Will Smith és a filmakadémia megbeszélést tartott, komoly következmények jöhetnek

32733WK-highres
2022.04.01. 15:39
A színész online megbeszélésen vett részt az amerikai filmakadémiával, akik a legújabb információk szerint közölték vele, hogy következményekkel fog járni az, ahogy az Oscar-gálán viselkedett.

Ahogy arról a korábbiakban beszámoltunk, sikerült jócskán megnövelni az idei Oscar-gála nézettségét az elmúlt évekéhez képest. Bár ez nem annak köszönhető, hogy nyolc kategória – köztük a legjobb díszletért járó elismerést bezsebelő Sipos Zsuzsanna – díját a gála előtt adták át, így lerövidítve a díjátadót, hanem a magából teljesen kikelő Will Smithnek.

A színész ugyanis a felesége, Jada Pinkett Smith betegségével viccelődő Chris Rocknak adott akkora maflást, hogy a fal adta a másikat. A gálán egyénként maga Smith is díjat vett át, neki ítélték a legjobb színésznek járó elismerést, ám kérdéses, hogy tette után megtarthatja-e a díjat. Annyi azonban biztos, hogy nem marad következmények nélkül.

Mint az már kiderült, a történtek után a díjátadó szervezői arra kérték Smithet, hogy hagyja el a gálát, ám ő erre nem volt hajlandó. A köszönőbeszédében, illetve a későbbiekben közösségi oldalán is bocsánatot kért, kezdetben az akadémiától, illetve a jelölttársaitól, majd Rocktól is a hirtelen felindulásból történt pofonért, ám nem ússza meg ennyivel. A legújabb információk szerint ugyanis Smith Zoomon vett rész egy online megbeszélésén a filmakadémiával.

Az akadémia mindkét fél álláspontját meghallgatta, köztük Will Smithét is, akit tájékoztatták arról, hogy a tetteinek következményei lesznek

– fejtette ki a bennfentes, akinek információi szerint a megbeszélés alatt a színész újra elnézést kért a filmakadémiától.

A forrás arra is kitért, hogy a történtek után azonnal összehívták a testületi ülést. A megbeszélésen többek között szóba került, hogy Will Smith megsértette a magatartási szabályokat, illetve fegyelmi eljárást is indítottak. A következő, április 18-án esedékes ülésen az akadémia arról dönthet, hogy hozzanak-e fegyelmi intézkedést a színésszel szemben, beleértve a felfüggesztést, a kizárást vagy egyéb szankciókat – írja a People.

(Borítókép: Will Smith amerikai színész részt vesz a 94. Oscar-gálán a hollywoodi, kaliforniai Dolby Színházban 2022. március 27-én. Fotó: Angela Weiss / AFP)