Damu Roland csak három napig volt magánál

08-damu-150528-IMG 0734
2021.12.28. 08:19

Három napig volt csak magánál Damu Roland, mielőtt mélyaltatásba került volna. Úgy tudni, a színészt előbb a Honvédkórházban kezelték, majd onnan szállították át a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, mert nem javult az állapota.

A színész unokaöccse azt mondta a Borsnak, hogy Damu Rolandnak először a mája, majd a többi belső szerve mondta fel a szolgálatot. Amikor bekerült a kórházba, mindössze három napig volt magánál, majd egyre romló állapota miatt ő maga kérte az orvosokat, hogy tegyék mélyaltatásba.

Kapcsolódó

Damu Roland életéért küzdenek az orvosok

A színész továbbra is nagyon rossza állapotban van.

A színész december 27-én, 47 évesen halt meg, az elsődleges információk szerint a koronavírus okozta szövődményekben. Noha mindkét oltást megkapta, a harmadikat már az állapota miatt nem adhatták be neki.

A színész egészségi állapotáról idén nyár végén érkezett először hír. Akkor arról számolt be a sajtó, hogy betegségei miatt már nem tudott munkát vállalni. Ismerősöktől és barátoktól próbált pénzt kérni, hogy ki tudja váltani a gyógyszereket.

Utolsó televíziós interjúját Jakupcsek Gabriellának adta, ahol elmesélte, hogy harcol a betegségével, amit nem nevezett nevén.

Sokkal nagyobb a baj, mint egyébként gondolnád, de arról meg nem fogok beszélni. Sem neked, sem senkinek. Sokkal nagyobb a baj. Maradjunk abban, amit igazolni tudok. Az az, hogy kétoldali tüdőgyulladásom, mellhártya- és gégegyulladásom van, de még egyszer: sokkal nagyobb a baj

– fogalmazott akkor a színész.

A Jakupcsek Night vendégeként azt is elmondta, hogy a pandémia alatt nem fogadott el segítséget, inkább az építőiparban keresett munkát, hogy megélhetést tudjon magának biztosítani. Volt azonban, amikor futárkodással igyekezett fenntartani magát.

Kapcsolódó

Tízezer forint felett házhoz megy Damu Roland

Olasz gasztronómiai termékekkel kereskedik a korábbi sorozatsztár.

A sajtónak nyilatkozó családtagok szerint Damu Roland halála összehozta a családot. A színész ugyan évek óta Budapesten tevékenykedett, a család szeretné, ha szülővárosában, Debrecenben lenne végső nyugalomra helyezve.

Nagyon remélem, hogy a család most az egyszer összetart, mert szeretnénk, ha Roland Debrecenben lenne eltemetve, ahol a család több tagja is nyugszik. A szüleink valóban beszéltek egymással, ami régóta nem fordult elő

– erősítette meg a színész testvére, Anita.

A Blikken keresztül búcsúzott Damu Rolandtól Madár Vera, aki szerint precíz volt a szövegtudása, mindig figyelt másokra. Tallós Rita végtelenül sajnálja, amiért a színésznek ennyi terhet kellett magával cipelnie gyerekkora óta, ahogy Gazdag Tibor, a Jóban Rosszban-sorozatban szereplő kollégája is fájón búcsúzott tőle.

(Borítókép: Damu Roland 2015. május 28-án. Fotó: Szécsi István / Velvet)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport