Óriási show-val búcsúzott a magyar közönségtől a KISS

HNT 6024
2022.07.15. 06:59

End of the Road néven hirdette meg a KISS az utolsó világ körüli turnéját, amelynek keretében július 14-én Budapesten is fellépett a zenekar. A csaknem fél évszázada működő amerikai rockbanda, amely annak idején elsősorban a megjelenésével, illetve a koncerteken korábban sosem tapasztalt látványelemekkel felturbózott produkciói által óriási változást hozott a rock közegében, nem okozott csalódást a magyar közönségnek: ahogy azt az alapító tagok közül Paul Stanley az Indexnek adott interjújában ígérte, óriási show-val érkeztek Budapestre, a zenekar különböző korszakaiból válogatva dalokat.

Kapcsolódó
Paul Stanley a búcsúturnéról: A KISS nem ér véget

Paul Stanley a búcsúturnéról: A KISS nem ér véget

Az utolsó magyarországi koncertjére készülő rockbanda frontemberével beszélgettünk.

Az együttes alapításakor ugye a tagok alapötlete az volt, hogy a KISS egy olyan banda legyen, amilyet még senki sem látott azelőtt. Ez nem csak a látványos show-elemekben merült ki, az is hozzájárult, hogy a tagok egyenként választottak maguknak színpadi karaktereket, és festett arccal, vad öltözetben, vastag talpú, szegecses csizmákban álltak a közönség elé, ami az évek során végül a védjegyükké is vált. Az eredeti felállásban a magyar felmenőkkel rendelkező Gene Simmons (The Demon), Paul Stanley (Starchild), Ace Frehley (Space Ace) és Peter Criss (Catman) zenélt, az utóbbi két tag helyett pedig jelenleg Tommy Thayer és Eric Singer játszik a KISS-ben, amely túlnőve a zenekari kereteket, igen hamar világjelenséggé vált. 

Stanley arról is beszélt a május végi interjúban, hogy bár búcsúturnén vannak, a KISS ezek után sem érhet véget, mert mostanra az emberekben él. Hangsúlyozta, hogy a banda és a rajongók közötti kapcsolat mennyire különleges: egy világméretű közösség a bázisuk, amelybe mindenféle korosztályból tartoznak emberek, akik osztoznak a szeretetben egymással. A csütörtöki koncerten pontosan ezt tapasztaltam: idősek és fiatalok, sőt kisgyerekek is eljöttek a bulira, sokan a zenekari tagokhoz hasonlóan kifestett arccal. Bár a banda logója mára bárhol szembejöhet az utcán, ennyi KISS-pólót még életemben nem láttam egy rakáson, mint a Papp László Budapest Arénában csütörtökön. Mindez igazolja azt az elköteleződést, amelyről a frontember beszélt, ahogy a telt ház is mutatja, hogy jócskán akadnak magyar rajongói a csapatnak.

Azonnal befűtötték az arénát

Valamivel 8 óra után érkeztem az arénába, elcsípve még néhány számot a Dirty Honey fellépéséből. Kényelembe helyeztem magam a 104-es szektorban, ahonnan szépen be lehet látni az egész termet. Szó se róla, fullosan megtelt a csarnok, még a felső karéjon is eladták a helyeket, amin egyáltalán nem kell csodálkozni: én magam sem láttam még élőben soha a zenekart, egyértelmű, hogy erre az utolsó lehetőséget nem fogom kihagyni – feltehetőleg sokan mások is így voltak ezzel. Mivel nagy show-ra lehetett számítani, megpróbáltam felmérni a terepet, vajon hol vannak olyan szerkezetek, emelvények, bármik, ahol meglepetésekre lehet számítani. A koncert kezdete előtt túl sok mindent azonban nem lehetett előre kikövetkeztetni: a színpad kétoldalán elhelyezett, a zenekari tagokat megformáló, óriási „lufiszobrokon” kívül mindent eltakartak egy függönnyel.

A banda pontban 9-kor meglehetősen hatásos belépővel robbantotta be a bulit: a leomló függöny mögül előbukkantak a zenekari tagok, akik a mennyezetről ereszkedtek alá egy-egy nyolcszögletű, az alján leddel borított talapzaton. Már az első számnál beindult a pirotechnika: szikraeső, tűzijáték és lángok fűtötték fel a csarnokot, amelyekkel a későbbiekben sem spóroltak. Én nagyjából a keverőpult magasságában ültem, de ott is rendre megcsapott a színpad felől érkező forró levegő – elképzelésem sincs, hogy a tagok, főleg Simmons abban a vastag jelmezben, hogyan tudták ezt a közvetlen közelükben elviselni. Márpedig kibírták, sőt a 61 és 72 év közötti zenészek korukat meghazudtolóan tolták le a kétórás koncertet. Persze ugrálni nem ugráltak, azokban a vastag talpú csizmákban nem is nagyon lenne lehetséges, de láthatóan mindnyájan elképesztően jó formában vannak.

A lenyűgöző show-elemek mellett a színpadképről is érdemes ejteni pár szót: a tagokat berepítő ledes sokszögelemekből talán tizenkettőt számoltam, amelyek – hacsak nem váltottak át ismét „repülőcsészealj-üzemmódra” – a színpad felett helyezkedtek el, és ugyanúgy vetítettek rájuk, mint a pódium két oldalán és mögött elhelyezett óriási ledekre. A dobfelszerelést a háttérben állították fel, kétoldalán világító szemű pumákkal, de bal oldalon nem messze egy kígyószerű lény is figyelt. A színpadhoz nem tartozott kifutó ugyan, de a két szélén egy-egy kör alakú kilépőt helyeztek el, amit felváltva látogattak a zenekari tagok. A zenészek egyébként végig mozgásban voltak, rendre helyet cserélve egymással, hogy a fanok bárhol is állnak, mindegyikőjükből kaphassanak eleget. 

A küzdőtér közepén, egészen pontosan a keverőpultnál egy kiemelhető kis körszínpadot helyeztek el: a koncert egy pontján– ahogy azt a májusi interjújában is ígérteide repült át Paul Stanley egy drótkötélen függeszkedve, hogy a közönség soraiból adjon elő két nótát, amelyek közül az egyik a megjelenése óta már sok más előadó által is feldolgozott I Was Made For Loving You című szerzemény volt. De nem csak Stanley-nek volt szólórésze a koncert alatt: Gene Simmons őt megelőzően került reflektorfénybe, miközben a karrierje során már védjegyévé vált nyelvöltögetés mellett művért is köpött bőven. Tommy Thayernek és Eric Singernek is volt szólóetapja, utóbbi ezalatt a dobfelszerelésével a magasba emelkedett. 

És csak halmozódtak a hatások

Az egész, érezhetően tűpontosan kidolgozott produkciónak egyébként volt egy remek íve. Míg az elején a pazar show-elemek ellenére is egy picit ült még a buli, az idő előrehaladtával fokozatosan emelkedett a hangulat, amit a kitalált karaktereiknek megfelelő szerepet játszó zenészek a közönséggel való folyamatos kommunikációval is igyekeztek fokozni. Az első lépcső talán az volt, amikor Gene Simmons végre megszólalt magyarul, majd amikor Stanley először állította fel az ülőszektorokban helyet foglalókat. De az egyre több hang- és fényhatás, a színes csóvák, lézerek és fényoszlopok is rendre spannolták a népet – annyi minden történt egyszerre a színpadon, hogy nem is lehetett volna másra koncentrálni.

Simmons vérköpése után Stanley drótköteles repülése, majd a kisszínpados produkciója óriási lökést adott, és amikor azt gondolta az ember, hogy ezt már nem lehet fokozni, zongorához ült a dobos Eric Singer, mindenkiben tudatosítva, hogy bizony ő is jó énekes. A ráadásnál tapasztaltak egyébként is teljesen levették a lábáról az embert: egy ponton KISS-logóval ellátott léggömbök hullottak alá a magasból, amelyek közül persze néhány sosem pattant vissza a levegőbe, egy-egy gyűjtögető fan ugyanis rárabolt és eltette magának emlékbe. Nem sokkal később konfettieső is érkezett, de nemcsak a színpadról, hanem a hangosítópulttól is megszórták a közönséget. Az utolsó, Rock and Roll All Nite című dalnál konfetti-szalagesőt is kapott a nyakába a nép, de abból is jutott az aréna minden pontjába bőven. Miután levonultak a színpadról a tagok, magyar nemzeti színekben jelent meg a logójuk a pódium mögötti leden, üzenve a magyar rajongóknak, hogy

a KISS szereti Budapestet. 

Hogy mitől működik ennyi idő után is ilyen hatásosan a KISS parádés koncertvíziója? Ezen a show alatt is sokat gondolkodtam. A sok évtizedes zenekaroknál ugyanis fennáll a veszélye, hogy parodisztikussá válnak, főleg egy ilyen banda, amely a zenei hatások mellett egyéb effekteket és „mutatványokat” is bevet az élő fellépések alkalmával. Kollégámmal arra jutottunk, talán az lehet az oka, hogy ők maguk is kellő humorral kezelik a szerepüket és a produkciójukat, a koncertek alkalmával pedig inkább egyfajta show-műsor megvalósítására törekszenek, amelyben elsősorban az a feladatuk, hogy minden szempontból lenyűgözzék a közönséget. Mindez a KISS esetében nem egy bonyolult dolog, miután annyiféle, és mennyiségben is jócskán több látványelemmel készülnek, mint bármelyik másik zenekar – érdekes, hogy a sok esetben már-már túlzásba hajló effektek a mai napig megállják a helyüket és nem érződnek soknak. 

A setlistet itt találja. 

(Borítókép: KISS zenekar. Gene Simmons. Paul Stanley. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

tegnap, 21:06

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

tegnap, 19:48

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.

március 18., 15:27

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.

március 20., 07:14

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.

március 19., 09:19

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

tegnap, 14:45

  • FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Jelzáloghitelt kellett felvennie.

március 19., 09:55

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23

  • FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.

március 19., 06:15

  • Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól

Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól

Váratlan videók jelentek meg.

tegnap, 17:28