot
Az intézkedés 2026. január elsejétől lépne hatályba.
1 órája
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Szexuálisan kizsákmányolt tinédzserekből tömi a zsebét a TikTok
A platform élő adásait nem véletlenül csúfolják az internet pöcegödrének.
március 17., 12:31
- FOMO
Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban
A találkozó történelmi lépés az anglikán és a katolikus egyház közeledésében.
március 18., 18:59
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
7 órája
- FOMO
Korda Györgyék keményen nekimentek Hajós Andrásnak
Az előadópár nem hajlandó egy levegőt szívni a zenésszel.
március 17., 16:44
- FOMO
Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai
Mindenkit megtartott a csatorna.
március 18., 19:06
- FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra
A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.
március 18., 15:27
- FOMO
Ez nem a Truman Show, hanem a valóság: ilyen az élet Észak-Koreában
Üres utcák, megrendezett beszélgetések, és egy tartalomgyártó, aki mindezt bemutatja.
március 17., 20:45