Elképesztő okok állhatnak Sylvester Stallone válása mögött

GettyImages-105196442
2022.08.26. 05:47
Jennifer Flavin 25 év házasság után adta be a válókeresetet, látszólag minden előzmény nélkül. Egyesek szerint a pénz vagy a színész kutyája miatt kirobbant balhé vezetett idáig, míg Stallone szerint mindössze másfelé haladt az életük, ezért döntöttek a különválás mellett.

A héten járta be a sajtót a hír, hogy Sylvester Stallone felesége, a modell Jennifer Flavin 25 évnyi házasság után beadta a válókeresetet. A színész Oklahomában tartózkodott, amikor benyújtották a válási papírokat, és a hozzá közel álló források szerint megdöbbent a hír hallatán. 

A TMZ által megszerzett dokumentumok szerint a feleség azt sérelmezi, hogy Stallone szándékosan elherdálta a házastársi közös vagyonukat, egyesek szerint azonban egészen más állt a különválás mögött. 

A válás nemcsak Stallonét, hanem a pár barátait is megdöbbentette, ugyanis egy héttel ezelőtt még együtt mutatkoztak, boldogabbnak pedig nem is tűnhettek volna az ismerősök szerint. 

El sem tudok képzelni szebb párt. Jennifer meglátogatta őt Oklahoma Cityben is, ahol forgat. Úgy tűnt, hogy minden nagyszerű közöttük. Fogalmam sincs, mi történhetett

– mondta egy forrás a Page Sixnek.

Odacsapott a családi perselynek Rocky?

A válás ugyan mindenkit meglepett, és senki sem sejtette, mi lehet a valós oka, a dokumentumokban Flavin egyértelmű indokot hoz fel a házasság felbontására. 

A Palm Beachen beadott kérelemben az 54 éves Flavin ugyanis azt állítja, hogy férje „a házastársi javak szándékos elherdálásában, kimerítésében és/vagy pazarlásában vett részt” – emiatt követeli, hogy a válási eljárás ideje alatt Stallone semmilyen vagyontárgyat ne adhasson el vagy ruházhasson át.

Kapcsolódó
Beadta a válókeresetet Sylvester Stallone felesége

Beadta a válókeresetet Sylvester Stallone felesége

A filmsztár már a felesége arcképét ábrázoló tetoválását is eltüntette magáról.

A vádakat a színész mellett közös barátaik is megdöbbenéssel fogadták, szerintük ez teljes sületlenség, nem értik, Flavin miért állít valótlanságokat, amikor férje sohasem ártott neki semmivel. 

Annyira nevetséges, fogalmam sincs, Jennifer ügyvédjei miért írták ezt be a válási kérvénybe, ez tiszta hazugság. Sly még egy pólót sem adott el életében! Sylvesternek az volt a szándéka, hogy megoldja a dolgokat Jenniferrel. Most nem tudom, mi fog történni, mert Jennifer úgy döntött, hogy mindent a nyilvánosság elé tár 

– mondta a lapnak egy barát.

Kutyaszorítóba kerültek

Nem ez azonban az egyetlen teória arról, hogy mi vezethetett a pár szétválásához. A TMZ szerint lehetséges, hogy egy apróságnak tűnő vita fajulhatott el odáig, hogy a válás mellett döntöttek. A portál úgy tudja, a konfliktus egy kutya miatt alakult ki – a 76 éves Stallone állítólag új rottweilert szeretett volna a családja védelme érdekében, de Flavin nem akart újabb háziállatot. 

Ezen állítólag rendkívül hevesen összekaptak, ami ezt követően – ahogyan az lenni szokott – más problémákat is felvetett a házasságukban, bár ezeket állítólag nem tekintették olyan dolgoknak korábban, amelyeket ne tudnának megoldani.

Stallone végül megkapta a kutyáját, amelyet Dwightnak nevezett el – azonban nem biztos, hogy büntetlenül… Kedden már beszédes fotók láttak napvilágot, Zach Perez tetoválóművész egy azóta már törölt képet tett közzé az Instagramon, amelyen Stallone korábbi, Flavint ábrázoló tetoválását fedi el a tetováló egy Butkust – a Rocky-filmek ikonikus bullmasztiffját – ábrázoló képpel.

Stallone mást okol 

Stallone szerint annak ellenére, hogy voltak problémák a kutya gondozásával – mivel sokat ingázott Los Angeles és Palm Beach között –, mégsem ez volt a válási papírok beadásának elindítója.

Nem egy ilyen triviális vita miatt zártuk le a kapcsolatot. Különböző irányba haladt az életünk. A legnagyobb tiszteletem Jennifer iránt, mindig is szeretni fogom őt. Ő egy csodálatos nő, a legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam

– idézi a színész szavait a TMZ.

Sylvester Stallone és Jennifer Flavin 1997-ben házasodtak össze, kapcsolatukból három gyermekük született, a 26 éves Sophia, a 24 esztendős Sistine és a 20 éves Scarlet.

Házzal távozna a házasságból

Flavin annak ellenére, hogy állítása szerint nem távozik haraggal a kapcsolatból, kizárólagos tulajdonjogot kért a 35 millió dolláros Palm Beach-i kastélyhoz, amelyet a pár még 2020-ban vásárolt. A CelebrityNetWorth.com szerint Stallone vagyona jelenleg körülbelül 400 millió dollár, így a válás során lesz miről dönteniük a feleknek. 

Szomorúan jelentem be, hogy 25 év házasság után beadtam a válókeresetet férjem, Sylvester Stallone ellen. Bár nem leszünk többé házasok, mindig is ápolni fogom azt a több mint 30 éves kapcsolatot, amelyen osztoztunk, és tudom, hogy mindketten elkötelezettek vagyunk gyönyörű lányaink iránt

– mondta Flavin a People-nek adott nyilatkozatában.

(Borítókép: Sylvester Stallone és Jennifer Flavin 2010. október 11-én. Fotó: Frazer Harrison/Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Nem tetszett neki a focista kommentárja.

március 25., 15:56

  • FOMO
Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől

Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől

Bonnie Blue állja a betaníttatás költségeit.

március 25., 06:51

  • FOMO
Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Fel kellett adnia az alapítványt, amelyet az édesanyja emlékére hozott létre.

március 26., 13:28

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • FOMO
Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében

Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében

Kábítószer birtoklása miatt is bűnösnek mondták ki a sofőrt.

március 25., 15:49

  • FOMO
Nagyon beteg a Hunyadi egyik szultánja

Nagyon beteg a Hunyadi egyik szultánja

Folyton lőnie kell magát.

március 26., 10:48

  • FOMO
Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban

Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban

Áprilisban hoz ítéletet a bíróság a megölt MTK-s labdarúgó ügyében.

március 26., 10:48

  • FOMO
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.

március 26., 11:48

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • FOMO
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.

március 25., 20:31

  • FOMO
Ráthonyi Palácsik Tímea: Minden magyarországi cégemet bezártam

Ráthonyi Palácsik Tímea: Minden magyarországi cégemet bezártam

Kisfia béranyától született, és közben várandós lett a kislányával.

tegnap, 19:07

  • FOMO
Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja

Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja

Nagy Tamásnak emiatt kellett kihagynia a legnagyobb koncertjét.

március 25., 06:04

  • FOMO
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

március 24., 21:06

  • FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.

március 22., 14:06

  • FOMO
Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette

Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette

Elstartolt az RTL új vetélkedője, mi megnéztük.

március 25., 06:07

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • FOMO
Hollywood apucija meghódíthatta Jennifer Aniston szívét

Hollywood apucija meghódíthatta Jennifer Aniston szívét

A rajongók oda meg vissza vannak a boldogságtól.

március 27., 08:37

  • FOMO
Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox

Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox

Bizarr módon küzdenek a nők az öregedés ellen.

március 27., 06:48

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.

március 22., 14:49

  • FOMO
Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében

Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében

Minden a sztárok fogyasztószeréről, az Ozempicról.

március 23., 12:10

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • FOMO
Gundel Takács Gábor: Csak a fizetésért nem kell olyan műsort csinálnom, ami nem jó

Gundel Takács Gábor: Csak a fizetésért nem kell olyan műsort csinálnom, ami nem jó

Thanost és A Gyűrűk Ura szereplőit is felülmúlja a műsorvezető az RTL új vetélkedőjében.

március 24., 16:32

  • FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.

március 22., 18:52

  • FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.

március 22., 21:43