Sztárban Sztár: A bakitól nem, de az áriától padlót fogott a zsűri

További FOMO cikkek
-
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
- Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el
- Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
- Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban
- Nagyon beteg a Hunyadi egyik szultánja
Öt játékos állt színpadra a Sztárban Sztár nyolcadik évadának elődöntőjében, amelyre mindegyikük két-két produkcióval készült. Azzal talán senki nem vitatkozik, hogy a kiosztott feladatok tekintetében volt, aki megúszósabb, míg mások megugorhatatlannak tűnő előadókat kaptak – oké, elképzelhető, hogy mindenkinek a képességeihez mérten pörgetik ki, kiket kell utánoznia a műsorban, de azért igen érdekes, hogy van, akinek szinte csak magyar előadók jutnak, míg Vavra Bencének például férfi létére most egy opera-énekesnőt is „kisorsoltak”. Persze a szerencse már csak ilyen. Térjünk is rá a produkciókra, illetve jöjjenek a ruhák.
A közös produkció után, mikor is szabályosan szivárványosba borult a stúdió, bár akkor még nem sejtettük, Till Attila öltözete már előrevetítette, hogy az adásban ezúttal a vörös szín dominál majd. Ezzel nincs gond, szeretjük a pirosat, ami feketével – a második körös produkcióknál pedig már fehérrel is – ötvözve ad egyfajta eleganciát, vagy épp menőséget a megjelenésnek, attól függően, milyen szerepben tűnik fel az ember. A zsűritagok esetén mondjuk Lékai-Kiss Ramóna minderre rácáfolva speciel kékben tündökölt, ami Szekeres Adrien első fellépésénél azért visszaköszönt persze, de Papp Szabi ruhája például, amire biztos, ami biztos, a nevét is ráírták, piros-fehér-feketében játszott. Makranczi Zalán a zsűrielnökhöz igazodott színben, Kökény Attila pedig – nos, őt nehezen lehetne behatárolni, inkább valamiféle tarka kakukktojásként virított a többiek között. Ezzel ki is merítettük az aktuális szereléseket, amelyek közül egyébként a házigazdáé és az elnök úré volt a legmenőbb.
A hagyományos adásindító csevegés során a döntnökök nem mentek el amellett, hogy Till Attilát a Televíziós Újságírók Díja-gálán múlt héten a 2021-es év legjobb férfi műsorvezetőjének választották, amit kétségtelenül meg is érdemelt. A tévés a képernyőn keresztül is vérprofinak tűnik, de igazán azok tudják megmondani, mennyire az, akik a stúdióban ülve figyelik a munkáját. Tillának elképesztő a beszélőkéje, amit bármikor el tud indítani és takkra be is fejezi a mondandóját mindig. Nem mellesleg olyan ösztönös jókedv árad belőle, ami már eleve megadja az alaphangulatát az általa vezetett műsoroknak – jelen esetben a Sztárban Sztár adásainak is.
Elengedtük a zsűrit
Nem érdemes túl sok szót ejteni a pontozásról, ezredjére is csak azt tudjuk megállapítani, hogy sok értelme nincsen. A mostani adás első felében ráadásul a zsűri teljesen elveszítette az erre hivatott funkcióját, csakúgy szórták a maximumokat, mígnem Makranczi Zalán végre bátorkodott Ember Márk produkciójára kilenc pontot adni. Onnantól kezdve a többiek is „meglódultak”, magukhoz mérten legalábbis – kilenc pontnál ugyanis ezután sem bátorkodott kevesebbet adni senki. Pedig az értékeléseknél voltak nagyon jó meglátásaik, de feltehetőleg berezeltek attól, hogy az ő pontszámaik is befolyásolják majd, ki lesz az a versenyző, aki nem mehet tovább a fináléba.

Ezúttal minden játékos két-két egyéni produkcióval készült, és vitathatatlanul mindnyájan beleadták a maximumot. Nem volt lazázás, szépen felkészültek, más kérdés persze, hogy sikerült-e az előadásukat úgy megvalósítaniuk, ahogy az ebben a műsorban elvárható lenne. Az igyekezet mindenképp főhajtást érdemel, mint ahogy az is, hogy ezúttal mellőzték a túltolt parodizálásokat, ehelyett ha csempésztek is némi humort a produkciójukba, azt többnyire ízlésesen tették. A látottakat most nem időrendben, hanem személyenként vesszük sorra, beszámolónk végén pedig ön is elmondhatja a véleményét arról, hogy a győzelemre kit tartana méltónak.
Marics Peti spanyolból is jeles
A ValMar duó kétségtelenül közönségkedvenc énekese nyitotta a produkciók sorát. Marics Peti elsőként Farruko bőrébe bújva spanyolul énekelt, és az egészben az volt a legérdekesebb, hogy bár egy csomó táncos volt a színpadon, akikhez képest egyáltalán nem mozogta túl a szerepét, a figyelmet így is képes volt mindvégig magára vonva megtartani. A latinos stílus jól is állt neki, az énekhangja ugyanis amellett, hogy a karcosságával nagyon egyedi, olyan érzetet kelt az emberben, mintha dalolás közben folyamatosan nevetne – a latinóknál pedig a vidámság ugyebár egyfajta alaphangulat.
Másodjára Marics a Limp Bizkit énekeseként tért vissza, a zenekar Rollin' című számával. Erre a zsűri nem adott maximumot, mert szerintük a kezdeti energia félúton eltűnt a produkcióból. Nos, ez egy olyan előadás volt, amit külső helyszínről indított az énekes, ami annál a résznél a kameramozgás és a vágások miatt valóban durvábbnak tűnt, ám ha megnézzük az eredeti klipet, vagy egy koncertfelvételt az együttestől, azért azokon sem csapkodja magát földhöz az énekes. Ráadásul itt nem volt zenekar, csak négy táncoslány a háttérben, akik valljuk be, kevesek ahhoz, hogy megalapozzák a műfaj alaphangulatát. Maricsnak egyébként ez a stílus is jól állt, a szöveget is pengén letolta, ha picit jobban odateszik magukat a koreográfusok, még energikusabb lehetett volna az egész.
Stohl András végre nem volt sok
Stohl András két magyar előadót kapott az elődöntőre. Elsőként Bangó Margit bőrébe bújva igyekezett bizonyítani. A feladat abból a szempontból könnyítettnek számított, hogy magyar nyelven kellett énekelnie, de tény, hogy a Kossuth-díjas énekesnőt szinte lehetetlen tökéletesen leutánozni – bár Stohl András láthatóan mindent megtett, hogy mozdulataiban és hangban is hozza Bangó Margitot, ami becsülendő persze, mint ahogy az is, hogy ezúttal nem próbálta meg humorral túltolva megúszni a munkát.
A színész második feladata Zorán megformálása volt, ami meglepően jól sikerült. Még hangban is hozta az énekest, ráadásul most végre egyetlen arcrándulást sem tolt túl a produkcióban: úgy adta elő a Szerelemnek múlnia kell című számot, ahogy az egy ilyen visszafogott dalnál elvárható. Korábban akkor nyújtott ennyire jó teljesítményt, amikor Hevesi Tamást utánozta.
Szekeres Adrien bakija senkit nem érdekelt
Lady Gagaként érkezett a színpadra Szekeres Adrien, aki örült a feladatnak, mert elmondása szerint nagyon szereti a sokszoros Grammy-díjas világsztárt. Gaga egy olyan jelenség, akit borzasztó nehéz utánozni, Szekeres Adriennek viszont sok szempontból sikerült. Hangban meglepően jól megfogta, és a koreográfiát is szépen megtanulta, még a jellegzetes flegma gesztusok is megvoltak, s bár egy ponton rontott a produkcióban – előbb kezdte el a refrént, mint kellett volna –, nem esett ki a szerepéből, folytatta, mintha mi sem történt volna, így igazából nem is volt zavaró a baki. Ugyan a zsűri talált kifogásolnivalót az értékelésnél, az énekesnő végül mindenkitől 10 pontot kapott.
A második produkcióját viszont már pontban is kevesebbre tartották a döntnökök. Chelo bőrébe bújva valóban nem voltak annyira feszesek a mozdulatai, mint az az eredeti klipben látható, ettől függetlenül hangban teljesen jól hozta, amit kellett, és a finomabb mozgás ellenére is nagyon egyben volt, amit a táncosokkal a színpadra tett. De tény, hogy a látottakat nem lehetett maximum pontszámmal értékelni.

Vavra Bence áriájától mindenki lehidalt
Úgy tűnik, Vavra Bencénél nem igazán van hibalehetőség: bármilyen feladatot kap, mindig sikerül megugrania. A mostani adásban elsőként a kilencvenes évek egyik közkedvelt fiúcsapatának, az East 17-nek az énekesét utánozta, majd Pitti Katalin bőrébe bújva operát énekelt.
Meg merjük kockáztatni, hogy az utóbbinál bármelyik másik versenyző elbukott volna, talán egyedül Szekeres Adrienn tudná hozni rajta kívül ezt a szintet, de Vavra eleve férfi, tőle aztán még kevésbé várná el az ember, hogy női hangon áriázzon, amit ennek ellenére hibátlanul teljesített. Mondjuk abban az abroncsos fehér ruhában kicsit furcsán nézett ki, de közben olyat énekelt, hogy mindenkinek elakadt a lélegzete. Nem csoda, hogy ő lett a napi győztes, amivel egyenes úton a döntőbe jutott.
Ember Márkból sosem lesz rocksztár
Végre olyan feladatot kapott a színész, ami tényleg jól állt neki: Ember Márk szabályosan lubickolt abban, hogy Psota Irént alakíthatta a színpadon. Bár voltak túlzó gesztusai, amelyek közül Makranczi Zalán néhányat kifogásolt is, de mivel a versenyző alapvetően humorosnak szánta a produkciót, csak egyetlen pontlevonást kapott emiatt.
Lenny Kravitz szerepében viszont megint sikerült egy picit elvesznie. Bár sokkal jobb volt, mint amikor a korábbi adásokban frontember státuszba lépett, mégsem tudta elkapnia a lényeget – a zsűri szerint egyes pontoknál túlszínészkedte a feladatát, amivel nem feltétlenül értünk egyet, de konkrétan mi sem tudnánk megmondani, mi hiányzott pontosan a produkcióból. Az biztos, hogy a lenge öltözetű lányok szerepeltetése indokolatlan volt, az eredeti klipben ilyesmi nincsen.
Stohl András búcsúzott
Még mielőtt kiderült volna, kik jutottak be a döntőbe, a Sztárban Sztár leszek! című műsor előző évadának három szereplőjét szólította Tilla a színpadra, akik egy-egy saját dallal szórakoztatták a nézőket. Csiszár István, Szakács Szilvia és Hadas Alfréd szerepeltetése egyáltalán nem olyan meglepő, ha belegondolunk abba, hogy hamarosan érkezik a Sztárban Sztár leszek! következő évada – nem árt az emberekben tudatosítani, hogy érdemes lesz majd követni az adásokat.
Bár Zoránt jól hozta, a nézők szavazatai alapján Stohl András volt az, akinek végül távoznia kellett a versenyből. Mindez nem okozott akkora döbbenetet, az elődöntősök közül nagyjából két emberben voltunk biztosak, hogy a fináléban is ott lesz, így a másik két helyre részünkről bárki pályázhatott a többiek közül.
Jövő szombaton tehát eldől, hogy Vavra Bence, Marics Peti, Szekeres Adrien és Ember Márk közül ki lesz Magyarország legsokoldalúbb előadója. Itt szeretnénk megköszönni, hogy végigkövették velünk ezt az évadot és ilyen nagy érdeklődés övezte a beszámolóinkat. Most már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy az Index olvasói szerint ki nyeri meg a 2022-es Sztárban Sztárt, azaz a döntősök közül önök kit látnának szívesen a dobogó legfelső fokán.
Szavazzon!
(Borítókép: TV2)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem
Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.
március 22., 14:06
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
Nem volt botrány, sem szappanopera.
tegnap, 19:16
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44